Bejegyzések előzetes letartóztatás címkével


2021. augusztus 9. Világjogász Koronavírus

Egyre növekvő aktahegyek

A francia bíróságok reménytelenül túlterheltek. Az egymást érő reformok nem hoznak érdemi javulást. Kivívják viszont a bírók, ügyészek és az igazgatási dolgozók haragját. Vádjuk szerint bevonásuk nélkül, átgondolatlanul és elkészítetlenül fogadja el őket a kormány.

Törökországnak helyre kell állítania a jogállamot
2020. február 20. Napi

Törökországnak helyre kell állítania a jogállamot

Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, közzétett jelentésben felszólította a török ​​hatóságokat az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására, az emberi jogokat védő civilek, ügyvédek és újságírók közigazgatási és bírósági intézkedések általi üldözésének és elhallgattatásának azonnali befejezésére.

Közérdekű adatperek Strasbourgban
2020. február 18. Világjogász

Közérdekű adatperek Strasbourgban

Az ügyben a Bíróságnak lehetősége nyílt a közérdekű adatokhoz való joggal kapcsolatban a Helsinki Bizottság ügyében kimunkált szempontok alkalmazására. A civil szervezet, illetve újságíró kérelmezők kiemelt társadalmi szerepe nem volt kérdés, ugyanakkor az adatkérés okát nem jelölték meg, és nem bizonyították azt sem, hogy a kért adatok alapvető fontosságúak lettek volna tényfeltáró munkájukhoz. Az ügyvéd kérelmező esetében a Bíróság kiemelte, hogy puszta kíváncsiság még közéleti szereplő folyamatban lévő korrupciós ügyében sem alapoz meg korlátlan iratmegismerési jogot.

A törvény a bántalmazott mellett áll
2019. szeptember 25. Napi

A törvény a bántalmazott mellett áll

A családtagok, barátok vallomása, vagy a szomszédok által tapasztalt események is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy a bántalmazót utolérje a törvény. A kapcsolaton belüli erőszak tényállása szakít a régi vélekedéssel: nem kell, hogy vér folyjon. A törvény adta lehetőségekről az OBH beszélgetett dr. Frech Ágnessel, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnökével.

Az elítélteket egymástól is meg kell védeni
2019. augusztus 21. Világjogász

Az elítélteket egymástól is meg kell védeni

A horvát kérelmezőt a szerb hatóságok egy hamis tízeurós miatt letartóztatták. A 31 napnyi börtönben töltött idő alatt a férfit rabtársai brutálisan bántalmazták, amihez a börtönszemélyzet asszisztált. Az ügy pikantériája, hogy a tízeurósról később kiderült: eredeti. A szerb kormányt az embertelen, megalázó bánásmód tolerálása és az eset ki nem vizsgálása miatt is elmarasztalta az EJEB.

A védőhöz való jog is korlátozható, ha az eljárás egésze fair
2019. augusztus 19. Világjogász

A védőhöz való jog is korlátozható, ha az eljárás egésze fair

A barátnője megölésével gyanúsított belga kérelmezőt a rendőri őrizetben védő nélkül hallgatták ki. Előzetes letartóztatása alatt kirendelt védője a kilenc további kihallgatásról pedig távol maradt. Végül a kérelmezőt egy másik emberölés kísérletében is bűnösnek találták, jelenleg életfogytiglani büntetését tölti. Az ügyben az EJEB egyértelműsítette a védőhöz való jog tartalmát és a tisztességes eljárás vizsgálatának szempontjait.

Jogsértő a bírósági határozat nélküli fogvatartás
2019. július 31. Napi

Jogsértő a bírósági határozat nélküli fogvatartás

Az EJEB-hez két orosz férfi fordult, akiknek előzetes letartóztatását nem hosszabbította meg a bíróság, mégis fogva tartották őket, illetve a velük szemben folytatott büntetőeljárás során nevüket és arcképüket is nyilvánosságra hozták,.