Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tisztességes hatósági eljáráshoz való jog mint alapjog sérelme a határidő-mulasztás miatt abban az esetben valósul meg, amennyiben a hatóság késedelme miatt az ügyfél igazolt hátrányt szenvedett – a Kúria eseti döntése. Ami a tényállást illeti, a NAV (elsőfokú hatóság) a felperesnél áfa adónemben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés alapján a felperes terhére 209 203 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, megtagadta a jogosulatlan igénylés összegének kiutalását, kötelezte a felperest az adóhiány, 156 902 000 Ft adóbírság és 36…
A tisztességes hatósági eljáráshoz való jog mint alapjog sérelme a határidő-mulasztás miatt abban az esetben valósul meg, amennyiben a hatóság késedelme miatt az ügyfél igazolt hátrányt szenvedett – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a NAV (elsőfokú hatóság) a felperesnél áfa adónemben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés alapján a felperes terhére 209 203 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, megtagadta a jogosulatlan igénylés összegének kiutalását, kötelezte a felperest az adóhiány, 156 902 000 Ft adóbírság és 36 703 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes álláspontja szerint az adóhatóság a tényállást nem tisztázta, a nemzeti és a közösségi jog téves alkalmazásával megalapozatlan határozatot hozott. Kifogásolta, hogy az elsőfokú hatóság az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) foglalt, az utólagos adómegállapításra megszabott 60 napos határidőt túllépve kiadmányozta határozatát, ezért az, és az azt helybenhagyó másodfokú határozat is semmis. Ezzel az alperes megsértette a törvényes hatósági eljáráshoz fűződő jogát.
Az elsőfokú eljárás
A bíróság az első- és másodfokú határozat adóbírságra vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az adóbírságra vonatkozó határozati rendelkezések hatályon kívül helyezésének indokaként kiemelte, hogy az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően a hatóság szankciót ne szabjon ki.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes felülvizsgálati kérelemben foglalt álláspontja szerint a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatában a testület az általános ügyintézési határidőtől eltérő, a szankció kiszabására meghatározott határidő túllépése miatt állapította meg a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog sérelmét. Az adózás rendjéről szóló törvény nem az adóbírság mint szankció kiszabására nyitva álló, hanem az ellenőrzés és a hatósági eljárás időtartamát rögzíti. Az Alkotmánybíróság 17/2019. (V. 30.) AB határozatában pedig rögzítette azt is, hogy önmagában az ügyintézési határidő túllépése miatt nem, csak más, alapjogilag értékelhető sérelem okozásával együtt lehet a hatósági eljárás tisztességtelen voltát megállapítani. A felperes pedig további sérelmet keresetében nem jelölt meg, ezért a hatósági eljárás nem sértette a felperes tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő jogát.
A Kúria megállapításai
A Kúria alaposnak találta a felülvizsgálati kérelmet. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság azért helyezte hatályon kívül az adókülönbözet alapján számított adóbírságot, mert a tisztességes hatósági eljárás követelményébe ütközőként értékelte, hogy az elsőfokú hatóság a hatósági eljárás törvényi határidejét túllépve hozta meg döntését.
Az Art. kimondja, hogy az adóhatóság utólag állapítja meg az ellenőrzés során feltárt adókülönbözetet. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő utólagos adómegállapítás esetén 60 nap, a hatósági eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv, kiegészítő jegyzőkönyv átadásának, kézbesítésének napját kell tekinteni. A Kúria megállapította, hogy a határozathozatalra nyitva álló határidő 2015. augusztus 17-én eltelt. Ehhez képest az elsőfokú hatóság határozatát 2015. november 20-án hozta meg.
Az alkotmánybírósági gyakorlatra hivatkozva azonban hangsúlyozta, hogy a bevallások utólagos ellenőrzését határozattal kell lezárni, amely meghozatala nyitja meg az ügyfél jogát a jogorvoslathoz, bírósághoz forduláshoz. A tisztességes eljárás alapjogának minden eljárásban érvényesülnie kell, az nem korlátozható, mert jogilag releváns körülmények együttes mérlegelésének következménye, a szükségesség-arányosság teszt az egyes elemek vonatkozásában vizsgálható. A közigazgatás törvényessége felett őrködő bíróság ezért az eljárási szabályok keretei között köteles vizsgálni azt, hogy a határidőt követő időszakban bekövetkezett-e olyan változás az adózót érintő jogi és ténybeli körülményekben, amelyek miatt sérelmesebb számára az adójogi szankció határidőt követő megállapítása, mint a határidőn belüli lett volna. Így különösen azt szükséges vizsgálnia, hogy lehetetlenné vált-e vagy jelentősen elnehezült-e az adózó számára a nyilatkozattételhez és a védekezéshez való jog gyakorlása az adóhatóság működési körében bekövetkező okokra visszavezethető módon. Ezek ugyanis olyan sérelmek lehetnek, amelyeket megfelelően értékelnie kell a hatóságnak és a bíróságnak. Ezek sérelmével megvalósuló szankciókiszabás tisztességtelenné teheti az adóigazgatási eljárás egészét, ami igazolhatatlan.
A tisztességes hatósági eljáráshoz való jog mint alapjog sérelme a határidő-mulasztás miatt abban az esetben valósul meg, amennyiben a hatóság késedelme miatt az ügyfél alapjoga részjogosítványai gyakorlásában hátrányt szenvedett. Ezen sérelem igazolása esetén, a hatóság mulasztásához vezető okot is vizsgálva állapítható meg, hogy az eljárás egészének alkotmányosságára a hatóság által elkövetett eljárási jogszabálysértés kihatással volt-e. Mivel a felperes nem hivatkozott a tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő joga részjogosítványait illető hátrányra, jogsérelemre, az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel állapította meg az alapelv megsértését. A Kúria szerint nem igazolt, hogy a késedelem az ügy érdemére kihatott, vagy a felperest azáltal további jogsérelem érte.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a támadott részében hatályon kívül helyezte és a keresetet teljeskörűen elutasította.
Az ismertetett döntés (Kúria, Kfv.V.35.547/2018.) a Kúriai Döntések 2020/2. számában 57. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2003. évi XCII. törvény 128. § (1) bekezdés, 170. § (1)-(2) bekezdés.
