91 találat erre a kulcsszóra: földet a gazdáknak

2018. július 17.

EU-agrárpolitika – Új fejezet körvonalazódik

…szállítással az állati megbetegedések és így a tenyésztés során alkalmazott antibiotikumok száma érdemben csökkenthető. Franciaország a nemzeti mozgásteret kihasználva a ’90-es évek eleje óta csökkenti a nagyüzemek támogatását, és azt…

2018. május 18.

Csalhattak a Földet a gazdáknak! programban

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) feljelentése alapján – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel….

2018. május 9.

AB: mulasztott az Országgyűlés a kárpótlások terén

…alapján a vételi jog jogosultja egyoldalú akaratelhatározásával akkor is megveheti a dolgot, ha a tulajdonos azt nem akarja eladni. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Módtv. a vételi jogról szóló rendelkezést…

2018. március 13.

Jogsértő a zsebszerződésekkel szembeni szabályozás

…a Bíróság kérelmét elutasította, azonban megállapította, hogy alaptörvény‑ellenes helyzet áll fenn annak következtében, hogy a törvényalkotó az átmeneti szabályokról szóló törvény alapján megszűnt haszonélvezeti, illetve használati jogokhoz kapcsolódóan nem alkotta…

2017. november 14.

Módosították az illetékekről szóló törvényt

…termelőszervezetnek is illeték nélkül engedheti át a föld használatát, ha nyilatkozik arról, hogy az illető tulajdoni hányada nem csökken 25 százalék alá a szervezetben. Ellenkező esetben dupla illeték terheli. (MTI)…

2017. november 13.

AB: Szigorúbban védendő a Natura 2000

…ciklusokon átívelően mérlegel. Az Alkotmánybíróság áttekintette az indítványozók által támadott „Földet a gazdáknak!” Program szabályait, figyelemmel arra a tényre is, hogy a program keretében lehetséges-e Natura 2000 hálózatba tartozó, állami…

2017. október 18.

Az AB-re hivatkozott az agrárminiszter

Az Alkotmánybíróság döntése szerint a Földet a gazdáknak program, amelyben 30 ezer gazda 200 ezer hektár földhöz jutott hozzá, törvényes és alkotmányos volt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán…