Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hazánk gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából is nagy mérföldkőnek számított 2016. július 1-je, amikor a már berögződött ellenszenv leküzdését célozva hatályba lépett a 910/2014/EU-rendelet a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, közismert nevén eIDAS-rendelet, valamint a nemzeti hatáskörünkben hagyott kérdésköröket érintően az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (bizalmi törvény).
Az elektronikus ügyintézésnek számos módja létezik a biztonsági fokától, az alkalmazott technikához szükséges hardver és szoftver eszközöktől, valamint a felhasználók körétől függően. Az elektronikus ügyintézés mint fogalom olyan komplex folyamatot takar, mely nagyon sokféleképpen határozható meg. A szakirodalomnak mindmáig nem sikerült felállítania egy olyan definíciót, amely valamennyi szakember számára elfogadhatóan határozná meg, hogy pontosan mit is értünk elektronikus ügyintézés alatt. Az eEurope 2002 akciótervben az Európai Bizottság (COM (2000) 330 final) csoportosította a leggyakrabban igénybe vett elektronizálható szolgáltatásokat. Az eredmény szerint azok az információnyújtást, az ügyintézésekhez szükséges nyomtatványok letöltését, vagy részbeni, illetve teljes ügymenet lebonyolítását segítik elő. A közszférán túl a gazdasági életben is nagy az igény a rugalmas, tértől független, de jogkövetkezmények kiváltására alkalmas ügyvitelre. Erre azonban ez idáig nem állt készen a jogrendszerűnk, a korábban hatályos 2001. évi XXXV. törvény ugyanis csak a digitális hátterét fedte le ténylegesen a kérdésnek, de a jogi jellegét annak nem tisztázta. A fogyasztók, a vállalkozások és a hatóságok így vonakodtak tranzakcióik elektronikus úton történő végrehajtásától és új szolgáltatások igénybevételétől, mivel nem bíztak ezekben, és az ezekkel kapcsolatos jogbiztonságot nem érzeték.
Hazánk gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából is nagy mérföldkőnek számított 2016. július 1-je, amikor a már berögződött ellenszenv leküzdését célozva hatályba lépett a 910/2014/EU-rendelet a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, közismert nevén eIDAS-rendelet, valamint a nemzeti hatáskörünkben hagyott kérdésköröket érintően az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (bizalmi törvény). Maga az eIDAS-rendelet is elismeri, hogy elődje az 1999/93/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv nem hozott létre átfogó határokon átnyúló és ágazatközi uniós keretet az elektronikus tranzakciók biztonságának. Az Európai Unió kitűzött célja az új szabályozással az unió belső piacán végrehajtott elektronikus tranzakciókba vetett bizalom megerősítése volt a polgárok, a vállalkozások és a hatóságok között. A törekvés eredményességének záloga, hogy a jogszabályi rendelkezések nyújtotta biztonság mindenképpen a gyorsabb, kényelmesebb, a résztvevők számára visszaellenőrizhető elektronikus ügyletvitelre fogja buzdítani a magán- és közszolgáltatásokat.
A gazdasági szereplők ezért önkéntes alapon szintén választhatják a kapcsolattartás új generációs formáját, azt a bizalmi törvény megengedi, sőt üdvözli, semmilyen kereskedelmi folyamatot nem akar elzárni a csatlakozási lehetőségtől. Az eIDAS-rendelet ennek úgy szolgál háttereként, hogy felhívja a tagállamokat, ösztönözzék a magánszektort elektronikus azonosító eszközök létesítésére, amelyekkel online szolgáltatásaik más tagállamokban is könnyen igénybe vehetővé válnak
A bizalmi törvény az elektronikus ügyintézés bevezetését az államigazgatási, a helyi önkormányzati szervek, a közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására feljogosított egyéb jogalanyok, a bíróságok, az alapvető jogok biztosa, az ügyészségek, a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, a köztestületek (kivéve a hegyközségeket), a nagyobb forgalmú közüzemi szolgáltatók, valamint a közfeladatot ellátó vagy közszolgáltatást nyújtó jogalanyok számára kötelezővé tette. Ezen személyi körben rendelt el létrehozni egy olyan elektronikus ügyintézési és kézbesítési szolgáltatási rendszert, amely alkalmas az adatok biztonságos, visszakereshető, elektronikus továbbítására, de egyben a tagállamok egymás közötti rendszereinek átjárhatóságát is megteremti. Egyes felsorolt intézmények már ez idáig is éltek a technikai lehetőséggel, a közjegyzők és bírósági végrehajtók már évek óta biztosítják az elektronikus utat, de számos államigazgatási szerv is felkínálta a digitális kereteket, így az állami adóhatóság, a földhivatalok, vagy a PSZÁF. A bizalmi törvény azonban az opciót megszüntetve kötelező erővel írta elő a még át nem állt intézmények számára az elektronikus kapcsolattartási mód bevezetését.
