Új székházat kap a Budapest Környéki Törvényszék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt 100 év legnagyobb ingatlanberuházásával megkezdődhetnek a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) új székházának kivitelezési munkálatai – jelentette be az OBH elnöke.

A kormányzat, a törvényhozás az elmúlt években európai uniós szinten is kiemelt költségvetési támogatást nyújtott a bírósági szervezet számára. Ezen támogatás részeként újabb kormányhatározat született, amelynek értelmében a Kormány biztosítja egy volt irodaház bírósági épületté való átalakításához szükséges 10,3 milliárdos összeget.

Az OBH elnökének 2012. évben kitűzött hat stratégia céljának egyike a tárgyi feltételek biztosítása, azok optimális elosztása és hasznosítása. Ezek közül is az egyik legfontosabb a bírósági épületek fenntartása, megújítása. Az OBH elnöke mindig is kiemelt feladatnak tekintette, hogy olyan környezetet teremtsen a munkatársak és az ügyfelek számára, amely méltó az igazságszolgáltatáshoz. A Hungária körúton lévő ingatlan „A” és „B” épületrészének átépítésével megnyugtatóan fog rendeződni a Törvényszék több mint 500 munkatársának az elhelyezése, biztosítható lesz a nyugodt, színvonalas ítélkezési munka.

Az új bírósági épület kialakítása része annak az OBH elnöki célkitűzésnek, amelyben – mind a környezet, mind a felszereltség, a tárgyi környezet és a technológia tekintetében – XXI. századi bíróságok fogadják az ügyfeleket, és a dolgozók is a hivatásukhoz méltó munkakörülmények közt végezhetik napi feladataikat. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

A jelenleg is bíróságként működő „A” épületben összesen 54 korszerű tárgyalóterem kerül kialakításra, melyek között kép- és hangrögzítésre, valamint távmeghallgatásra alkalmas helységek is lesznek. Az érdeklődők tájékoztatását komfortos ügyfélközpont segíti majd. Ebben az épületrészben kapnak helyet a BKT egyes főosztályai, a Gazdasági Kollégium, a Civil Csoport, az oktatótermek, és a könyvtár. A hétszintes, közel 8.400 m2 alapterületű „B” épület több mint 300 fő igazságügyi dolgozó megfelelő körülmények közt való elhelyezésére ad lehetőséget. A földszinten egy multifunkciós rendezvénytermet alakítanak ki, az emeleteken a Budakörnyéki Járásbíróság, a Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium, a Büntető Kollégium, a Végrehajtók Irodája, a Büntetés-végrehajtási Csoport, valamint a BKT Elnöksége kap majd helyet.
A BKT a felújított „B” épületet várhatóan 2020 őszén veheti birtokba, a két épületrész teljes átalakítása 2021 végére várható.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.