A szerkezetátalakítási eljárás megindításáról gyakorlati szemmel I.
2022. július 1-jétől hatályos az EU Szerkezetátalakítási és fizetésképtelenségi irányelvét átültető magyar törvény.
A sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mai cikkünkből megismerhetik a Kúria pszichiátriai betegek gyógykezelésével kapcsolatos bírósági joggyakorlatra vonatkozó elemzését.
Az Alapvető Jogok Biztosa az AJB-305/2017 és az AJB-344/2018. sz. jelentéseiben foglalkozott a sürgősségi beszállítás alá vont személyek alapvető jogainak érvényesülésével.
Vizsgálata során nem minősítette, és nem is minősíthette a bíróságok eljárását, tevékenységét, illetve döntéseit. Ugyanakkor a jelentések kapcsán a biztos felkérte a Kúriát a sürgősségi gyógykezelés bírósági eljárásának országos gyakorlata megvizsgálására.
A Kúria elnöke az ítélkezési tevékenység vizsgálata céljából, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény alapján maga is indokoltnak látta megvizsgálni a sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos joggyakorlatot, ezért 2018 februárjában joggyakorlat-elemző csoport felállításáról döntött.
A joggyakorlat-elemzés során a csoport bírósági szervezetrendszerbe tartozó tagjai törvényszékenként 10-10, illetve a Fővárosi Törvényszék területéről 20, a törvényszéki elnökök által e célból rendelkezésre bocsátott ügy iratait vizsgálták.
Nemzetközi szabályozás, előzmények, tendenciák
Emberi Jogok Európai Egyezménye) 5. cikkének 1. pontja a szabadsághoz és biztonsághoz való joggal összefüggésben kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabadságra és személyi biztonságra. Az 5. cikk 1. bekezdésének e) pontja ugyanakkor explicit módon lehetővé teszi, hogy az „elmebetegeket” törvényben meghatározott eljárás útján megfoszthassák a szabadságuktól.
Az Oviedói Egyezmény) 7. cikke lehetőséget ad a súlyos elmezavarban szenvedő személy beleegyezése nélküli kezelésére abban az esetben, ha a beavatkozás célja e zavar kezelése, és a kezelés hiánya az érintett egészségének súlyos károsodásával fenyeget.
Az ENSZ által 2006. december 13-án New Yorkban elfogadott és Magyarországon a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény (a továbbiakban: CRPD) 1. cikke definiálja a fogyatékosság jogi fogalmát. Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.
A CRPD 14. cikke – ellentétben a fenti két Egyezménnyel – a fogyatékossággal élő személy akarata ellenére, pszichiátriai intézetben történő elhelyezését, a 25. cikke pedig a fogyatékossággal élő személy akarata ellenére történő kezelését tiltja és a Bizottság elutasít minden olyan jogi szabályozást és gyakorlatot, amely nem-önkéntes intézeti elhelyezést és nem-önkéntes kezelést valamely valós vagy vélt károsodás/fogyatékosság alapján tesz lehetővé, még akkor is, ha e mellé más okokat is megkíván, mint pl. az ön- és közveszélyességet.
A hazai szabályozási környezet
Az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése értelmében (összhangban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 5. cikkének 1. pontjával) senkit sem lehet a szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
A pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vétele az Eütv. 196. §-ában felsoroltak szerint, három módon történhet: a) önkéntes gyógykezelés [197. §]; b) sürgősségi gyógykezelés [199. §]; c) kötelező gyógykezelés.
Az önkéntes gyógykezelés a beteg (vagy törvényes képviselőjének) előzetes beleegyezése és hozzájárulása mellett valósul meg, a bíróság ilyen, a törvényben meghatározott esetekben a pszichiátriai intézet vezetőjének kezdeményezésére a gyógykezelés indokoltságát vizsgálja felül.
A sürgősségi gyógykezelés elrendelésére – akár a beteg akarata ellenére – a közvetlen veszélyeztető magatartása [188. § c) pont] esetén kerülhet sor. A közvetlen veszélyeztető magatartást észlelő orvos (szükség esetén rendőri segítséggel) intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe történő beszállításáról. A felvételt követően az intézet vezetője 24 órán belül köteles értesíteni a bíróságot. A bíróságnak további 72 órája van arra, hogy határozatot hozzon a beszállítás indokoltságáról és a kötelező gyógykezelés szükségességéről. A törvényi határidők miatt a bíróság soron kívül köteles eljárni.
A kötelező gyógykezelésnél a pszichiátriai beteg a veszélyeztető magatartása [188. b) pont] miatt intézeti gyógykezelésre szorul, azonban a sürgősségi beszállítás feltételei nem állnak fenn, így akarata ellenére történő azonnali pszichiátriai intézetbe történő beszállítása nem indokolt [200. §]. A bíróságnak az értesítést követő 15 napon belül kell a kötelező gyógykezelés elrendeléséről a határozatát meghoznia, amelyet 30/60 naponként kell felülvizsgálnia.
