Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 187. § (1) bekezdés b) pontja nem a normavilágosság alkotmányos követelményének megfelelően szabályozta a kuruzslás cselekmény elkövetési magatartását. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. március 31-ig tegyen eleget. A döntéshez különvéleményt csatoltak Handó Tünde, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária.
1. Az alapügy
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a támadott rendelkezés megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
A Btk. kifogásolt rendelkezése szerint, aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az indítványozó álláspontja szerint nem egyértelmű, hogy a jogalkotó csak a formálisan is végzettségi követelményekhez kötött munkakörök végzettség nélküli ellátását rendeli büntetni, vagy bármely olyan foglalkozás űzését, amely megfeleltethető az egészségügyi törvény pszichoterápia definíciójának, de nem szükséges hozzá az előírt végzettség.
Ehhez kapcsolódóan az indítványozó panaszában előadta, hogy bár munkássága szakmai körökben elismert, az általa végzett művészetterápiás tevékenység a fogalom meghatározatlansága miatt feltehetőleg a „pszichoterápiás gyakorlat” körébe sorolható, azonban az indítványozó nem felel meg az egészségügyi törvényben foglalt definíciónak (vagyis nem a pszichoterápiás eljárások végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy szakpszichológus, aki önállóan végezheti e tevékenységet), ezért lehetséges, hogy eddigi munkájának folytatása a támadott törvényi rendelkezés következtében szabadságvesztéssel büntetendő. Ezért az indítványozó álláspontja szerint a kuruzslás norma szerinti definíciója sérti az munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogát, a vállalkozáshoz való jogát, valamint a jogállamiság részének tekintett normavilágosság követelményét.
2. A döntés indokai
Az ügy befogadása során az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy alapvető alkotmányjogi kérdés az, hogy ki a kifogásolt büntetőjogi norma címzettje, kinek kell tartania attól, hogy foglalkozásának gyakorlása már eléri a büntetőjogi fenyegetettség szintjét. Ezért mindenképpen szükséges volt megvizsgálni azt, hogy a kifogásolt büntetőjogi tényállás kellően meghatározott és egyértelmű-e abban a tekintetben, hogy kinek kell tartania reálisan a büntetőjogi felelősségre vonástól.
A támadott Btk. rendelkezés ugyanis potenciálisan több ezer olyan szakembert érint, akik jelenleg is mentális segítségnyújtási tevékenységet végeznek, amelyek ugyan nem tartoznak szorosan a pszichoterápia körébe, azonban olyan módszerekkel dolgoznak, amelyek a pszichoterápia eszközkészletében is megtalálhatóak, így potenciálisan kiterjedhet rájuk a Btk.-ban foglalt tilalom.
Az Alkotmánybíróság először áttekintette, hogy mi a célja és a lényege a kuruzslás büntetőjogi tényállásának. Ennek értelmében az emberi egészség védelméhez és az egészségügyi szolgáltatókba vetett bizalom megőrzéséhez hozzátartozik, hogy orvosi-, természetgyógyászati tevékenységet, valamint a nem-konvencionális gyógyító eljárások körébe tartozó és a pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenységet csakis olyanok folytathassanak, akik rendelkeznek az ahhoz szükséges végzettséggel, képesítéssel és jogosultsággal. Ennek érdekében a törvény büntetni rendeli az „orvos-kontárok”, illetve az ún. „aposztróf doktorok” tevékenységét, akik a testi betegségek gyógyításának ígéretével, mentális működést érintő megközelítéseket alkalmaznak a gyógyulás reményének felkeltésében, illetve a tevékenységük során.
Az AB utalt arra is, hogy a szóban forgó tényállás értelmezése más jogszabályok felhívásával lehetséges. A normatartalom értelmezése szempontjából ezen ún. kerettényállások kapcsán az Alkotmánybíróság elvi éllel szögezte le, hogy a büntetőjogi normák esetében a kerettényállásos kodifikációs technika alkalmazása, vagyis az, hogy a büntetni rendelt magatartás egy-egy elemének tartalmát nem maga a büntető törvény, hanem más jogág törvényei, vagy alacsonyabb szintű jogszabályai határozzák meg, „önmagában és általánosságban” nem okoz alaptörvény-ellenes helyzetet. Sőt, a keretdiszpozíció bizonyos esetekben elkerülhetetlen megoldás, ugyanakkor a norma határozottságával kapcsolatos követelménynek a keretrendelkezésekkel kapcsolatban is érvényesülnie kell. A keretet kitöltő szabályok létezése csak jogi technikaként szolgálhat, nem idézhet elő zavarokat a büntetőjog működése során, többek között azzal, hogy a jogalanyok számára kiszámíthatatlan és követhetetlen állapotot teremt.
Márpedig az Alkotmánybíróság álláspontja szerint jelen tényállás esetében valóban alaptörvény-ellenes helyzetet okoz az, hogy a tényállás megfogalmazásában nem egyértelmű, hogy milyen tevékenységeket foglal magában az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenység. Ebből adódóan az elkövetési magatartás nem elég határozott, mert nem egyértelmű, milyen magatartásokra vonatkozik a büntetőjogi tilalom. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott tényállás elkövetési magatartásának pontosításával, a pszichoterápiás gyakorlat körébe eső tevékenység büntetőjogi fogalmának meghatározásával feloldható az Alaptörvény és a kifogásolt rendelkezés közötti ellentmondás, ezért mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, és az Országgyűlést jogalkotásra hívta fel.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Dienes-Oehm Egon volt.
