A bíróság és a közjegyző teendői, ha a bíróság észleli, hogy az ellentmondás részben vagy egészben nem hatályos

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Szécsényi-Nagy Kristóf által írt Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez című kiadvány a kommentárok hagyományait követve elsősorban a jogalkalmazás számára kíván segítséget nyújtani, legyen szó akár közjegyzői, akár bírói vagy ügyvédi, jogtanácsosi hivatásgyakorlásról. Éppen ezért, a szükséges elméleti alapok lefektetésén túl, a gyakorlatban felmerült kérdések tisztázására, megválaszolására helyezi a hangsúlyt. Az alábbiakban a nagykommentárnak „A bíróság és a közjegyző teendői, ha a bíróság észleli, hogy az ellentmondás részben vagy egészben nem hatályos” cím alatti magyarázatát olvashatják.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) és a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 2018-ig egyáltalán nem szabályozta, mi volt a teendő akkor, ha a bíróság álláspontja szerint az eljárás nem, vagy nem olyan terjedelemben alakult perré, mint ahogy azt a közjegyző megállapította. Ezt a joghézagot a joggyakorlatnak kellett kitöltenie, melynek három szempontra kell figyelemmel lennie:

Egyrészt arra, hogy a felek, különösen a kötelezett jogorvoslati joga ne sérüljön. Azaz az eljárás nem vezethetett olyan eredményre, hogy a kötelezettnek az ellentmondást elutasító végzés elleni fellebbezési joga azért enyészett el, mert a közjegyző nem hozott ilyen végzést, a bíróság meg anélkül állapította meg a perré alakulás meg nem történtét, hogy e végzése ellen fellebbezhetett volna az alperes (kötelezett).

Másrészt nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a bíróság és a közjegyző álláspontja közötti kollízió valójában negatív hatásköri összeütközés: a bíróság álláspontja szerint azért nem járhatott el, mert nem alakult perré az eljárás, a közjegyző álláspontja szerint viszont ő nem dönthetett a fizetési meghagyás jogerősítési záradékkal való ellátásáról, mivel az ügy perré alakult.

Végezetül mivel a közjegyző eljárása a bíróság eljárásával azonos hatályú (Fmhtv. 2. §), ezért a bíróság és a közjegyző közötti hatásköri vitát a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 6. §-a alapján nem lehetett feloldani, és a perbíróság mint elsőfokú bíróság nem is adhatott utasítást a közjegyzőnek, nem bírálhatta felül döntését. Erre csak a közjegyző székhelye szerint illetékes törvényszék jogosult, és az is csak akkor, ha az ügyben – a közjegyző végzése elleni fellebbezés elbírálása során – másodfokú bíróságként jár el (tehát első- vagy másodfokú perbíróságként nem).

A joghézag kitöltésére a legkoherensebb javaslatot a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása alakította ki: „A bíróság az aktanyomat megküldését követően megvizsgálja, hogy az ellentmondást határidőben terjesztették-e elő, az a[z előterjesztésre] jogosulttól származik-e, és az valóban ellentmondásnak tekinthető-e. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az ellentmondás elkésett, nem az arra jogosulttól származik, vagy az nem hat ki valamennyi kötelezettre, akkor a pert a[z 1952-es] Pp. 157. § a) pontja alapján a szükséges körben megszünteti és megállapítja, hogy a fizetési meghagyás részben – a meghatározott kötelezetteket illetően – vagy teljes egészében jogerőre emelkedett. A jogerős végzést a bíróság megküldi a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyző részére és felhívja a közjegyzőt, hogy a meghagyást a szükséges jogerősítő záradékkal lássa el az Fmhtv. 36. § (2) bekezdése szerint.” (Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2011. február 23. és 25. napja között a Magyar Bíróképző Akadémián tartott Országos Tanácskozásáról.)

A javaslat előnye volt, hogy fellebbezési – sőt, felülvizsgálati [1952-es Pp. 270. § (3) bekezdés] – jogot engedett a feleknek, így a kötelezett jogorvoslati joga nem sérült. Ugyanakkor az 1952-es Pp. 157. § a) pontjára történő hivatkozás még tételezett analógia esetén is vitatható volt, ami természetesen felvetette annak igényét, hogy a jogalkotó az 1952-es Pp. XIX. fejezetében önálló permegszüntetési okot statuáljon erre az esetre [hasonlóan az 1952-es Pp. 318. § (1) bekezdéséhez].

Külön törvényi felhatalmazás nélkül kifogásolható volt továbbá, hogy az emlékeztető alapján a bíróság nem visszaküldte az iratokat a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének megállapítása végett, hanem maga állapította meg a jogerőt, és csak e ténynek határozatban való rögzítésére hívta fel a közjegyzőt. Utóbbi problémát kerülte ki az a bírói gyakorlat, mely csak megállapította a per terjedelmét (például hogy kik az alperesek és kik nem), és e végzést megküldte a közjegyzőnek – igaz ugyan, hogy ez esetben a kötelezettek jogorvoslati joga sérült (Pesti Központi Kerületi Bíróság 27.P.87191/2011/3-I.).

