A véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a jogszerűen intézkedő rendőrök gyalázására

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

  Ami a tényállást illeti, a terhelt 2015 nyarán a hajnali órákban az egyik hirdetőtáblán található nemzeti konzultációs plakátot lefestette. Még ugyanazon a hajnalon az otthonában a rendőrök intézkedés alá vonták. A terhelt az intézkedő rendőröket becsületük csorbítására alkalmas kifejezésekkel illette, több alkalommal a miniszterelnök kutyáinak nevezte őket és anyjukat szidta, holott ennek abbahagyására a két sértett többször is felszólította.   Az első- és másodfokú eljárás A járásbíróság becsületsértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró törvényszék helybenhagyta az elsőfokú…

Ami a tényállást illeti, a terhelt 2015 nyarán a hajnali órákban az egyik hirdetőtáblán található nemzeti konzultációs plakátot lefestette. Még ugyanazon a hajnalon az otthonában a rendőrök intézkedés alá vonták. A terhelt az intézkedő rendőröket becsületük csorbítására alkalmas kifejezésekkel illette, több alkalommal a miniszterelnök kutyáinak nevezte őket és anyjukat szidta, holott ennek abbahagyására a két sértett többször is felszólította.

Az első- és másodfokú eljárás

A járásbíróság becsületsértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A felülvizsgálati kérelem

A terhelti álláspontja szerint a cselekménye nem bűncselekmény, az egyrészt a közhatalmat gyakorló rendőröknek ebbéli minőségükben foganatosított intézkedésével szemben kifejtett kritikai megnyilvánulás, másrészt az állam által bérelt kormányzati kommunikációt megjelenítő hirdetési felületen egy aktuális közügyben kifejtett politikai véleménynyilvánítás volt.

Alkotmánybírósági határozatokra hivatkozva kifejtette, hogy a szólásszabadság demokratikus funkciójából kifolyólag a közhatalmat gyakorló személyek alkotmányosan védett magánszférája másokénál jóval szűkebb. Ekként a közhatalmat gyakorló személyeket e minőségükben ért bírálatok vonatkozásában kizárólag az emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusát érintő, az emberi mivolt „legbensőbb lényegét sértő” közlések szorulnak ki a véleményszabadság védelméből. Csak azok a közéleti vitában kifejtett vélemények nem élvezik a szólásszabadság védelmét, amelyek „az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvalóan és súlyos becsmérlésében öltenek testet”.

Meglátása szerint a büntetőjogi felelősség megállapításához az eljáró bíróságoknak nem elég azt vizsgálni, hogy az inkriminált kifejezések objektíve alkalmasak-e a rendőrök becsületének csorbítására, hanem arra is kell irányulnia, hogy a közlés minősíthető-e olyannak, mint amely a rendőröket emberi mivoltuk legbensőbb lényegét érintően sérti. Nem tartotta elfogadhatónak, hogy az ilyen kisfokú trágár és egyéb kritikus kifejezések használatával szemben az ultima ratio funkciót betöltő büntetőjogot alkalmazzák. Egyebekben pedig a rendőrökkel szemben trágár hangvételű, a tényállásban szereplő kifejezésekhez képest is kirívóan durva kifejezések használata általános jelenség.

Hivatkozott továbbá arra is, hogy a terhelti cselekmény nem társadalomra veszélyes, ugyanis a társadalomra veszélyesség jellegét és fokát alapvetően a támadott jogtárgy jelentősége és az azt ért sérelem foka határozza meg. Így a terhelttel szemben az éjszaka közepén az ágyából kiverve alkalmazott rendőri intézkedés egy durva beavatkozás volt a terhelt magánéletébe, ezért érthető volt, hogy érzelmileg túlfűtött módon reagált. Ezzel szemben a kis súlyú, komolytalan verbális inzultus elszenvedése valójában a rendőri munka mindennapos része, elszaporodott és társadalomra nem veszélyes jelenség, amellyel szemben szükségtelen és aránytalan fellépést jelent a büntetőjogi szankció alkalmazása. A rendőri intézkedés szabadon és korlátok nélkül kritizálható, akár trágár kifejezésekkel is.

