Sikeres fogyatékkal élők a munka világában

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig mindenki el tudott helyezkedni valamilyen munkakörben ama fogyatékkal élők közül, akik részt vettek a Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület álláskereső klubjának képzésén. A civil szervezet fő célja a látássérültek életminőségének javítása és társadalmi beilleszkedésük elősegítése, melyet integrációs keretek között, azaz más fogyatékossággal élők befogadásával és segítésével valósít meg. Az egyesület szeretne olyan olcsón megvalósítható, hasznos tanácsokat adni a cégeknek, a kisebbektől a multinacionális vállalatokig, melyek révén a munkaadók nem csak a jogszabályi szigorítások miatt, hanem önmaguktól is szívesen alkalmaznak fogyatékkal élő embereket.

Továbbra sem könnyű a fogyatékkal élők munkahelyi elhelyezkedése, de ennek elősegítése érdekében a ma még többnyire megkerült problémákról, az esetenként akadálymentes munkakörnyezet megteremtését nehezítő napi gondokról, s azok lehetséges, költséghatékony, nem feltétlenül drága megoldásairól is nyíltan kell beszélnie mindkét oldalnak, azaz a cégeknek és a fogyatékkal élő jelentkezőknek is. Ezzel ugyanis elősegíthetik egymás véleményének a megismerését, s az ilyen dolgozók egyre gyakoribb alkalmazását – mondta el a Munkajog.hu-nak Galambos Enikő, az alig két éve alakult Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület képviselője. Minderről annak kapcsán beszélt, hogy szombaton – támogatóik segítségével – immár a második jótékonysági karácsonyi ünnepségüket rendezhetik meg, melynek teljes bevételét a jövő évi, egyebek mellett a munkaerő-piaci elhelyezkedést is segítő programjaik finanszírozására fordítják.

Az egyesület képviselője rámutatott, tapasztalataik szerint a szigorított munkajogszabályok miatti gazdasági kényszerből ugyan beindult a fogyatékkal élők alkalmazása, de még mindig nehézkes. Hiába kell évi egymillió forintot fizetnie egy nagyobb cégnek, ha a „nem egészséges” dolgozói aránya nem éri el az öt százalékot, s hiába jár járulék- vagy adókedvezmény, alkalmazásuk elé a mindennapokban továbbra is több, szó szerinti akadály gördül. Ezek az emberek ugyanis mindaddig „csak” fogyatékosok maradnak egy munkaadó számára, amíg nem tudják használni a segédeszközeiket. Ilyen lehet például egy gyengénlátó vagy vak ember irodai számítógépes munkáját segítő képernyőolvasó, vagy egy mozgássérült pénztáros számára az, hogy kerekesszékével könnyen eljusson munkatermináljához. Ezek nélkül egyikük sem tud teljes értékű munkavállaló lenni, miközben a cégek nehezen szánják rá magukat az átalakításokra, következésképp a foglalkoztatásukra. Ráadásul a fogyatékosság nem jelenti azt, hogy szent emberekről lenne szó, sokszor ők maguk is képesek bizonyos lazaságokra, mindez pedig munkahelyi konfliktusokhoz is vezethet. Például, ha a képernyőolvasót zenehallgatásra használja valaki. 

Összegezve tehát, olyan komplex foglalkoztatási programot kell megfogalmazni a cégek és természetesen a fogyatékkal élők számára, melyek hatékonyan segíthetik a tartós foglalkoztatásukat. A Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület ezért tagjainak önkéntes szakemberek segítségével felkészítő-oktató programokat is szervez, a cégeknek pedig – a kisebbektől a multinacionális vállalatokig – szeretne olyan olcsón megvalósítható, hasznos tanácsokat adni, melyek révén nem csak a jogszabályi szigorítások vagy adóösztönzők miatt, hanem kevés ráfordítás mellett maguktól is szívesen alkalmaznak fogyatékkal élő embereket. Különösen, hogy utóbbiak örömmel, szorgalommal, s az adott lehetőséget megbecsülve dolgoznak. Az egyesület öt munkacsoportja közül a munkaerő-piaci szervezte meg azt a féléves álláskereső klubot, melynek elvégzése után mind a 18 résztvevő sikeresen el tudott helyezkedni, s ma is dolgozik. A résztvevők nem csak önéletrajzírást tanítanak, megmutatják azt is, hogyan illik egy állásinterjún megjelenni, de ami a legfontosabb: a fogyatékosságukat ne hátrányként tüntessék fel, ellenkezőleg: azt hangsúlyozzák, miként képesek legjobb tudásuk szerint ellátni az adott feladatot.

