A telekadó mértékének megállapításakor figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat

Az Önkormányzat azzal, hogy a telekadó mértékének megállapításakor nem vette figyelembe az illetékességi területén fekvő telkek (közpark, közút) közösségi funkcióját, nem teljesítette a sajátosságok figyelembevételére vonatkozó differenciálási kötelezettségét – a Kúria eseti döntése.

Releváns jogszabályhely: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 6. § c) pont, 7. §; a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 146. §.

Ami a tényállást illeti, a felperest a tulajdonában álló ingatlanok vonatkozásában az önkormányzat jegyzője, mint elsőfokú adóhatóság telekadó fizetésére kötelezte a helyi adóról szóló törvény (Htv.) és a helyi önkormányzati rendelet (Ör.) alapján. Ezeket az ingatlanokat az önkormányzat kerületi építési szabályzata (KÉSZ) kiemelt szabályozást igénylő, összvárosi érdekű területnek, a területhasználat módja szerint az egyiket közparknak, a Duna-parton végighúzódó zöldterületnek, kettőt övezetbe nem sorolt közterületeknek, közlekedési területnek, közútnak és egyet közparknak minősített.

A másodfokú hatóságként eljárt Budapest Főváros Kormányhivatala, mint alperes az elsőfokú határozatokat helybenhagyta, meglátása szerint a Htv. nem mentesíti az ingatlant az adó alól, a közpark mint művelés alól kivett terület a telekadó hatálya alá tartozik (Htv. 52. § 16. pontjában nem szerepel), ezért az ingatlan adótárgy.

A felperes közigazgatási pert indított, a Fővárosi Törvényszék (indítványozó bíróság) pedig a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult normakontroll eljárás miatt.

Az indítvány tartalma

A bíróság szerint az érintett telekadó vonatkozásában az képezi a vizsgálat tárgyát, hogy a Htv. rendelkezéseibe ütközik-e az olyan önkormányzati rendelet, mely nincs tekintettel az illetékességi területén fekvő telkek eltérő tulajdonságaira, a mentességi szabályok alkalmasak-e a helyi sajátosságok, a telkek közötti értékkülönbségek megjelenítésére. Az ingatlanok az önkormányzat döntése alapján kiemelt szabályozást igénylő, összvárosi érdekű területnek minősülnek, más célú hasznosításuk ténylegesen kizárt volt, a tulajdonosuk nem rendelkezhetett velük semmilyen módon, nem zárhatta ki, nem is korlátozhatta a közhasználatot az érintett ingatlanokon, az önkormányzat döntésével (KÉSZ) eltérést nem engedő módon a magántulajdonba tartozó ingatlanokat önkormányzati kötelezettséggel terhelte.

Az Ör. az önkormányzat illetékességi területén található valamennyi, építmény nélküli telket egységes adómérték alá vonta. Az önkormányzat ezzel mellőzte bármilyen jellegű helyi sajátosság figyelembevételét az adókötelezettség megállapításakor, nem volt tekintettel azokra a telkekre, amelyek közfunkciót látnak el. Az ingatlan közfunkciót ellátó közpark, a közszolgáltatásnak a kerületi önkormányzat és a helyi közösség is érintettje, melyet figyelembe kell venni a telekadó mértékének meghatározásakor.

A bíróság szerint az adó mértékének megállapításakor, az Ör. szabályozási módja nem áll összhangban a Htv. 6. § c) pontjával, és a 7. § g) pontjával, így azzal a törvényi előírással, amely szerint az önkormányzatnak az adómérték megállapításakor figyelemmel kell lennie az illetékességi területén elhelyezkedő telkek sajátosságaira, ami a telekadó szabályozásakor a telkek értékére, forgalomképességére és használatára kihatással lévő sajátosságokat is jelenti. Így az Ör. érintett rendelkezései a Htv. rendelkezéseibe ütköznek azáltal, és a bíróság az Ör. érintett szabályainak más jogszabályba ütközésének megállapítását, megsemmisítését és a pereiben való alkalmazás tilalmának elrendelését kérte a Kúriától.

Az Önkormányzat védiratában azzal érvelt, hogy minden alkalommal vizsgálta és vizsgálja a Htv.-ben előírt kritériumokat, így a helyi sajátosságokat is. Kitért arra, hogy ezek az ingatlanok egyedi, speciális helyzetben voltak a vizsgált időszakban, mely az önkormányzat közigazgatási területén nagyon kis számban fordul elő, lényegében csak a felperes vonatkozásában. Ha ilyen helyzetet az Ör. külön szabályozna, úgy az álláspontja szerint egyedi esetre történő jogalkotást eredményezne, és az egy adózóra vonatkozó rendeleti szabály nem felelne meg a normativitás követelményének.

