189 találat erre a kulcsszóra: református egyház

2013. május 23.

A bűnös tudomány?

…a múlt század ötvenes éveiben alapított, s magát előszeretettel egyháznak nevező szervezet kampányfilmjéből idéztünk. Abból, a manapság Magyarországon is széles körben terjesztett alkotásból, amely a pszichiátria úgymond bűneivel akarja megismertetni…

2013. május 23.

Drámai csatározás, vagy hatósági eljárás?

…szakjogász képesítést. Jelenleg a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, illetve az ELTE, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. Szabadidejében a Magyar Atlétikai Szövetség versenybírája. Mára mind a büntetőjog, mind az eljárásjog…

2013. május 23.

Fesztiválok évada

…albumának dalaira építve, Tokody Ilona dalestje pedig a belvárosi református templomban, a Kakas-templomban hallgatható meg. Shakespeare, népzene, blues és jazz Gyulán Közép-Európa egyetlen épen maradt sík vidéki, gótikus téglavára található…

2013. május 23.

En garde!

…iroda is, amely az utóbbi évben jelent meg ezen, az európai szemmel hatalmas piacon. Bár felmenőim között nincsenek jogászok, már a Baár-Madas Református Gimnázium diákjaként tudtam, hogy joggal szeretnék foglalkozni….

2013. május 23.

A cél: demokratizálni a művészetet

…diplomáztam a Károli Gáspár Református Egyetemen. Idén pedig az Egyesült Királyság egyik legnívósabb felsőoktatási intézménye, a SOAS (University of London) berkeiben fejeztem be egy közgazdasági master képzést. A karrieremet diplomataként…

2013. május 23.

Apokalipszis – most?

…két időpont között megannyi jövendölés kapott lábra. Volt, aki külön vallási közösséget hozott létre az ítéletnapról szóló tanításainak hirdetésére: az amerikai William Miller, a millerita egyház alapítója például a XIX….

2013. május 23.

A Stockholmi Program I. rész

Dobrocsi Szilvia LLM (adv, Universiteit Maastricht): A Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, PhD hallgató. Kutatási területe a büntetőeljárási jog, a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonásának eljárási jogi vetülete, valamint az…

2013. május 23.

Megalakult a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság

…Tóth J. Zoltán 1978-ban született Kecskeméten, 2002-ben szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2002 óta főállású oktató a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a…

2013. május 23.

Keresztkérdés

Tíz év után ismét közszemlére teszik a katolikus egyház legvitatottabb ereklyéjét Olaszországban. A torinói lepel hitelességét évtizedek óta vizsgálják a tudomány legkülönfélébb eszközeivel, perdöntő eredmény azonban még nem született. Közel…

2013. május 23.

Az AGROBANK-per – más megvilágításban

…(1984), a Rendőrtiszti Főiskolán 1998-tól főiskolai tanár, 2002-ig tanszékvezető. 1997-től a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Bűnügyi Tudományok Intézetének igazgatója. Számos szakcikk, tanulmány és szakkönyv szerzője,…