182 találat erre a kulcsszóra: bűnszervezet

2023. január 11.

Folyamatban a szórólapterjesztéssel foglalkozó bűnszervezet pere

…bűnszervezetet a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében. A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd a későbbiekben Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben működő olyan céghálót hoztak létre, amelyben a…

2022. december 16.

Vádat emeltek egy hitelkihelyezésre épülő bűnszervezet tagjai ellen

…saját pénzeszközeinek felhasználásával, fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő. Ezt követően vádlott-társai – a felesége, az igazgatósági tagok, valamint a hiteligénylők – közreműködésével, bűnszervezetként működve 2012-ben fiktív hiteleket helyeztek ki….

2022. október 27.

Közel egymilliárd forintos adócsalás gyanúja miatti letartóztatás

A bíróság bűnszervezetben – részben bűnsegédként, részben felbujtóként – üzletszerűen elkövetett, több rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és több rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja…

2022. szeptember 9.

Az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben emeltek vádat Budapesten

A vádirat lényege szerint 2019-2020-ban működött két olyan bűnszervezet, amelynek a tevékenysége a Kínából származó termékek európai uniós értékesítéséhez kapcsolódott. Az egyik bűnszervezet a magyarországi vámkezeléseknél a vámáru értékét –…

2022. augusztus 5.

Számlagyárra csapott le a NAV: pékséget és hajókat is foglaltak

…mint 1,3 milliárd forint értékben. A NAV a bűnszervezet négy tagját őrizetbe vette, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Az irányítók az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásért akár 20 év…

2022. augusztus 3.

Kétmilliárdos adócsalással vádolják egy bűnszervezet 74 tagját

A vádhatóság szerda közleményében azt írta: a bűnszervezetet vezető kistarcsai vádlott és 14 társa cégvezetőkből, könyvelőkből, bérszámfejtőkből, ügyintézőkből és futárokból álló bűnszervezetet hozott létre azért, hogy a takarítási és vagyonőri…

2022. július 21.

Lekapcsolták a szolnoki számlagyárat

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az áfafizetés elkerülése érdekében számlagyárat működtetett. A bűnszervezet a költségvetést…