Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szakmai anyag a Székesfehérvári Törvényszék jogalkalmazási gyakorlatát alapul véve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) 82. § (1) bekezdés a) és b) pontjával, a 82. § (2) bekezdésével valamint a 85. § (3) bekezdésével összefüggésben felmerülő néhány jogértelmezési kérdésre kínál megoldási javaslatot.
A szerző a vizsgálat tárgyát képező normaszöveg citálását követően az érintett eljárásjogi rendelkezéseket bontja ki, és ezen keresztül rámutat olyan garanciális szempontokra, amik figyelmen kívül hagyása esetén a büntetőügyben tanúként fellépő személyek vallomása törvényes bizonyítékként nem vehető figyelembe.
A Be. 82. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a tanúvallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója, míg az (1) bekezdés b) pontja értelmében az, aki magát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben akkor is, ha a tanúvallomást az a) pont alapján nem tagadta meg.
A 82. § (2) bekezdése szerint a tanút a kihallgatás elején a mentességi okokra és a jogaira figyelmeztetni kell. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanúvallomás bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.
A Be. 85. § (3) bekezdése értelmében a kihallgatás elején tisztázni kell, hogy nincs-e a tanú vallomástételének akadálya (81-82. §). Amennyiben a tanú vallomástételének nincs akadálya, őt figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását a törvény büntetni rendeli. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát ez esetben is jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetése adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Az a fenti rendelkezések alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Be. 85. § (3) bekezdésében írt figyelmeztetés (tehát a hamis tanúzás – illetőleg 2013. július 1. napját követően a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának – törvényi következményeire történt figyelmeztetés) elmaradása, vagy hiányos tartalma, illetőleg
jegyzőkönyvezésének elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy a tanú vallomása bizonyítékként – semmilyen részében – nem vehető figyelembe.
A vallomástétel Be. 82. § (1) bekezdés a) pontja alapján történő megtagadása – szemben az (1) bekezdés b) pontjára alapított mentességre – teljes körű, ebben a értelemben abszolút érvényű.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a terhelt tanúként kihallgatni kívánt hozzátartozója élni kíván ezen mentességi jogával, a személyi adataira, illetőleg a terhelttel és a sértettel fennálló viszonyára (Be. 85. § (2) bekezdés), valamint a vallomástétel akadályaira vonatkozó kérdések (Be. 85. § (3) bekezdés) megválaszolásán túl a bizonyítandó tényekre nézve egyáltalán nem hallgatható ki.
A tanú ugyanakkor az (1) bekezdés a) pontjában írt mentessége folytán csak a hozzátartozója tekintetében tagadhatja meg a tanúvallomást.
A hozzátartozói viszonyon alapuló mentességi jogból az nem következik, hogy a tanúnak az egyik terhelttel kapcsolatos mentességi joga automatikusan kiterjedne azokra a terhelt-társakra, akikkel szemben egyébként a vallomástételnek nem lenne akadálya.
Ez tehát azt jelenti, hogy egy több terhelt ellen folyó eljárásban a tanú a hozzátartozói viszonyra hivatkozással nem tagadhatja meg a vallomástételt a vele hozzátartozói viszonyban nem lévő terhelt-társnak azzal a cselekményével kapcsolatban, amely nem függ össze hozzátartozójának a cselekményével, attól teljesen elkülönül, ahhoz semmilyen módon nem kapcsolódik.
Amennyiben azonban a terhelt-társak cselekményei nem választhatók el egymástól, a hozzátartozói viszonyon alapuló (1) bekezdés a) pontja szerinti mentesség mindenképpen kiterjed arra a terhelt-társra is, aki a tanúnak nem a hozzátartozója.
Jellemzően a hozzátartozói viszonyon alapuló mentesség kapcsán szokott problémaként felmerülni, ezért itt indokolt utalni azon garanciális szabályra, hogy a tanú vallomástételének akadályát figyelembe kell venni, ha az akár a bűncselekmény elkövetésekor állt fenn, akár a kihallgatáskor áll fenn. (Be. 83. § (1) bekezdése)
Ezen túlmenően, amennyiben kétséges, hogy a terhelt és a tanú között fennállt-e hozzátartozói viszony akár az elkövetés idején, akár az eljárás során történő kihallgatáskor, úgy a tanúnak a mentességét biztosítani kell. (A fenti két problémakörrel a BH2009. 174 foglalkozik részletesen.)
