Sakkozó bántalmazása: megismételt elsőfokú eljárás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Törvényszék katonai tanácsa előtt hétfőn elkezdődött a Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012-es bántalmazása ügyében indult per megismételt elsőfokú eljárása.


Az ügyészség két rendőrt – egyikük időközben leszerelt – hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, közúti veszélyeztetéssel, valamint súlyos testi sértés kísérletével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt pedig közúti veszélyeztetéssel vádol.

A vádirat szerint három rendőr, köztük a két vádlott 2012. június 2-án Szegeden civil ruhát viselve járőrözött, illegális migránsokat kerestek. Hajnalban a Belvárosi hídon meglátták az arab emírségbeli állampolgárságú sértettet és társát, akiket igazoltatni akartak. A két arab férfi a felszólításra nem állt meg, mindketten futásnak eredtek a szállodájuk felé. Az egyik rendőr gyalogosan, a másik autóval indult utánuk, a harmadrendű vádlott pedig ezt látva taxijával eredt a menekülők nyomába.

A rendőr a szolgálati autóval megpróbált a sértett elé vágni, majd a taxis a férfi elé hajtott a járművével, amelyre Szaúd Mohamed al-Marzúki ráborult, majd tovább szaladt a hotel felé. A szolgálati autóból kiugró rendőrnek sikerült utolérnie a sértettet, akit a földre rántott, majd járőrtársával többször ököllel megütötte, megrugdosta.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A törvényszék korábban eljáró civil tanácsa a két rendőrt felmentette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és a súlyos testi sértés kísérletének vádja alól. A bíróság azt megállapította, hogy a jelzés nélküli szolgálati autót vezető rendőr szándékosan megszegte a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat, ezzel veszélyhelyzetet idézett elő, amikor hirtelen, kis ívben a rohanó arab férfi elé kanyarodott. A törvényszék kimondta, a taxis egyértelműen anélkül avatkozott be a rendőri intézkedésbe, hogy arra felkérték volna.

A törvényszék döntését az ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte, ezért kezdődött újra az elsőfokú eljárás – jogszabályváltozás miatt – immár a bíróság katonai tanácsa előtt.

A bíróság előtt a vádlottak nem tettek vallomást, és tagadták bűnösségüket. Az ügy tanúk meghallgatásával folytatódik. A törvényszék az ítélőtábla előírásának megfelelően – ahogy az először eljáró civil tanács is – kísérletet tesz arra, hogy meghallgassa a két arab férfit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.