A sérelemdíj jövőképe

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Beszélgetés dr. Bárdos Péter ügyvéddel.

Ön a szakmában mint a nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj témakörének specialistája ismert. Hogyan látja ennek az érdekes jogintézménynek a jelenét és jövőjét?

Való igaz, hogy a téma több évtizede foglalkoztat. Matematikus feleségemmel közösen gyűjtjük és elemezzük a joggyakorlatot – hiszen a kártérítési jog és különösen a nem vagyoni igények joga mindig is bírói jog volt – és egy kereshető ítéleti adatbázist is felépítettünk a nem vagyoni alapú kárigények megítélésének segítésére. A kérdésére válaszolva; ami a jelent illeti, az új Ptk. azzal, hogy az intézményt átnevezte és rendszerbeli helyét megváltoztatta, nem egyszerűen felértékelte azt, hanem új elméleti alapot is teremtett a probléma megközelítésére. Ennek lényegét meggyőzően mutatja be Molnár Ambrusnak, a Kúria tanácselnökének a sérelemdíj elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó egyik tanulmánya. Az írás végső következtetése a bírói elemző és mérlegelési tevékenység várható további erősödése a sérelemdíj területén. Ezzel a végkövetkeztetéssel magam is teljes mértékben egyetértek. A jövő – amennyiben a mostanában tapasztalható erős társadalmi turbulenciák között egyáltalán megjósolható – meggyőződésem szerint az emberi minőség egyes elemeihez, az élethez, testi épséghez, egészséghez, egészséges környezethez, emberi méltósághoz, szabadsághoz, stb. kapcsolódó jogok további felértékelődését fogja hozni, ami a kártérítés nyelvére lefordítva a kompenzáció folyamatos növekedését jelenti. Ezzel összefüggésben nőni fog természetesen a bírói felelősség, egyre komplexebb jogesetekkel és időnként meghökkentő új jogcímekkel is fogunk találkozni.

Mit jelent az, hogy a sérelemdíj joga bírói jog és mik ennek a gyakorlati következményei?

Bírói jogról akkor szoktunk beszélni, ha a kodifikált jog nem vagy csak kisebb részben ad eligazítást, ami belőle hiányzik, azt az aktív bírói jogfejlesztésnek, elemző, értékelő munkának kell pótolnia. A sérelemdíj esetében – talán az élet, testi épség, egészség sérelmével kapcsolatos esetek kivételével, ahol magának a jogcímnek az értelmezése általában kevesebb gondot okoz – ez azt jelenti, hogy a bírótól függ, mit fog, mondjuk, az emberi méltóság megsértésének tekinteni. És egyértelműen bírói jog a kártérítés, helyesebben a kompenzáció mértéke. Ez önmagában is igen komplex probléma, amely ott kezdődik, hogy a bírói gyakorlatnak ki kell alakítania egy alsó határt, ameddig az embernek a rajta esett sérelmet, mint a mindennapi élettel szokásosan együtt járót kompenzáció nélkül el kell tűrnie és egy felső határvonalat, amely vélhetően a társadalom teherbíró képességéből és a közfelfogásból kiindulva megmutatja, mi az a maximális összeg, ami az emberi minőség legsúlyosabb megsértése esetén megítélhető. Csupán az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ez sem egyszerű. Elegendő arra a dilemmára gondolnunk, hogy hozzátartozói igény esetén mit tekintsünk súlyosabb sérelemnek: azt, ha az idegenhibás közlekedési balesetben gerinctörést és agyzúzódást szenvedett gyermek egész hátralévő életét emberroncsként kénytelen leélni és ez a hozzátartozóra elviselhetetlen terhet ró, vagy a hozzátartozó életének kettétörését a gyermek baleseti halála miatt. És persze hátravan még a fő feladat: az alsó és felső határ között a bírónak el kell helyeznie a konkrét esetet, mégpedig nem egyszerűen logikus és méltányos módon, de úgy is, hogy ítélete beleilleszkedjen a joggyakorlatba. Ehhez szükséges a joggyakorlat megismerésének lehetősége, aminek egy új, hatékony eszköze lehet a már említett adatbázis.

Tapasztalata szerint hogyan veszik figyelembe a bíróságok ítélkezésükben a bírói gyakorlatot?

Bárdos Péter ügyvéd a nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj témakörének specialistája a joggyakorlat megismerésére és elemzésére számítógépes adatbázist állított össze