A védő álláspontja szerint az „Orbán kutyái” kifejezés a sértettek közhatalmi szerepére irányult, ennélfogva nem személyeskedő bírálat, hanem tiszta hatalomkritika. Azon vélekedésének adott hangot, hogy a rendőrséget a miniszterelnök kézi vezérlése irányítja. Ez a bírálat nem hatol a sértettek magánszférájába, így őket emberi mivoltukban nem, csak rendőri minőségükben bánthatta.

A Legfőbb Ügyészség érvelése

A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a közügyekkel összefüggésben megfogalmazott, közhatalmat gyakorló személyre vonatkozó, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás főszabály szerint nem büntethető és polgári jogi felelősségre vonásnak sem lehet alapja. Ugyanakkor nem élvezi a közéleti véleménynyilvánítás szabadságából adódó védelmet az, aki más személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó vagy sértő kifejezéseket. A véleményszabadság határa a mások emberi méltóságából fakadó becsület és jó hírnév védelme, vagyis az öncélú, gyalázkodó tartalmú kijelentések sem megengedettek. A gyalázkodó jellegű és az emberi méltóság sérelmével járó kijelentések abban az esetben is alkalmasak lehetnek a becsületsértés megállapítására, ha azok formálisan kritikai megjegyzésként kerülnek nyilvánosságra. A becsület csorbítására alkalmas cselekmény minden olyan gesztus, amely verbális jellegű és amely az elkövetőnek a sértett irányába tanúsított megvető, lealacsonyító értékítéletét fejezi ki. Ebből következően nem a sértett egyéni megítélése, szubjektív értékítélete, érzékenysége, hanem objektív tények alapján kell megítélni a becsület csorbítására való alkalmasságot. Meglátása szerint a terhelt magatartása a véleménynyilvánítás szabadságának határait túllépte, a többször megismételt, lealacsonyító, becstelenítő kijelentései az intézkedő rendőrök emberi méltóságát sértették, ezért a cselekménye tényállásszerű.

A Kúria megállapításai

A Kúria szerint nem kétséges, hogy a tényállásban szereplő két kifejezés a becsület csorbítására alkalmas, azok az emberi méltóságot sértik. Kiemelte, hogy a rendőri intézkedés szó nélküli tűrése nem elvárás, de a rendőri intézkedésnek eleget kell tenni, az az ellen való ellenszegülés bűncselekmény megállapítását eredményezheti. Az intézkedés alá vont személyt egyebekben megilleti a panasz joga, de akár ki is fejtheti az ellenérzését szóban, ellenben, ahogyan az ellenérzés fizikai erőszakba nem torkollhat, úgy a verbális ellenkezésnek, ellenszenvnek is megvan a maga határa. Kétségtelen, hogy a véleményszabadság magának a véleménynyilvánításnak a lehetősége előtt nyit szabad utat, és a véleménynyilvánítási szabadság csak kisebb mértékben korlátozható a közhatalom gyakorlóinak védelmében. De a hivatalos személy becsülete, emberi méltósághoz való joga továbbra sem védelem nélküli. Az olyan öncélú, és utólag akár azokat kritikai megjegyzésként beállító közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve bántó vagy sértő kifejezések használata, a véleményszabadság már nem nyújt védelmet az elkövető részére. A véleménynyilvánítás szabadsága sem oltalmazza azokat a közléseket, amelyek célja önmagában a másik bántása, megalázása vagy a közügyekkel össze nem függő, öncélú támadása, megsértése.

Nem illeti védelem az olyan kifejezéseket sem, amelyekben megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet. Nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó vagy sértő kifejezéseket. Ennek megfelelően az emberi státuszt közvetlenül megtestesítő emberi méltóság jelöli ki ezen szabadságjog határvonalát.

A Kúria szerint törvényesen minősítették az eljárt bíróságok a terheltnek a két intézkedő rendőrrel szembeni cselekményét, mivel a terhelt kijelentései véleménynyilvánításnak, értékítéletnek nem minősíthetők. Azok kifejezetten gyalázkodóak, lealacsonyítóak, megszégyenítőek, az emberi méltóságot, az emberi mivolt lényegét durván sértők voltak. Mindezek alapján a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Kúria Bfv. III. 1.309/2017.) a Kúriai Döntések 2019/3. számában 68. szám alatt jelent meg.

Releváns jogszabályhely: 2012. évi C. törvény 227. § (1) bekezdés a) pont