Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik ugyanis az a szerződéses kikötés, amelyben az alvállalkozó díjának megfizetését a szerződéses partnere saját megrendelőjének teljesítésétől teszi függővé.
Az alapügy
Ami a tényállást illeti, alperes mint fővállalkozó és a perben nem álló beruházó között fővállalkozói szerződés jött létre építési munkák tárgyában.
Az alperes mint megrendelő, és a felperes mint alvállalkozó között a fővállalkozói szerződésben érintett egyes projektelemek kivitelezésére alvállalkozói szerződés jött létre, amelyben – egyebek mellett – kikötötték, hogy a megrendelő a pótmunkákat kizárólag abban az esetben és olyan mértékben fogadja el, amennyiben azokat a beruházó elfogadta.
A szerződés részét képező szerződéses feltételekben rögzítésre került, hogy az elrendelt pótmunkák értékéből a felperest mint vállalkozót a megrendelő alperes által a pótmunkák elvégzéséből eredően a beruházó felé számlába állított pótmunka ellenértékének 75 %-a illeti meg. A peres felek között a felperes által elvégzett munkák pótmunka jellege, és azok elszámolhatósága tárgyában jogvita alakult ki.
A felperes keresetében 175.389.949 forint vállalkozói díj és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest részben az általa kötött alvállalkozói szerződéssel összefüggésben elvégzett pótmunkákra, részben egy további alvállalkozó által reá engedményezett követelésre hivatkozva. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az alvállalkozói szerződés adott pontja értelmében csak a beruházó által elfogadott pótmunkák számolhatók el, ennek megtörténtét a felperes nem igazolta. Arra is hivatkozott, hogy a felperes a pótmunka ellenértékéből csak 75 %-ra jogosult.
Az elsőfokú bíróság döntése
Az elsőfokú bíróság ítéletében 160.529.975 forint és járulékai megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Határozata indokolása szerint a felek szigorú eljárási rendet határoztak meg a pótmunka bejelentését illetően. Nem értett egyet az alperes védekezésével a tekintetben, hogy a beruházó nem fogadta el a pótmunka iránti igényeket. Kiemelte: a beruházó minél kevesebb pótmunka elismerésében érdekelt, miután az többletköltséget okoz neki. Ha a bíróság kizárólag azon az alapon utasítaná el a keresetet, hogy a beruházó nem ismerte el a pótmunka minőséget, akkor a beruházó szerződésből fakadó eljárása visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethetne. Érvelése szerint a bíróság feladata, hogy ne engedjen teret ilyen jellegű joggyakorlásnak, amelyet kizárólag úgy tud megakadályozni, ha figyelmen kívül hagyja a szerződésnek azokat a rendelkezéseit, amelyek a pótmunka elfogadását a beruházó döntésétől teszik függővé. Hasonlóképpen figyelmen kívül hagyta a pótmunkák 75 %-os értékével kapcsolatos szerződési feltételt is.
A másodfokú bíróság döntése
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a marasztalási összeget 12.339.040 forintra leszállította. Határozatának lényege szerint a felek szerződésük tartalmáról a polgári jog diszpozitív szabályaira tekintettel szabadon dönthetnek, szabadságuk korlátja kizárólag az olyan szerződési tartalom, amely a Ptk. szabályai szerint semmis. Kiemelte, a felperes a perbeli szerződéssel kapcsolatban sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem hivatkozott semmisségi okra, és ilyen okot egyik bíróság sem észlelt. Az elsőfokú bíróság szükségtelenül fejtette ki azt, hogy a szerződésnek a pótmunka elfogadását a beruházó döntéséhez kötő rendelkezése visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethet, erre tekintettel alaptalanul mellőzte a szerződés ide vonatkozó, továbbá a 75 %-os ellenértéket szabályozó rendelkezését. Kifejtette, a joggal való visszaélés feltétele a jog gyakorlása, a visszaélés lehetőségének feltételezése nem ad alapot a szerződéses rendelkezés mellőzésére. Ezért a szerződésben rögzített eljárási rend betartását tekintette ügydöntő jelentőségűnek.
A Kúria megállapításai
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az érintett keretben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította.
A Kúria indokolásában rámutatott: a másodfokú bíróság nem helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság ítélete indokolását, mert az tartalmilag – a két érintett szerződési feltétel mellőzésével – valójában a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) részleges érvénytelenséggel kapcsolatos jogkövetkezményének alkalmazását jelentette, amelyből következően – bár az elsőfokú bíróság sem konkrét jogszabályhelyre utalással, sem törvényi definícióval nem nevesítette az általa észlelt érvénytelenségi okot – ténylegesen nyilvánvalóan észlelhető semmisségi okra tekintettel mellőzte a két érintett szerződési feltétel alkalmazását.
A Kúria kiemelte: az elsőfokú bíróság indokolásában foglaltak helyett a két szerződési feltétel valójában nyilvánvaló jóerkölcsbe ütközés miatt semmis. Nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik ugyanis az a szerződéses kikötés, amelyben az alvállalkozó díjának megfizetését a szerződéses partnere saját megrendelőjének teljesítésétől teszi függővé.
Minderre tekintettel a megismétlendő másodfokú eljárásban a két semmis szerződési feltétel figyelmen kívül hagyásával kell a másodfokú bíróságnak az alperes fellebbezését elbírálnia.