Az ítélkezési gyakorlatra való támaszkodás tekintetében mintha némi zavar volna észlelhető. Egyfelől egyre általánosabb a bírói gyakorlatra való hivatkozás az ítéletekben, ami pedig a periratokat illeti, hovatovább minőségi követelménnyé válik a hasonló ügyekben született ítéletekre való hivatkozás. Ugyanakkor élnek a régi beidegződések, különösen az az érvelés, hogy „a magyar jog nem precedensjog”. Ez persze igaz, ha precedensjog alatt az egyedi ítélet más ügyekre vonatkozó kötelező erejét értjük, de nem ad választ arra a kérdésre, hogy mi a kötelező erő nélküli bírói gyakorlat tényleges jelentősége. Hogy a problémát egy konkrét esettel érzékeltessem: a közelmúltban találkoztam a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv. III. 21.492/2014/5 ítéletével, amelyben a Kúria egyik neves szaktanácsa azt fejti ki, hogy – idézem – „a nem vagyoni kártérítés megállapításánál a bíróságnak a jogerős ítéletben figyelemmel kell lennie a bírói gyakorlatra, amely a más, hasonló ügyekben hozott döntésekre is tekintettel van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a más ügyben hozott, magasabb összegű döntéseket mindenképpen és automatikusan kell alapul venni”. Ez az érvelés alapjában véve helyes, de hiányos. Nem fogalmazza meg ugyanis azt a követelményt, hogy ha a felek a bírói gyakorlatra való hivatkozás keretében más ügyekben hozott konkrét ítéleteket mutatnak be, akkor a bíróságnak indokolnia kell, milyen speciális körülményekre tekintettel tér el az azokban meghatározott kompenzációs mértéktől. E nélkül ugyanis a bírói gyakorlatra vagy az attól való eltérés lehetőségére hivatkozás üres frázis.

Többször is szóba került a nem vagyoni kártérítéses ítéleti adatbázis. Mondana erről kicsit többet?

Az adatbázis lényege, hogy az ítéleteket ötvennél is több paraméter alapján dolgozza fel, kereshető módon. Használatában az első lépés kvalifikált jogászi feladat: meg kell határozni, hogy az eldöntendő ügynek melyek a legfontosabb, a kompenzáció mértékére legnagyobb befolyással bíró elemei. Hogy a feladat bonyolultságát ismét egy konkrét példával világítsam meg: a munkaképesség-csökkenés mértéke fontos elem lehet. De adott esetben nem sokat mond annak ismerete nélkül, hogy a csökkent munkaképesség egyáltalán megengedi-e a korábbi foglalkozás folytatását, vagy van-e a lakóhelytől ésszerű távolságon belül olyan munka, amely a csökkent munkaképesség mellett is ellátható. Ilyenkor ezek a körülmények is fontos paraméternek minősülhetnek. Ha a felhasználó kiválasztotta a szerinte fontos paramétereket, a program megkeresi az ugyanezeket tartalmazó ügyeket. A paraméterek elegendően nagy száma biztosítja a leghasonlóbb ügyek megtalálását, viszont elengedhetetlenné teszi a számítógép segítségének igénybe vételét. Amennyiben túl sok a találat, a kör szűkíthető a paraméterek számának növelésével, ha túl kevés, a kör növelhető a paraméterek számának csökkentésével. Feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy pszichológiai kutatások bizonyítják: az ember legfeljebb öt paramétert képes egymással összefüggésben értékelni, ezért, ha az ítélet ennél több paraméter értékelésére hivatkozik, komolyan felvethető, hogy a bíró valóban értékelte-e valamennyit vagy pusztán hivatkozik rájuk. A mintaügyhöz hasonló ügyek számítógépes kiválogatását újabb kvalifikált jogászi feladat követi: meg kell határozni, hogy a mintaeset és az adatbázisból kiválasztott esetek miben egyeznek és miben térnek el egymástól és mindez hogyan jut kifejezésre a vizsgált ítéletekben. Meggyőződésem, hogy ez a módszer közelebb visz a minőségi ügyvédi munka és a minőségi ítélkezés eszményéhez. De az elmondottakból kitűnik az is: nem értek egyet egyik kitűnő kollégám reakciójával, aki a számítógépes adatbázisról hallva úgy reagált, hogy az felesleges, mert a kereső munkát egy ügyvédjelölt egy óra alatt elvégzi. Személyes tapasztalat alapján állíthatom, hogy a periratban valóban felhasználható precedens-ítéletek megtalálása a számítógép segítsége nélkül ügyvédi munkaórák tömegét igényelné.

Kérem, említsen egy-két különösen érdekes konkrét esetet!

Természetesen előfordulnak bulvárlapba illő extrémitások, mondjuk, hogy valaki azért perel sérelemdíjat, mert a szomszéd szemmel verte a gyerekét. Sokkal tanulságosabbak azok a nem ritkán előforduló szélsőségek, amikor a felperes vagy a felperesi ügyvéd tolla túlságosan „megszalad” a sérelemdíj követelés meghatározásánál és emiatt, még ha meg is ítél a bíróság valamit az ügyfelének, a pernyerés-pervesztés aránya folytán végül az ügyfélnek nagyobb összegű perköltséget kell fizetnie, mint a neki megítélt sérelemdíj. Ez rávilágít a sérelemdíj-igény reális meghatározásának fontosságára, amiben egy több ezer ügyet felölelő adatbázis jelentős segítséget nyújthat. Hadd hozzak erre is egy konkrét példát. Egy kártérítési perben, amelyben a felperes az általa tervezett védjegy megcsonkításával megvalósított szerzői jogi jogsértés miatt 15 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 500 000 forintot talált megállapíthatónak, ugyanakkor tekintettel a pernyerés-pervesztés arányára a felperest összesen 2 143 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte (8 Pf. 20 034/2010).

---