Zöld utat kapott a 3-as metrós népszavazás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Helybenhagyta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) azon döntését, amellyel a testület hitelesítette a 3-as metró akadálymentesítéséről kezdeményezett népszavazást – derül ki a Kúria honlapjára kedden feltöltött végzésből. 


Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője tavaly novemberben nyújtotta be kérdését hitelesítésre az FVB-hez. A kérdés úgy szólt: „Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”

Az FVB december 14-én a kérdést hitelesítette. A bizottság megítélése szerint a kérdés a választópolgárok és a döntéshozó számára is egyértelmű: a választópolgároknak arról kell dönteniük, kívánják-e, hogy a metrófelújítás során teljes körű akadálymentesítés történjen az összes állomáson, a döntéshozónak pedig arról, hogy – miként az akadálymentesítés mértékéről eddig is döntött – az akadálymentesítés teljes körű legyen.

Az FVB hitelesítő határozata ellen jogorvoslatot nyújtottak be a Kúriára, ebben a többi között arra hivatkoztak, hogy a kérdés nem egyértelmű, ezért nem hitelesíthető. 

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A Kúria kedden azonban a felülvizsgálati kérelmet elutasította és helybenhagyta az FVB határozatát. 

A bíróság szerint a kérdés nem ütközik a választópolgári egyértelműség követelményébe, egyféleképpen értelmezhető, megfelel a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok pedig átláthatják a kérdés lényegét, jelentőségét. A kérdés megfelel a jogalkotói egyértelműség követelményének is, egyértelmű, hogy egy eredményes népszavazás esetén mi az elérendő szabályozási eredmény, a megvalósítás módja tekintetében pedig adott a mérlegelés lehetősége a Fővárosi Közgyűlés számára.

A Kúria végzése jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.