A nem-önkéntes gyógykezelések (sürgősségi és kötelező gyógykezelés) esetében a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető magatartás elhatárolása és megalapozottságának bizonyítása kulcskérdés, amelyet – többek között – az 41242/08. számú kérelmen alapuló Plesó kontra Magyarország ügyben született EJEB ítélet értelmezett. A bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikke 1. bekezdésének e) pontja szerinti elmebetegség miatti őrizetbe vétel törvényességéhez a már korábban felállított [Winterwerp-ügy, Lashin-ügy] három minimumfeltételt ismételte meg.
- A személy elmebetegségét meggyőző módon bizonyítani kell (hatáskörrel rendelkező szerv előtt, független orvosszakértői szakértelem alapján valódi mentális zavart kell megállapítani);
- A mentális zavarnak olyan típusúnak vagy fokúnak kell lennie, ami igazolja a kötelező intézetbe utalást;
- Az intézetben tartásnak a zavar további fennállásától kell függenie.
A kötelező intézeti gyógykezelés csak végső eszközként, enyhébb beavatkozást jelentő alternatíva hiányában és csak akkor alkalmazható, ha valódi egészségügyi előnyökkel jár anélkül, hogy aránytalan terhet róna az érintett személyre.
A mentális betegekkel szemben foganatosított korlátozó intézkedésekről a bíróság nemperes eljárás keretében dönt. Az eljárás biztosítja a peres eljárásban is érvényesülő garanciákat és kiterjed rá a tisztességes eljáráshoz való jog. Az eljárási jellegű szabálytalanságok együtthatása azt eredményezheti, hogy az eljárás minősége válik tisztességtelenné, ami pedig az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján [36/2000. (X. 27.) AB határozat] a bírói döntés alaptörvény- ellenességéhez vezet.
Az ítélkezési protokollt a Kúria EBH2012.05.P1. számon közzétett elvi döntése határozta meg. A pszichés állapot akut zavara következtében a sürgősségi gyógykezelés elrendelésére, mint a személyes szabadságot és önrendelkezési jogot jelentősen korlátozó intézkedésre csak a garanciális szabályok betartásával lefolytatott eljárásban, a közvetlen veszélyeztető magatartás bizonyítottsága esetében kerülhet sor.
A bíróságnak az irányadó anyagi jog alapján az eljárásában vizsgálnia kell:
- a kérelmezett sürgősségi beszállítása indokolt volt-e;
- a kérelmezett szenved-e pszichiátriai betegségben;
- utólag is bizonyítható módon megvalósult-e a közvetlen veszélyeztető magatartás, illetőleg, hogy fennállnak-e a kötelező gyógykezelés elrendelésének feltételei;
- a kérelmezett aktuális állapota kimeríti-e a közvetlen veszélyeztető, vagy a veszélyeztető magatartás fogalmát.
Amennyiben bármely feltétel nem valósul meg, a jogszabályok nem teszik lehetővé a sérelmezettnek az akarata ellenére történő gyógyintézetben tartását és kezelését.
A joggyakorlat-elemző csoport megállapításai
Az eljárást megindító értesítés (kérelem)
A joggyakorlat-elemző csoport megállapítása szerint az értesítések döntő többsége nem felelt meg az Eütv. 199. § (2) bekezdésében foglalt kötelező előírásnak és eljárásjogi szempontból a szükséges minimális tartalmi követelményeknek.
Hiányzott a bíróság határozatára irányuló és a fenti jogszabályhelyben előírt két kérelem vagy nem tért ki mindkét elbírálandó kérdésre: a kérelmező általában a beszállítás indokoltsága megállapítását nem, csak a kötelező gyógykezelés elrendelését indítványozta. Több intézmény formanyomtatványt használt, amelynek tartalma elavult, pontatlan, a konkrét ügyre vonatkozóan egyediesítést nem tartalmazott.
A kérelmek egy része egyáltalán nem tartalmazott jogszabályhelyet, olykor a megjelölt jogszabályhely és a kérelem között ok-okozati összefüggés nem állt fenn vagy a megjelölt jogszabályhely már nem hatályos.
Előfordult a kérelemből hiányzott a tényállítás: rendszerint a felvétel, valamint az intézeti gyógykezelés elrendelésének időpontját tartalmazta. A közvetlen veszélyeztető magatartás megvalósulására utalás nem volt.
A joggyakorlat-elemző csoport felhívta a figyelmet, hogy a kérelmező nem csatolta a kérelmet alátámasztó bizonyítékokat, a legtöbb iratban sem orvosi dokumentáció, sem kórrajz nincs. Az iratokból esetileg állapítható meg, hogy a szemlén rendelkezésre álltak az orvosi iratok, de annak konkrét tartalma ismeretlen.
