A hét kérdése: válallatcsoport munkavállalói

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ki irányíthatja a munkavállalót és ki a felelős a károkozásért egy cégcsoporton belül, ha a dolgozók más-más tagvállalat alkalmazásában állnak?

Kérdés:

Vállalatcsoport esetén gyakran előfordul, hogy egy irodában, vagy csak egyszerűen egy szervezetben dolgoznak különböző tagvállalatok munkavállalói. Ilyenkor sokszor nem egyértelmű munkajogi szempontból, hogy:

• – ki utasíthat kit, illetve 
• – munkáltatói vagy akár munkavállalói kötelezettségszegés, esetleg károkozás esetén ki felel kinek (különösen, ha bíróság elé kerül az ügy).

Ezekre két megoldást ismerek. Az egyik az Mt. 195. §. szerinti többes foglalkoztatás. Ez úgy látom ezeket mind meg tudja oldani, még ha vannak ezzel kapcsolatban nehézségek.

A másik pedig egy belső szabályzat, melyben a munkáltatói jogkör gyakorlója delegálhat különféle jogokat akár a tagvállalat szempontjából külsős személyre is (aki – ha ismereteim nem tévesek, az Mt. tiltása híján – egyébként egy másik tagvállalat munkavállalója, vagy teljesen idegen, minden szempontból külsős személy is lehet). Ezek viszont önmagukban szerintem csak az elbocsátást vagy az utasítási kérdéseket oldják meg, a fentebb említetteket nem.

Tehát ebben a verzióban egy munkavállaló egy munkáltatóval van jogviszonyban. 

Ha nem az Mt. 195. §-t választom, egy vállalatcsoport működésében az ilyen, munkáltatókon átnyúló problémákat hogyan lehet jogszerűen áthidalni? Mégis lehet mindent rendezni belső szabályzattal (pl. az uralkodó tagvállalat szabályzatán keresztül) vagy esetleg van egyéb megoldás?

Válasz:

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerint a munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. A munkáltatói joggyakorlás rendjét – a jogszabályok keretei között – a munkáltató határozza meg [Mt. 20. § (1–2) bekezdés]. Valóban nincs akadálya, hogy a munkáltató rendelkezése alapján munkáltatói jogkör egy részét „külső személy” gyakorolja. Például, előírhatja, hogy a pénzügyi osztály munkatársa a bérek utalását a munkáltató bérszámfejtő partnere által adott utasítások alapján köteles elvégezni. Ugyanakkor a külső féltől eredő utasítások is mindig az eredeti munkáltató érdekében történő munkavégzésre vonatkoznak. 

 

Azaz, a munkáltatói jogkör gyakorlásával való felruházás nem azt jelenti, hogy a jogosult a saját érdekében, a saját szervezetében foglalkoztathatná a munkavállalót. Az előbbi példához visszatérve: a bérszámfejtő cég nem utasíthatja a munkavállalót, hogy egy másik cég (nem a saját munkáltatója) számfejtéséhez is végezzen részére adatelőkészítést. 

A kérdés szerinti tényállásban tehát a munkáltatói szabályzat azon rendelkezése, amely szerint a vállalatcsoport másik tagja is jogosult saját tevékenysége körében, saját javára utasítani a munkavállalót, semmis. A munkáltatói jogkör ilyen átruházására csak kirendelés, munkaerő-kölcsönzés, iskolaszövetkezeti munkaviszony, vagy több munkáltatóval fennálló munkaviszonyban van lehetőség. 

A kárfelelősség is ahhoz igazodik, hogy az egyes „munkáltatók” között milyen jogi kapcsolat van. A saját érdekkörben történő foglalkoztatást lehetővé tévő munkáltatói jogkör átengedés mindig egyetemleges felelősséggel jár együtt [Mt. 166. § (3) bekezdés, 195. § (3) bekezdés, 221. § (4) bekezdés, 226. § (3) bekezdés].

Válaszadó: dr. Kártyás Gábor. További kérdéseket és válaszokat itt talál. 

---