Jogszabályfigyelő 2024 – 48. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/117–120. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az olasz adatvédelmi hatóság több súlyos problémát is feltárt a vakcinaútlevél olasz szabályozásában.
Az olasz kormány által a közelmúltban jóváhagyott, úgynevezett „zöld igazolványt” vagy „vakcinaútlevelet” számos kritika érte azért, mert- a szükséges módosítások hiányában – aláássa a koronavírus járványra tekintettel bevezetett utazási korlátozásokkal kapcsolatos megállapodások működését.
Ennek megfelelően sürgős intézkedésekre van szükség a természetes személyek jogainak és szabadságainak védelme érdekében. Ezt az álláspontot képviseli az olasz adatvédelmi hatóság (Garante per la protezione dei dati personali) egy figyelmeztetésben, amelyet az EU-rendelet alapján fogadtak el, és amelyet hivatalosan megküldtek az összes érintett minisztériumnak, illetve az egyéb érdekelt feleknek. A figyelmeztetést a megfelelő nyomon követés céljából a miniszterelnöki hivatalhoz is elküldték.
A Garante először is kiemeli, hogy az úgynevezett „Olaszország újranyitása” rendelet nem nyújt megfelelő jogalapot egy országos zöld igazolvány bevezetésére és szabályozására, és ezt több adatvédelmi hiányossághoz vezet, amely esetlegesen jelentős kockázatot eredményezhet az egyének jogai és szabadságai szempontjából. A GDPR-ban foglalt követelményekkel ellentétben a rendelet nem határozza meg az egészségügyi adatkezelés céljait, és így utat nyit a sokféle, előre nem látható jövőbeli jogalkalmazásnak, amelyek potenciálisan ütközhetnek a hasonló tárgyú EU-s adatkezeléssel.ű
Az „Olaszország újranyitása” rendelet nem tér ki arra, hogy ki minősül adatkezelőnek, amely sérti az átláthatóság elvét, és amely korlátozza vagy egyenesen megakadályozza az érintettek jogainak gyakorlását – például abban az esetben, ha pontatlan információkat tartalmaz egy zöld igazolvány. Túl sok adat szerepel továbbá az igazolványban, amelyhez az igazolvány ellenőrzése során hozzá lehet férni – megsértve ezzel az adattakarékosság elvét.
Az vakcinaútlevél érvényességének biztosítása érdekében elegendő lett volna, ha az csak a lejárati dátumot tartalmazza, anélkül, hogy különböző igazolványtípusokat használnak, attól függően, hogy valaki betegség útján szerzett védettséget, vagy beoltották.
Sőt, a jelenleg javasolt rendszer – különösen a kezdeti, átmeneti időszakban – pontatlan vagy elavult adatokon alapul, amelyek viszont súlyosan érinthetik az egyének mozgásszabadságát.
Végül, nincs megemlítve az adattárolás időtartama sem, és nincsenek előírva a megfelelő adatbiztonsági és titoktartási intézkedések.
A Garante rámutatott, hogy az fent említett főbb kritikákra előzetesen, gyorsan lehetett volna válaszolni, ha a rendeletet megalkotása előtt az EU-s jog és az olasz törvények alapján konzultációt folytattak volna a Garantéval, és sürgős véleményt kértek volna. ű
A Garante felajánlotta együttműködését az olasz kormánynak a kérdéses kritikák kezelése és leküzdése érdekében.
Alábbi cikkünkben a 2024/117–120. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
A terhelt terhére bejelentett fellebbezés az elsőfokú ítélet ellen a korábbi határozattal (büntetővégzéssel) szemben a terhelt terhére szóló tárgyalás tartása iránti indítvány hiányában már beállt súlyosítási tilalmat nem szünteti meg – a Kúria eseti döntése.
Sorozatunk tizenötödik, utolsó részében Török Soma írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2024. évi 7-8. számában jelent meg.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!