566 találat erre a kulcsszóra: dr. Szűcs László

2013. május 23.

„Az Egészségszigetre még nem érkezett meg Péntek”

…a hajót”. Dr. Ábrahám László 1943-ban született Szegeden. Az általános iskolát Szegeden kezdte, majd Szekszárd, Nagykőrös és újból Szekszárd után ugyanott, Szekszárdon érettségizett. A szegedi egyetemen 1965-ben szerezett jogi diplomát,…

2013. május 23.

Újranyílt a Margitszigeti Víztorony

…Meg is épült 1911-ben Ray Rezső Vilmos építész tervei alapján, dr. Zielinski Szilárd műegyetemi tanár kivitelezésében, az akkoriban forradalmi újdonságnak számító vasbetonból. 1938-ban szabadtéri színpadot állítottak fel a víztorony melletti…

2013. május 23.

Az elnökhelyettes bíró

Dr. Szebeni László 1954-ben született, 1978-ban fejezte be az Egészségügyi Főiskolát. 1987-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1987-ben fogalmazó lett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon….

2013. május 23.

Extremely Hungary

…maradt, viszont úgy alakultak a dolgok, hogy a New Yorkban működő magyar kulturális intézet, Orsós Jakab László vezetésével elkezdte szervezni az „Extremely Hungary 2009” nevet viselő magyar kulturális évadot, és…

2013. május 23.

Magyarország geotermikus nagyhatalom II.

…a Nemzetközi Geotermikus Szövetség elnöke, ügyvezető igazgató Geowatt AG, Svájc; Dr. Lenkey László PhD, MTA–ELTE Geológiai Geofizikai és Űrtudományi Kutatócsoport Dr. Hámor Tamás PhD, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Dr….

2013. április 19.

VOSZ: kedvezményekkel a részmunkaidős foglalkoztatásért

…munkaidő és pihenőidő új szabályai – szabadság kiadása elszámolása a gyakorlatban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a magyarországi foglalkoztatási helyzetről elmondta: az országnak az uniós átlaggal…