299 találat erre a kulcsszóra: NAIH/page/10

2013. július 15.

Szabályozták a munkahelyi megfigyelést

…A NAIH ebben a témában kiadott ajánlása úgy fogalmaz, hogy az adatkezelőnek – azaz jelen esetben a munkáltatónak – az elszámoltathatóság és az arányosság elvével összhangban kell a keretszabályokat kitöltenie…

2013. július 8.

Melyek a munkahelyi megfigyelés szabályai?

…eszközökkel kívánja az ellenőrzést folytatni. A NAIH ebben a témában kiadott ajánlása úgy fogalmaz, hogy az adatkezelőnek – azaz jelen esetben a munkáltatónak – az elszámoltathatóság és az arányosság elvével…

2013. július 8.

Fotózható az ügyvéd a tárgyaláson

A jogszabályokat így értelmezte legutóbbi ülésén a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője ezzel együtt úgy vélte, hogy…

2013. július 3.

Már a lakóhelyünkön is felkereshetnek az aláírásgyűjtők

…kifejtette, hogy a pártok ilyen irányú tevékenysége a polgárok zaklatásának minősülne, ami a magánszféra megsértésével járna és a tisztességes adatkezelés követelményét sem valósítaná meg. A NAIH elnöke rámutatott arra is,…

2013. június 18.

Szigorított adatvédelem

Másfél éve, a korábbi adatvédelmi biztos hivatala helyett létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) megalakulásával új időszámítás kezdődött az adatvédelem területén. A NAIH szigorúan fellép a jogsértőkkel szemben….

2013. június 17.

Aktív bírságoló az adatvédelmi hatóság

…10 000 000 Ft-ig szabhat ki bírságot a szabálysértőkre. A nem tudás pedig – mint tudjuk – nem mentesít… Mikre kell odafigyelni, ha nem szeretnénk bírságot kézhez kapni? A törvény…

2013. június 11.

Újra elfogadták az infotörvényt

…számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló adatmegismerésekre külön törvények rendelkezései az irányadók. Ha elutasítják az adatkérést, az igénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) vizsgálatot kezdeményezhet. Az Országgyűlés április 30-án…

2013. május 21.

Így ne építsünk céges Facebook oldalt

Nem tudni, ki áll a Condescending Corporate Brand Page (szabad fordításban a Lekezelő Céges Facebook Oldal) mögött, ám a webes marketinggel foglalkozó szakmai oldalak közül többen is bemutatták az elmúlt…