Ha tetszik, a hátrányból hogyan lehet erényt kovácsolni. A tervek szerint egyébként a klubot jövőre is elindítják valamilyen formában, s az egyesület képviselője bízik abban, hogy januártól – elérve a szervezet bejegyzésétől számított kétéves működési előírást – immár komolyabb pályázati forrásokat is sikerül szerezniük a működésükhöz.

Galambos Enikő – aki a civil szervezet egyik alapítójaként maga is gyengénlátóként dolgozik – az egyesületről általánosságban szólva elmondta, fő céljuk a látássérültek életminőségének javítása és társadalmi beilleszkedésük elősegítése, melyet azonban integrációs keretek között valósítanak meg. Hamar rájöttek ugyanis, nincs értelme egy újabb, amolyan befelé forduló szervezetként, csak a maguk fogyatékosságába zárkózva munkálkodniuk. Ezzel önmagukat szegregálnák, ahelyett, hogy integrációra törekednének. Épp ezért hamar kinyitották jelképes kapuikat, s tagjaik közé várnak bármely fogyatékossággal élő, vagy családilag érintett, illetve bármely fogyatékosság iránt elkötelezett vagy érdeklődő embert. Egészen különleges és felemelő élmény, hogy a folyamatosan bővülő, mára csaknem negyvenfős tagság fele úgymond ép ember, s mindegyikük aktív tagja az egyesületnek, részt vesznek a programjaikon.

A Világ-Tér-Képet számos sikeres együttműködés jellemezi megalakulása óta, melynek alapját az öt – így a szociális, az iskolai integrációs és akadálymentesítési, a már említett munkaerő-piaci, a szabadidős, valamint a kapcsolattartási – munkacsoportjuk tevékenysége biztosítja, egyben lehetővé téve az új együttműködési lehetőségek felkutatását. Az elmúlt év mérlegét tekintve több sikert is elkönyvelhetnek. A már említett munkaerő-piaci tevékenységük keretén belül több szervezet és cég munkatárs-toborzásában vállaltak szerepet, ennek eredménye a 18 munkavállaló elhelyezkedése. Sikeres konzultációt folytattak egy multinacionális vállalattal, akadálymentes munkakörnyezetének kialakítása ügyében és folyamatosan keresik az újabb lehetőségeket. Egy nemzetközi zenei fesztiválon önkénteseik segítettek a látássérültek kísérőszolgálatának működtetésében. Egy őszi nemzetközi rendezvényen pedig a látogató gyerekek az egyesület érzékszervi, jelnyelvi és kvízjátékai segítségével szórakoztató formában, a nem formális tanulás eszközeivel szerezhettek új ismereteket.

E hét szombaton, azaz december 14-én tartják a Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület Karácsonyi estjé az ingyenesen helyszínt biztosító, teljesen akadálymentes Aranytíz Kultúrházban (Bp. V., Arany János utca 10.) A fellépők örömmel és ingyen vállalták a szereplést, így ott lesz a Pa-Dö-Dö, Hevesi Tamás, a Roll Dance Budapest, Svak Polly, Lakatos István színművész, a Jeles kezek, az Anyám a Mosásban zenekar, a Karda Bea Énekstúdió tagjai, s lesznek tangó improvizációk. Mindezeken felül egy gyereksarkot is kialakítanak, egyesületi és kézműves játékokkal. A kedvezményes árú estre bárkit szeretettel várnak, érdeklődni Galambos Enikőnél (a galambos.eniko@vtke.hu  e-mail címen) vagy az egyesület saját készítésű honlapján (www.vtke.hu) és a 06-30/569-3118 telefonszámon lehet.

Mozgásos önismereti csoportos tréningeket szerveznek, létrehozták az önsegítő LÁMPÁS (Látássérültek Mindennapi Problémáit Átfogó Segítő) klubot, s lehetőségeikhez mérten és a támogatóknak köszönhetően belföldi és külföldi kirándulásokat, csoportos színház- és múzeumlátogatásokat, kulturális rendezvényeket szerveznek. Az egyesület lehetőséget biztosít önkénteseknek és gyakorlati helyül is szolgál olyan pályakezdők vagy még tanulók részére, akik szívesen vesznek részt társadalmi munkában, a szemléletformálásban. Jelenleg 30 önkéntesük van, de a létszámukat szeretnék bővíteni.

Galambos Enikő végül elmondta, jóllehet működésükhöz több helyiség-felajánlást is kaptak, de az akadálymentesség hiánya miatt sajnos nem tudtak élni vele. Ezért továbbra is keresik és várják az állandó helyszínre vonatkozó lehetőségeket.

Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.