Kiemelte, hogy a közparkról a felperes már annak megvásárlásakor tudta, hogy annak művelési ága közpark, s mint ilyen, építési korlátozás alá esik, ennek ellenére épített rá felépítményt, használta, hasznosította. A másik közparkos ingatlant a felperes nem alakította ki közparkként, nem is üzemeltette akként, nem látott el önkormányzati feladatot. A két közlekedési terület esetén pedig hangsúlyozta, azok magántulajdonban lévő kivett saját használatú útként szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban, nem közút, sem műszakilag, sem jogilag, a közforgalom számára nincsenek megnyitva.

A Kúria megállapításai

A Kúria megalapozottnak találta az indítványt. Kiemelte, hogy a vagyoni típusú adók célja az arányos közteherviselés elvének megvalósítása: a vagyonadó alapja minden adóalany vonatkozásában ugyanaz, a vagyontömeg, jelen esetben az ingatlantulajdon. Az adókötelezettség törvényi okból, a tulajdonolt vagyontömegre tekintettel keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a kötelezettség tartalmának, mértékének a vagyontömeg értékéhez kell igazodnia. Ez az alapja a vagyonadók esetében az adózókkal szembeni azonos (önkormányzati) jogalkotói elbánásnak. A teherbíró képességhez igazodó közteherviselés alkotmányos kötelezettsége magában foglalja az adómérték arányosságát. Az önkormányzatnak értékelnie kell az illetékességi területe alá tartozó telkek rendeltetését, azok földrajzi elhelyezkedését, a településre jellemző eltérő forgalmi értéket általában, és a településen belüli forgalmi értékekben jelentkező eltéréseket is. Helyi sajátosságok például a külterületi ingatlanok méretbeli sajátosságai, a funkcióbeli különbségek, a településen belüli elhelyezkedés. Az adótárgy funkciója is eredményezhet olyan sajátosságot, amelyre tekintettel kell lenni a telekadó mértékének megállapításakor.

A Htv. szerint: az adó mértékét, a rendeleti adómentességet és adókedvezményt úgy állapíthatja meg az önkormányzat, hogy azok összességükben egyaránt megfeleljenek a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének.

A Kúria kiemelte, a helyi sajátosságoknak való megfelelés követelményét nem lehet egyedileg értékelni, csak az önkormányzat gazdálkodási követelményeivel és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének összevetésével. Előírhat az önkormányzat eltérő adómértéket az adótárgyak funkciója, földrajzi elhelyezkedése szerint, de ennek jogszerűsége attól függ, hogy a szabályozás kialakításakor elvégezte-e a szükséges mérlegelést, figyelemmel volt-e az adóalanyok teherviselő képességére és az eltérő adómértéket tudja-e kellően indokolni a helyi sajátosságokkal.

A KÉSZ a magántulajdonban álló ingatlanok speciális helyzetűként (közparknak, övezetbe nem sorolt közterületeknek, közlekedési területnek, közútnak minősítette), ekként ezen ingatlanok használata (hasznosítása), értékesítése korlátozott. A szabályozás ugyanakkor a telekadó mértékét egységesen határozta meg. Mentesség kizárólag a magánszemély tulajdonában lévő, nem üzleti célú építményt tartalmazó telekre vonatkozott. Így az Ör. nem határozott meg eltérő adómértéket az illetékességi területén sajátos helyzetben lévő, magántulajdonban lévő, ugyanakkor a KÉSZ rendelkezései miatt korlátozottan használható, hasznosítható telkek vonatkozásában. Ezért a telekadó mértékének meghatározásakor a helyi sajátosság körében értékelendő lett volna az, hogy az érintett önkormányzat illetékességi területén több speciális közösségi funkcióval terhelt telek is van, mely az önkormányzat feladatellátáshoz kapcsolódó közösségi funkciót tölt be.

Hangsúlyozta azt is, hogy az érintett önkormányzat jogalkotói autonómiájába tartozik az, hogy a helyi adó alóli mentességet milyen körre terjeszti ki. Helyi sajátosságként ugyanakkor törvényi kötelezettsége értékelni az adómérték meghatározásakor az illetékességi területén lévő, közösségi funkciót is betöltő telkek speciális helyzetét. Ez nem azonos az önkormányzat által állított egyedi esetre történő jogalkotással. Ugyanakkor a csak egy adóalanyt érintő helyi jogalkotás törvényellenessége, a szankcionáló jellegű adómegállapítás körében merül fel. Adómentesség és adókedvezmény – amennyiben az összhangban van a helyi sajátosságokkal – főszabályként ilyen problémát nem vet fel. Így a Kúria megállapította, hogy az Ör. érintett rendelkezései más jogszabályba ütköznek.

Az ismertetett döntés (Kúria Köf.5.023/2022/11.) a Kúriai Döntések 2023/6. számában 175. szám alatt jelent meg.