Jogellenes felmondás és kárenyhítés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató jogellenes felmondásánál a bíróság hivatalból nem vizsgálhatja, hogy a munkavállaló eleget tett-e a kárenyhítési kötelezettségének. Folytatjuk a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja jelentésének ismertetését.

A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeivel foglalkozott a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. A testület elemzése során azokat az első- és másodfokú munkaügyi pereket vizsgálta, amelyek 2012. július 1. után indultak és 2015. július 1-jéig jogerősen befejeződtek. Lapunk sorozatot indított a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálatának eredményeiből; az első részben az igényérvényesítés eljárásjogi kérdéseivel kapcsolatos megállapításaik közül idéztük a legfontosabbakat, a második részben a munkáltató jogellenes felmondásának feltűnően enyhe hazai szankcióiról szólt. A harmadik rész a jogellenes felmondás alapeseteit ismertette.

Az Mt. a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek szabályozását általánosan kártérítési alapra helyezte (kivételként lehetővé téve az érvénytelenségi elven alapuló visszahelyezést), ebből következően a munkaviszony a jogellenes munkáltatói jognyilatkozat megtételekor megszűnik, így választ kellett adni arra a kérdésre, hogy a munkavállalót miként terheli az őt illető elmaradt jövedelem nagyságát befolyásoló kárenyhítési kötelezettség – olvasható a joggyakorlat-elemző csoport dolgozatában.

A bírói gyakorlat a vizsgált ügyekből megállapíthatóan nem egységes abban, hogy a munkaügyi perben kit terhel a bizonyítás a kárenyhítési kötelezettség teljesítéséről. Az ítélkezési gyakorlat nem egységes a bizonyítási teher kérdésében. Ezen túlmenően abban a kérdésben is vita van, hogy mi minősül kárenyhítésnek, mi ennek a tartalma, milyen magatartás, vagy mulasztás kérhető számon ebben a kötelezettségben a munkavállalón – állapították meg.

A vizsgált ítéletek között, még a másodfokú ítéleteknél is tapasztalható volt, hogy az eljárt bíróság hivatalból folytatott le bizonyítást és munkáltatói bizonyítási indítvány hiányában felhívta a munkavállalót a kárenyhítési kötelezettsége teljesítésének bizonyítására.

A joggyakorlat-elemző csoport úgy foglalt állást, hogy a bíróság hivatalból nem vizsgálhatja, miszerint a munkavállaló eleget tett-e a kárenyhítési kötelezettségének, hivatalból köztudomású tényeket sem vonhat be a tényállásba.

A bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a munkáltatót terheli, ami azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az alperes munkáltató a munkaügyi perben nem is hivatkozik a felperes munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettségre, nem tesz bizonyítási indítványt, nem hivatkozik tényekre és körülményekre, az azokat alátámasztó bizonyítékokra, a bíróságnak a kárenyhítési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával kell a munkavállaló által igényelt elmaradt jövedelmet és elmaradt munkabért megítélni.

 

Amennyiben a munkáltatói bizonyítás sikertelen (pl. csak hivatkozott arra, hogy a munkavállaló megfelelő munkabérért el tudott volna helyezkedni, de ezt nem tudta bizonyítani), annak terhe a munkáltatóra esik.

Az érintett munkavállaló konkrét körülményeit vizsgáló tényállás feltárását követően vonható le megalapozott következtetés a kárenyhítési kötelezettség teljesítéséről. Ennek során értékelni szükséges különösen a munkavállaló képzettségét, életkorát, egészségi állapotát, lakóhelyi környezetét, a közlekedési viszonyokat, a konkrét munkaerő-piaci helyzetet.

E körben akkor jár el helyesen a bíróság, ha az alperes indítványa alapján a tényállás feltárását a munkavállaló személyes és minden körülményre kiterjedő nyilatkoztatásával kezdi, majd a Pp. 190. § (2) bekezdése alkalmazásával a munkáltató, mint bizonyító fél kérelmére kötelezi a munkavállalót a birtokában lévő okiratok, egyéb bizonyítékok perben való becsatolására, de alkalmazható a Pp. 190. § (3) bekezdése is.

A kárenyhítési kötelezettség tartalma, terjedelme

A gyakorlatban vitatott, hogy a munkaügyi perben eljáró bíróságnak mit kell vizsgálnia a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége körében, melyek azok a magatartások, mulasztások, amelyek – a munkáltatóra háruló bizonyítási teher alapján – vizsgálandók.

A bírói gyakorlat a munkáltatói hivatkozást elfogadva általában elvárhatóként értékeli, hogy a munkavállaló igényelje az álláskeresési járadékot. Amennyiben ez elmaradt, a bíróság a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként értékeli és levonja a munkavállaló által igényelt elmaradt jövedelemből, annak összegével csökkentve az elmaradt jövedelmet.

A bizonyított aktív álláskeresés alapján a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség teljesítése általában megállapítható, a tényállástól függően.

A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeivel foglalkozott a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. A testület elemzése során azokat az első- és másodfokú munkaügyi pereket vizsgálta, amelyek 2012. július 1. után indultak és 2015. július 1-jéig jogerősen befejeződtek. Lapunk sorozatot indít a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálatának eredményeiből; az első részben az igényérvényesítés eljárásjogi kérdéseivel kapcsolatos megállapításaik közül idéztük a legfontosabbakat, a második rész a jogellenes felmondás alapeseteit ismertette. A harmadik rész a munkáltató jogellenes felmondásának feltűnően enyhe hazai szankcióiról szólt.

Az Mt. a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek szabályozását általánosan kártérítési alapra helyezte (kivételként lehetővé téve az érvénytelenségi elven alapuló visszahelyezést), ebből következően a munkaviszony a jogellenes munkáltatói jognyilatkozat megtételekor megszűnik, így választ kellett adni arra a kérdésre, hogy a munkavállalót miként terheli az őt illető elmaradt jövedelem nagyságát befolyásoló kárenyhítési kötelezettség – olvasható a joggyakorlat-elemző csoport dolgozatában.

A bírói gyakorlat a vizsgált ügyekből megállapíthatóan nem egységes abban, hogy a munkaügyi perben kit terhel a bizonyítás a kárenyhítési kötelezettség teljesítéséről. Az ítélkezési gyakorlat nem egységes a bizonyítási teher kérdésében. Ezen túlmenően abban a kérdésben is vita van, hogy mi minősül kárenyhítésnek, mi ennek a tartalma, milyen magatartás, vagy mulasztás kérhető számon ebben a kötelezettségben a munkavállalón – állapították meg.

A vizsgált ítéletek között, még a másodfokú ítéleteknél is tapasztalható volt, hogy az eljárt bíróság hivatalból folytatott le bizonyítást és munkáltatói bizonyítási indítvány hiányában felhívta a munkavállalót a kárenyhítési kötelezettsége teljesítésének bizonyítására.

A joggyakorlat-elemző csoport úgy foglalt állást, hogy a bíróság hivatalból nem vizsgálhatja, miszerint a munkavállaló eleget tett-e a kárenyhítési kötelezettségének, hivatalból köztudomású tényeket sem vonhat be a tényállásba.

A bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a munkáltatót terheli, ami azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az alperes munkáltató a munkaügyi perben nem is hivatkozik a felperes munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettségre, nem tesz bizonyítási indítványt, nem hivatkozik tényekre és körülményekre, az azokat alátámasztó bizonyítékokra, a bíróságnak a kárenyhítési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával kell a munkavállaló által igényelt elmaradt jövedelmet és elmaradt munkabért megítélni.

Amennyiben a munkáltatói bizonyítás sikertelen (pl. csak hivatkozott arra, hogy a munkavállaló megfelelő munkabérért el tudott volna helyezkedni, de ezt nem tudta bizonyítani), annak terhe a munkáltatóra esik.

Az érintett munkavállaló konkrét körülményeit vizsgáló tényállás feltárását követően vonható le megalapozott következtetés a kárenyhítési kötelezettség teljesítéséről. Ennek során értékelni szükséges különösen a munkavállaló képzettségét, életkorát, egészségi állapotát, lakóhelyi környezetét, a közlekedési viszonyokat, a konkrét munkaerő-piaci helyzetet.

E körben akkor jár el helyesen a bíróság, ha az alperes indítványa alapján a tényállás feltárását a munkavállaló személyes és minden körülményre kiterjedő nyilatkoztatásával kezdi, majd a Pp. 190. § (2) bekezdése alkalmazásával a munkáltató, mint bizonyító fél kérelmére kötelezi a munkavállalót a birtokában lévő okiratok, egyéb bizonyítékok perben való becsatolására, de alkalmazható a Pp. 190. § (3) bekezdése is.

Tanulmányi szerződés – 2016.09.01.
Mikor és kivel kössünk tanulmányi szerződést? Amikor a munkavállaló tanul: Kell szabadságot kivenni? Ki fizeti a tanulmányi költségeket? Ami ne maradjon ki a tanulmányi szerződésből Mikor jár magasabb bér a végzettség miatt? A tanulmányi szerződés megszegésének jogkövetkezményei Előadók: Dr. Kártyás Gábor és Balogh Mónika További részletek >>

A kárenyhítési kötelezettség tartalma, terjedelme

A gyakorlatban vitatott, hogy a munkaügyi perben eljáró bíróságnak mit kell vizsgálnia a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége körében, melyek azok a magatartások, mulasztások, amelyek – a munkáltatóra háruló bizonyítási teher alapján – vizsgálandók.

A bírói gyakorlat a munkáltatói hivatkozást elfogadva általában elvárhatóként értékeli, hogy a munkavállaló igényelje az álláskeresési járadékot. Amennyiben ez elmaradt, a bíróság a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként értékeli és levonja a munkavállaló által igényelt elmaradt jövedelemből, annak összegével csökkentve az elmaradt jövedelmet.

A bizonyított aktív álláskeresés alapján a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség teljesítése általában megállapítható, a tényállástól függően.

---