A Be. 82. § (1) bekezdés b) pontja elsősorban a tanú önvádra kötelezésének a tilalmát (8. §) tölti meg tartalommal, ezzel összefüggésben értelmezendő. A vádoláson ebben az értelemben valamilyen bűncselekmény elkövetésére utaló kijelentést kell érteni, a bűncselekmény megnevezése nélkül. A törvény ugyanakkor kifejezetten a bűncselekmény elkövetésével vádolásra utal, tehát a mentesség nem terjed ki a szabálysértés, vagy a fegyelmi vétség elkövetésével való vádolásra.
E mentességi jog – a Be. 82. § (1) bekezdés a) pontjában írt mentességhez képest – nem abszolút érvényű.
Ez azt jelenti, hogy a tanú nem tagadhatja meg a vallomástételt teljes egészében. A Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjára alapítottan kizárólag azon kérdésekre tagadhatja meg a válaszadást, amely kérdésekre adandó válasszal önmagát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Egyéb kérdésekben viszont igazmondási kötelezettséggel a tanút vallomástételi kötelezettség terheli.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
|---|
|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa! |
Magától értetődő, de mégis indokolt e helyütt megemlíteni, hogy amennyiben a tanút kihallgatása kezdetén a bíróság figyelmeztette arra, hogy önmagát bűncselekmény elkövetésével nem köteles vádolni, és a tanú ennek ellenére saját magára nézve terhelő vallomást tesz, vallomása a későbbiek során bizonyítékként felhasználható (BH2007. 402).
A Be. 82. § (3) bekezdése értelmében a vallomás megtagadásának jogosságáról a bíróság határoz. Az erről való egyik döntés a mentességi okra történő hivatkozás elfogadásával a kihallgatás mellőzése, és a tanú elbocsátása, amely végzés pervezető jellegű vagy határozati formát nem is igénylő bírói intézkedés. A másik döntési lehetőség a hivatkozás elvetése, és a tanú vallomásra kötelezése.
Ez utóbbiról rendelkező végzés ellen halasztó hatályú perorvoslatnak van helye. Jogorvoslat esetén a fellebbezés elbírálásáig a tanú kihallgatása nem foganatosítható (Be. 94. §).
A tanúkihallgatás kapcsán érvényesülő fontos elv, hogy minden esetben az adott tanú szempontjából releváns mentességi okokra történt figyelmeztetést kell a jegyzőkönyvben rögzíteni (1/2007. számú BK vélemény C) pontja – a Be. egyes rendelkezéseihez fűzött jogértelmezésről).
Ebből ugyanakkor az is következik, hogy a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjában írtakra a bíróságnak nem kell valamennyi tanúként kihallgatandó személyt automatikusan figyelmeztetnie.
Ilyen kötelezettség tehát csak abban az esetben terheli a bíróságot, amennyiben a rendelkezésre álló adatokra (elsősorban a nyomozati iratok tartalmára) figyelemmel reálisan felmerül annak lehetősége, hogy a tanú saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolja. Ez esetben a tanúként kihallgatandó személyt még a kihallgatását megelőzően figyelmeztetni kell a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjában írtakra.
Ha pedig a mentességi joga a kihallgatás folyamán tűnik ki, a tanút erre azonnal figyelmeztetni kell.
Ügyvédvilág hírlevél |
|---|
|
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő. Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről. |
A Be-be 2012. január 1. napjával kezdődő hatállyal beépített 293. § (3) bekezdése kötelezően előírja a bíróság számára – egy, már a kihallgatásának kezdetén a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjára foglaltakra figyelmeztetett tanú esetében – az ismételt figyelmeztetést abban az esetben, amennyiben e tanú a vallomástétel során saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a már e tekintetben figyelmeztetett tanú a vallomástétel során saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádoló nyilatkozatot tesz, akkor feltétlenül ismételten figyelmeztetni a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjára foglaltakra. Az ismételt figyelmeztetés hiányában ugyanis vallomásának ezen része nem vehető figyelembe bizonyítékként.
