Terrorcselekménnyel való fenyegetésért ítéltek el fiatalokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négy év fegyházbüntetésre ítélt terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön egy magyar fiatalt, aki azt tervezte, hogy csatlakozik az Iszlám Állam terrorszervezethez. Társa terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt két év börtönbüntetést kapott – tájékoztatott a Győri Ítélőtábla szóvivője.

Ferenczy Tamás közleménye szerint az ítélettel helybenhagyta a táblabíróság az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék március 28-i határozatát.

A tényállás szerint a két fiatal külön-külön is érdeklődést mutatott az Iszlám Állam terrorszervezet iránt. Az elsőrendű vádlott 2015. január 13-án vett egy isztambuli repülőjáratra szóló jegyet, mert egy korábban az interneten megismert Abu Isa nevű férfival megbeszélte, hogy ott találkoznak és együtt mennek Szíriába. A férfi nem várta az esőrendű vádlottat a repülőtéren, így ő egyedül indult el a szír-török határ felé. A határon gyanús viselkedése miatt a hatóságok letartóztatták és hazatoloncolták.

A másodrendű vádlottal 2015 januárjában ismerkedett meg az elsőrendű vádlott egy internetes oldalon. A másodrendű vádlott 2016-ban több, az Iszlám Állam katonái által végrehajtott kivégzésekről szóló videót töltött le, fegyverekről, propagandaanyagokról készített képeket nézett és készített egy olyan videofelvételt is, amelyen hűséget fogad az Iszlám Államnak és a kalifának.

Mohamed M. néven 2016. július 16-án regisztrált egy közösségi oldalon, ahol olyan kommenteket helyezett el, amelyekkel a terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés tényállását megvalósította.

Mindez két nappal a Nizzában elkövetett terrorcselekmény után történt, amikor egy terrorista autójával belehajtott a tömegbe.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, míg a másodrendű vádlott és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság határozata szerint a korábban benyújtott fellebbezések nem voltak alaposak, a kiszabott büntetések pedig arányosak a bűncselekmény tárgyi súlyával.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.