499 találat erre a kulcsszóra: Ptk.

2013. szeptember 2.

Igazodnak az új Ptk.-hoz a pénzügyi törvények

A jövő március közepén hatályba lépő új Ptk. több fogalmat másként értelmez, mint a jelenleg hatályos törvény, illetve több helyütt változnak a szabályok is. Ezeket vezeti át a pénzügyi és…

2013. augusztus 28.

Kötelező a pénzügyi zsargon ismerete?

…fogyasztói szerződés (Ptk. 685. § e) pont), s az sem, hogy a felperes által támadott szerződési kikötések általános szerződési feltételeknek minősülnek a Ptk. 205/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján. A…

2013. július 26.

Hogy kerül a társasági jog az új Ptk-ba?

A társasági jog Polgári Törvénykönyvbe (Ptk.-ba) történő beillesztése néhány jogász nemtetszését váltotta ki. Ellenállásuk okaként elsősorban azt említették, miszerint a Gt. alapvetően kógens szabályozásra épül, míg a Ptk. diszpozitív szemléletű….

2013. július 11.

Minden cég dönt a továbbműködésről

…társaságoknál 2015. március 15., míg a korlátolt felelősségű, illetve részvénytársaságoknál 2016. március 15. – olvasható a kormányzati portálon megjelent, a Ptk. hatályba lépésével összefüggő jogszabály-tervezetekben. A Ptk. által megkövetelt előírásokat…

2013. június 25.

A biztosítási szerződések az új Ptk.-ban – I. rész

…(Új Ptk. 6:452. §), a szerződő fél és a biztosított tájékoztatási kötelezettségei (Új Ptk. 6:450. §, 6:452. §) vs. a biztosító tájékoztatási kötelezettsége (pl. Új Ptk. 6:442. §) a) Fontos,…

2013. június 19.

Öröklési szabályok az új Ptk.-ban

A CompLex Kiadó szervezésében 2013. áprilisában az Ügyvédreggeli sorozat keretén belül a patinás Gundel Étteremben tartalmas előadás hangzott el Hídvéginé Dr. Adorján Líviától az új Ptk. általános szabályairól melyet a…

2013. június 18.

Beszéljünk az új Ptk.-ról

…Ptk. szabályaiba konferencia Kétnapos rendezvény az új Polgári Törvénykönyvről Miként tevődik össze az öröklés rendje? Kik azok a személyek, akik kiesnek az örökségből és kik azok, akik jogosultak az utóöröklésre?…

2013. június 12.

A cégeknek is tartogat meglepetéseket az új Ptk.

…szabályait kell alkalmazni. Az új Ptk. szerint a kötelmi jogi jellegű igények főszabály szerint – a hatályos szabályozással megegyezően – öt év alatt évülnek el. Az új Ptk. rögzíti, hogy…