Az ügygondnok
A vizsgált ügyekben egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy a beteget meghatalmazott jogi képviselő, betegjogi képviselő képviselte volna, hanem minden esetben kirendelt ügygondnok járt el.
A joggyakorlat-elemző csoport nem talált adatot arra vonatkozóan, hogy az ügygondnok kirendelése előtt megkísérelték felderíteni a kérelmezett törvényes képviselőjét még abban az esetben sem, amikor a kérelmezett cselekvőképességének teljes vagy korlátozott volta miatti gondnokságának ténye, a gondnok neve és elérhetősége a kérelemből megállapítható volt.
Egyes formanyomtatvány típusú kérelmen a képviseletre vonatkozó rovatban egységesen „képviselete nincs biztosítva” formulát rögzítették, az értesítési kísérletnek nincs nyoma.
Néhány esetet leszámítva az ügygondnok előzetes kapcsolatfelvételéről nincs adat. A joggyakorlat-elemzés megállapításai szerint a tájékoztatása tényleges tartalom nélküli. A jegyzőkönyvek egy része a tájékoztatási kötelezettség megvalósulását egy mondatban, ténymegállapításként tartalmazta.
A szakértő
A vizsgált ügyekből a joggyakorlat-elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a bíróságok egy ügy kivételével a szakvélemény ismeretében határoztak. Az írásban előterjesztett szakvélemények tartalmazták a személyes vizsgálat helyét és idejét, és – amennyiben rendelkezésre állt – az előzményi orvosi dokumentációt. A szakvéleményt a személyes meghallgatáson általában tömören ismertették.
A szakvélemények vizsgálatát követően a joggyakorlat-elemző csoport az alábbi megállapításokat tette:
- a szakértő nem különítette el a két kérdésre adott válaszait és azok indokolását. Az esetek egy részében a beszállításkori közvetlen veszélyeztető magatartást indokolta, nem tért ki az aktuális közvetlen veszélyeztető/veszélyeztető magatartásra, annak megnyilvánulására.
- Számos esetben viszont a sürgősségi beszállítás indokoltságának vizsgálata maradt figyelmen kívül.
- A pszichiátriai betegség (mentális zavar) fennállása mellett a közvetlen és súlyos veszélyeztető magatartás megnyilvánulásáról a szakvélemények jelentős része konkrét indokolást nem tartalmazott.
A meghallgatás
A meghallgatással kapcsolatban a joggyakorlat-elemzés arra a megállapításra jutott, hogy egyes járásbíróságok a meghallgatásra idéző végzésben a megjelenésen kívül felhívták a kérelmezőt a megfelelő helyszín biztosítására, annak fontosságára, hogy a kérelmezettel meghallgatható, nyilatkozatképes állapotban tudjanak találkozni.
A Kúria szerint a jegyzőkönyvek egy része csak a kérelmezett válaszait, kisebb arányban az önálló előadását rögzítette. A legjellemzőbb, hogy a jegyzőkönyv a meghallgatás kivonatát, a kérelmezettnek a közelebbről meg nem határozott kérdésekre adott válaszait tartalmazta. A szóban előterjesztett szakvélemények lakonikus rövidségűek. Ugyanakkor számos járásbíróságon megjelenítették a feltett kérdéseket és nagy hangsúlyt fektettek a kérelmezett személyes előadásának precíz rögzítésre. Indokolt esetekben a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazta az elhangzottakat.
Több esetben a meghallgatás néhány kérdésből és az azokra adott pár mondatban összefoglalt válaszból állt. A jegyzőkönyv hangsúlyos része esetenként nem a kérelmezett személyes előadása, hanem az ügygondnok és a szakértő díjának megállapításairól meghozott végzések voltak. Az előre elkészített formanyomtatvány-jegyzőkönyvet az eljáró titkár a szükséges helyen kézzel töltötte ki. Ez a kérelmezett nyilatkozatára három lehetséges változatot tüntetett fel:
- saját kérelmére vették fel;
- sürgős szükséggel került be, kéri további gyógykezelését/elbocsátását;
- a kérelmezett állapotánál fogva nem tud értékelhető nyilatkozatot tenni.
A vizsgált ügyekben mindig a 2. alternatívát jelölték meg, egyes esetben azonban nem derült ki, hogy a kérelmezett az elbocsátását vagy a további gyógykezelését kérte. Előfordult, hogy a teljes meghallgatás a jegyzőkönyv szerint 5 percig tartott és ez alatt készült el egy öt oldalas és három végzést tartalmazó jegyzőkönyv.
Arra is volt példa, hogy a jegyzőkönyvből a kérelmezett nyilatkozata hiányzott. Egy kirívó esetben az iraki állampolgárságú kérelmezett csak angol nyelven beszélt. Az iratokban nincs utalás tolmács igénybevételére és a jegyzőkönyvből a kérelmezett személyes meghallgatása nem derült ki.