Azt ugyanakkor pontosan nem lehet meghatározni, hogy mikor kell elhangoznia az ismételt figyelmeztetésnek. Ez ugyanis függ a tanúvallomás egészének tartalmától, ezen túlmenően a Be. 88. § (1) bekezdésében írtakkal összhangban a tanúnak ilyen esetben is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy összefüggően előadhassa vallomását.
Az ismételt figyelmeztetési kötelezettség teljesítése tehát nem járhat azzal az eredménnyel, hogy a tanú éppen a bíróság folyamatos figyelmeztetése révén nem képes zavartalanul vallomást tenni.
A Be. 82. § (2) bekezdésének harmadik mondatában rögzített jogkövetkezménynek, miszerint a szóban lévő figyelmeztetés elmaradása esetén a tanúvallomás bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe – eltérő érvényesülési tartalmat kell tulajdonítani attól függően, hogy a mentességi jog a Be. 82. § (1) bekezdés a) vagy b) pontján nyugszik.
Az (1) bekezdés a) pontja esetén ugyanis, figyelemmel arra, hogy az a fent írtak szerint a vallomástétel teljes terjedelmű, minden kérdésre kiterjedő megtagadását teszi lehetővé, a figyelmeztetés elmaradása ez esetben a megtett vallomás egészének a bizonyítékok köréből való kirekesztéséhez vezet.
Ezzel szemben az (1) bekezdés b) pontján alapuló mentességi jog esetén a tanú vallomása csak azzal kapcsolatos kérdésekben nem vehető figyelembe bizonyítékként, amelyre vonatkozóan a tanút ki kellett volna oktatni a mentességi jogára, és amely körben a tanúvallomást ténylegesen megtagadhatta volna (BH2006. 317).
Abban a kérdéskörben viszont, amelyre ez a mentességi jog nem vonatkozik, feltéve persze, hogy a bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a tanú vallomásának nincsen további akadálya, és figyelmeztette őt az igazmondási kötelezettségére, valamint a hamis tanúzás és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának törvényi következményeire, és e figyelmeztetést, valamint a tanúnak az arra adott válaszát jegyzőkönyvbe is vette – a tanúvallomás bizonyítékként értékelhető.
A Be. 296. § (4) bekezdése értelmében, amennyiben a tárgyaláson tanúként kihallgatandó személyt az eljárás korábbi szakaszában gyanúsítottként vagy vádlottként hallgatták ki, a hozzájárulása nélkül a korábbi vallomása vagy vallomásának csak az a része
ismertethető vagy olvasható fel, amelyre nem vonatkozik a 82. § (1) bekezdésében biztosított mentességi joga.
A tanú mentességi joga ugyanis az egész eljárás során érvényesül, akkor is, ha korábban terheltként tett vallomást. Ebből következően ez a vallomás akkor ismertethető, ha ahhoz a tanú hozzájárul. Hozzájárulás nélkül ugyanakkor nem olvasható fel a vallomás azon része, amelyre nézve az önvád miatt a vallomástételt megtagadhatja.
Felmerült problémaként, hogy a tanúkat elegendő-e egy ízben figyelmeztetni a releváns mentességi okokra, illetőleg a Be. 85. § (3) bekezdésében foglaltakra, vagy e figyelmeztetéseknek minden kihallgatás előtt el kell hangozniuk.
A tanút indokolt minden kihallgatás előtt figyelmeztetni, mind a szóba jövő mentességi okokra, mind a Be. 85. § (3) bekezdésében írtakra.
Ennek az oka elsődlegesen az, hogy a tanú körülményei bármikor, így két kihallgatás között is megváltozhatnak, és ez például a mentességi okokra is kihatással lehet.
A tanú kihallgatására vonatkozó szabályok megszegése akkor eredményezheti az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, ha ez a másodfokú eljárásban nem orvosolható, ezért a vallomást a bizonyítékok köréből ki kell rekeszteni, és így az elsőfokú ítélet megalapozatlanná válik.
A szerző – Dr. Czikajló Ádám – a Székesfehérvári Törvényszék 1. számú Büntető Fellebbviteli tanácsának előadó bírájaként lát el ítélkező tevékenységet, kirendelés útján.
A szerző a szakmai anyag elkészítése során a HVG-ORAC Nagykommentár vonatkozó részeire, a hivatkozott eseti döntésekre és kollégiumi véleményekre valamint a Székesfehérvári Törvényszék ítélkezési gyakorlatára volt figyelemmel.