Álláspontunk szerint a felek jogorvoslati jogát, a két eljárás elhatárolását és a bíróság, valamint a közjegyző hatáskörének a tiszteletben tartását – 2017. december 31-ig – a következőképpen lehetett biztosítani: A Civilisztikai Kollégiumvezetők javaslatát (részben vagy egészben történő permegszüntetés, fellebbezési joggal) követni volt indokolt, azonban a bíróság nem állapíthatta meg a meghagyás jogerőre emelkedését. A közjegyző a jogerős permegszüntető végzés kézhezvétele után kellett döntenie, hogy egyetért-e az abban foglaltakkal, ennek folytán maga hatályon kívül helyezte a perré alakulást megállapító végzését (a jogosult ellentmondásról történő értesítését és perelőkészítésre történő felhívását) és megállapította a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését, vagy továbbra is fenntartotta azon álláspontját, hogy az eljárás perré alakult. Utóbbi esetben fellebbezhető végzésben kellett megállapítania hatásköre hiányát, és e végzés jogerőre emelkedését követően kérnie kellett az eljáró bíróság vagy közjegyző kijelölését (1952-es Pp. 45. §), azaz a negatív hatásköri összeütközés feloldását.

Ha a perbíróság anélkül állapította meg a perré alakulás hiányát, hogy erről akár alakszerű végzést hozott volna, akár az alakszerű végzése ellen fellebbezési jogot engedett volna, a közjegyzőnek mindenképpen döntenie kellett, elfogadja-e a bíróság álláspontját. Ha igen, az ellentmondást az Fmhtv. alapján el kellett utasítania, ami ellen fellebbezésnek volt helye. Ha az elutasító végzés jogerőre emelkedett, meg kellett állapítania a meghagyás jogerőre emelkedését. Ellenkező esetben a közjegyzőnek végzéssel meg kellett állapítania hatásköre hiányát, és át kellett tennie az ügyet a perbírósághoz. Ugyanez állt arra az esetre is, ha a törvényszék megváltoztatta vagy hatályon kívül helyezte a közjegyző ellentmondást elutasító végzését, tekintettel arra, hogy a törvényszék határozata sem rótt közvetlen eljárási kötelezettséget a perbíróságra.

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 258. § (5) és (6) bekezdése a joghézagot megszüntette:

A Pp. 258. § (5) bekezdése szerint a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság visszautasítja az ellentmondást és az eljárást megszünteti, ha a közjegyző az Fmhtv. 36. § (5) bekezdésében foglalt intézkedést elmulasztotta; a végzés ellen külön fellebbezésnek van helye; a bíróság jogerős végzéséhez a közjegyző kötve van; a bíróság a jogerős végzése megküldésével egyidejűleg felhívja a közjegyzőt a fizetési meghagyás jogerejével kapcsolatos intézkedések megtételére.

Az idézett rendelkezés „kiküszöböli azt a gyakorlatban negatív hatásköri összeütközés formájában testet öltő problémát, amikor a közjegyző álláspontja szerint joghatályos ellentmondás folytán perré alakult az ügy (tehát nincs hatásköre), míg a bíróság álláspontja szerint nincs joghatályos ellentmondás, és a fizetési meghagyásos eljárás nem alakult perré, hanem a meghagyás jogerőre emelkedett (tehát nincs hatásköre).

Az új szabály értelmében, ha a közjegyző nem utasítja vissza az ellentmondást, noha a perbíróság szerint annak helye lenne, maga hozza meg a szükséges határozatot, mely ellen a felek fellebbezéssel élhetnek. Mivel a közjegyzőt a jogerős végzés köti, így a bíróság felelősségére állapítja meg a fizetési meghagyás jogerejét.” [Szécsényi-Nagy Kristóf: A fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek. In: Varga István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. 1. kötet. HVG–ORAC, Budapest, 2018, 1081. o.]

A Pp. 258. § (6) bekezdése szerinti pedig ha a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság azt állapítja meg, hogy a közjegyző hatáskörébe tartozó – a perré alakulás tényét érintő – kérelmet a közjegyző nem bírált el, felhívja a közjegyzőt a kérelem elbírálására, és ezzel egyidejűleg a kérelem jogerős elbírálásáig az eljárást felfüggeszti. E rendelkezés különösen az ellentmondás rendes vagy rendkívüli voltának eldöntése tekintetében releváns, ha például a közjegyző elmulasztott döntést hozni a kötelezett igazolási kérelme vagy kézbesítési kifogása tárgyában. Ilyenkor a döntési jogkört nem veszi át a bíróság, a közjegyzőnek kell a kérelem tárgyában határoznia, és csak ezt követően – a jogerős határozat tartalmának függvényében – folytatható a per.

---