A hétköznapi magánjellegű, vagy kereskedelmi érintkezésben már fel sem tűnik az elektronikus kézjegy, pedig az e-mail-üzenetbe beépített digitális aláírás is ekként értékelendő. Az általánosan elfogadott vélekedés értelmében az ilyen dokumentumok mindenféle technikai biztonságot nélkülöztek, ezért óvatosan bántak mind a köz-, mind a magánszférában az ilyen egyszerű e-dokumentumok érvényességét illetően. A gazdasági tranzakciókat érintően a bírósági gyakorlat (Kúria Gfv.VII.30.417/2014/3. számú döntése) igyekezett állást foglalni az érintkezés ilyen módjáról. Így, ha megállapítható volt (pl. a felek szerződéses kikötéséből), hogy a partnerek között az elektronikus út volt a bevett kapcsolattartási formák egyike, akkor vitán felülivé vált, hogy a kommunikációjuk zárt láncolatot alkotott, s ezért az így közöltekre eredménnyel lehetett hivatkozni. Annak bizonyítása azonban, hogy a digitális üzenetváltás elismertként működött egy kereskedelmi viszonyban, nehézkes volt, kevéssé igazolható, a felek ugyanis ritkán tértek ki egy ilyen – a jogviszony kezdetén még – elhanyagolható részletszabályra. Az eIDAS-rendelet segített erre is jogi megoldást találni, joghatásukat és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatóságukat nem engedi megtagadni kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus aláírásra vonatkozó követelményeknek. Segítő lépés ennek jogszabályi keretekbe öntése, de az ilyen alacsony szintű biztonsági háttérrel rendelkező tranzakció sosem fog megnyugtató megoldást kínálni a pénzügyi világban.
A gazdasági szereplők ezért önkéntes alapon szintén választhatják a kapcsolattartás új generációs formáját, azt a bizalmi törvény megengedi, sőt üdvözli, semmilyen kereskedelmi folyamatot nem akar elzárni a csatlakozási lehetőségtől. Az eIDAS-rendelet ennek úgy szolgál háttereként, hogy felhívja a tagállamokat, ösztönözzék a magánszektort elektronikus azonosító eszközök létesítésére, amelyekkel online szolgáltatásaik más tagállamokban is könnyen igénybe vehetővé válnak. Ahhoz pedig a jogszabályi keret a közszolgáltatásokhoz már használt hitelesítő rendszereket úgymond felkínálja használatra. Az adott tagállamra bízza azon feltételek meghatározását, amelyek mellett a magánszektor résztvevői igénybe vehetik a hitelesítési eszközöket. Valójában tehát bármely természetes személy beruházhat elektronikus aláírást vagy jogi személyek esetén elektronikus bélyegzőt. Ma még csak gyakori pénzügyi műveletek, mindennapos államigazgatási/bírósági eljárások esetén tapasztalt a nyitás a hitelesítési rendszerek felé. A mindennapokban még erős mérlegelés tárgya a technika költségvonzata, de hosszú távon mindenképpen elmondható, hogy kaput nyit a hazai vállalkozásoknak is a belső piac nyújtotta lehetőségek szélesebb, jogilag biztosított feltételek közötti élvezéséhez.
[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]Az európai uniós előírások hozta változás lényege továbbá abban rejlik, hogy a fentinél erősebb biztonságú elektronikus aláírásokkal ellátott okiratok a saját kezű aláírással azonos joghatásúakká váltak. Hazánk ezen megfogalmazást erősítve további joghatást is rendelt hozzájuk a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 196. §-nak kibővítésével. Így Magyarországon a minősített aláírással vagy bélyegzővel, vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú aláírással vagy bélyegzővel ellátott elektronikus dokumentum magánokirati rangú, mely teljes bizonyító erővel bír. Ennek kimondása azért szükséges, mert láthatóan már számos megjelenési formája létezik a mindennapokban az elektronikus dokumentumnak, de nem minden esetben válnak automatikusan attól teljes bizonyító erejű magánokirattá is.
Az elektronikus ügyintézés konszenzusos fogalmának hiányában a jogalkalmazónak a jövőben még kiemeltebb figyelemmel kell lennie a már létező, de hasonló témakört érintő más uniós rendelkezésekre is. Ilyen határvonala az eIDAS-rendeletnek a Magyarország területéről nyújtott, valamint a Magyarország területére irányuló információs társadalommal összefüggő, úgynevezett „online” kattintással kötött szerződések, amelyeken szabályozási köre kívül esik. Az ilyen elektronikus kereskedelmet más uniós szabályozás érinti, azt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31/EK-irányelv (e-kereskedelmi irányelv) fedi le, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, továbbá az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendezi. Ennek egyes elemeit emelte be a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény is a 6:82.§-ába, hangsúlyozva, hogy az elektronikus úton történő szerződéskötés ilyen formájakor a felajánló fél előtte köteles tájékoztatni a másik felet a technikai lépésekről, valamint arról, hogy a szerződés utóbb hozzáférhető lesz-e, és ha igen, hol.
