500 találat erre a kulcsszóra: nyomozás

2013. május 27.

Ég a gyertya, ég

…a bűnmegelőzés és a hatékony nyomozás, ha a rendőrségen belül lenne egy speciális egység, akik ráadásul rendszeres képzésben részesülnének. Az Amnesty International nagyon jó példa arra, hogy bárki tehet azért,…

2013. május 23.

Eredményesen a felszámolási eljárásban VII.

…át, vagy nem számol el rendesen vele, illetve azt megpróbálja kimenteni vagy megrongálni, csődbűncselekmény miatt indulhat nyomozás. Bármelyik bűncselekmény megvalósulása szabadságvesztéssel járó fenyegetettséget jelent az elkövetőjének. Látható tehát, hogy a…

2013. május 23.

Virtuális játékjog – I. rész

…az esetek, amikor a törvényhozónak feltétlenül tartalomszabályozási kérdésekbe kell avatkoznia, például a kiskorúak védelmében? Mondok egy gyakorlati példát: egy tinédzser autót lop, és a nyomozás során megtalálják otthonában az egyik…

2013. május 23.

Gondolatok a perbeszédről

…összefoglalom a tényállást, szigorúan ügyelve arra, hogy csak azok a bizonyítékok vehetők figyelembe, amelyek a tárgyalás során kerültek bizonyításra. Természetesen figyelembe kell venni a nyomozás során rögzített és beszerzett egyes…

2013. május 23.

A profilalkotásról I.

…hogy a profil felállítása a nyomozás folyamán mennyiben jelent új kriminalisztikai módszert, hiszen a hagyományos büntetőeljárásokban feltárt tényeknek a fenti meghatározás szerinti elemzése mindig és mindenhol a nyomozás alapvető feladata…

2013. május 23.

Az AGROBANK-per – más megvilágításban

…a privatizációs tárgyaláson fel kellett mutatni; a kérelmezőt így szorította a határidő és fenyegette a bánatpénz elveszítésének réme. A Központi Bűnüldözési Igazgatóság nagy garral indított nyomozást, a feltételezett bűncselekmény jogi…

2013. május 23.

Egy fényféltő jogász

…Itt is látszik mennyire verziópárti a jogtudomány. Kiemelném még, hogy az ügyészi hivatás rendszerszintjeihez is jól elkülöníthető érvállományok tartoznak: a nyomozás felügyeleti, a tárgyalótermi és a büntetés-végrehajtási (BV) ügyész teljesen…

2013. május 23.

Bűnös vagy ártatlan?

…a vallomásoknak az ismertetésére, amik alapján majd eldöntik az ügyet, és gyakorlatilag mindig a nyomozás során jóval korábban tett vallomásokat fogadják el. Mivel az idő elteltével az emlékezet is fakul,…