107 találat erre a kulcsszóra: Játékok és szerelmek

Idén is kiemelten védik a fogyasztókat
2020. január 17.

Idén is kiemelten védik a fogyasztókat

…aránya 36 százalék volt, és 730 millió forint összegben szabott ki fogyasztóvédelmi bírságot. A helyettes államtitkár elmondta, hogy az ellenőrzések kiterjednek az árfeltüntetéssel kapcsolatos és az általános kereskedelmi feltételekre vonatkozó…

2019. május 14.

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy férfi

Szanka Ferenc közölte, a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 47 rendbeli, különös visszaesőként elkövetett csalással, őt segítő négy hozzátartozóját, ismerősét pedig folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják. A vádirat szerint…

Jogszabályfigyelő 2019 – 19. hét
2019. május 13.

Jogszabályfigyelő 2019 – 19. hét

…amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. A fellebbezés folytán eljárt bíróság azonban az elsőfokú ítéletet megváltoztatva az alperest kártérítés, végkielégítés és perköltség megfizetésére kötelezte. A Kúria a következetes bírói gyakorlatra tekintettel…

Sportszerűség vs. emberi jogok
2019. március 27.

Sportszerűség vs. emberi jogok

…évek elején megjelent és csak erősödött, ahogy a hidegháború kezdetével a sport a nemzetek közötti versenyzés egyik legfontosabb területe lett. Az 1932-es olimpián a női százméteres síkfutást megnyerő Stella Walshról…

Így hekkeltek idén a jogászaink
2019. március 11.

Így hekkeltek idén a jogászaink

…ügyféllel egy tableten, eltárolja és rendszerezi a hozzájárulást, és az ügyfél is kap e-mailben vagy SMS-ben visszaigazolást az adatkezelési hozzájárulásáról. Egyszerű, letisztult, gyors, és működőképes – olyannyira, hogy a prezentációba…

Irányelveket módosított az EP
2018. december 18.

Irányelveket módosított az EP

A képviselők az adóköteles szolgáltatások listájához hozzáadták “a digitális interfészeken keresztül történő tartalomszolgáltatást, mint például videók, hanganyagok, játékok vagy szövegek szolgáltatása”. A digitális tartalomszolgáltatás attól függetlenül adóköteles, hogy a szóban…