„PÁLYAKEZDŐ JOGÁSZ” verseny 2022
…az előadásmód és a feltett kérdésekre adott válaszok alapján, és – a maga által kialakított módszertan (pontozás, szavazás stb.) szerint – megállapítja a verseny győztesét, – saját választása szerint –…
…az előadásmód és a feltett kérdésekre adott válaszok alapján, és – a maga által kialakított módszertan (pontozás, szavazás stb.) szerint – megállapítja a verseny győztesét, – saját választása szerint –…
…Draghi júliusban egy ártalmatlanul indult politikai vita eszkalálódása után bizalmi szavazást kért maga ellen, hogy stabilizálja a gyakorlatilag a teljes politikai spektrumot lefedő kormánykoalícióját. A négy nagy pártból a két…
…a konzervatív párt új vezetőjének és miniszterelnökének bejelentésével. A miniszterek a bejelentést „felelőtlen döntésnek” minősítették. A szavazás azonban további nyomást helyez a kormányra, amelynek a vasúti dolgozók fokozódó fellépéssel, valamint…
…az ún. újság teszt („newspaper test”) vagy címlap teszt („front page test”) előzetes elvégzése, amely során az alábbi egyszerű kérdéseket kell megválaszolnunk: Hogy éreznénk magunkat, ha a kérdéses cselekményt lehoznák…
Az uniós tagországok vétójogának eltörlését, és az egyhangú szavazás helyett a minősített többség bevezetését szeretné elérni Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Véleménye szerint az EU-nak gyorsabban kellene…
…önkormányzati működést meghatározó Mötv.-nek a név szerinti szavazásra vonatkozó rendelkezései között ez az eset nem szerepel [Mötv. 48. § (3) bekezdés]. Tekintettel arra, hogy a Kbt. a név szerinti szavazás…
…a szavazás minden országban május 9-én legyen, és a választók a csúcsjelölti rendszer keretében, páneurópai listán szavazhassanak az Európai Bizottság elnökére is. A választási folyamat felügyeletéről és az új szabályok…
A választási eljárási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 3-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania,…
…az országos listás szavazás eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyvek alapján, legkésőbb a szavazást követő hatodik napon megállapítja az országos listás választás területi részeredményét [a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény…
…láttak A korábbi választási eljárási törvény 2010-ig még meglehetősen szélesen határozta meg a kampánycsendet. A törvény szerint a szavazást megelőző nap órától a szavazás befejezéséig választási kampányt folytatni tilos volt…