Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, valamint a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese, a Kúria Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetője és az intézmény Nemzetközi Főosztályának vezetője 2022. március 11-én délelőtt a Kúria épületében fogadták az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) magyarországi választási megfigyelő missziójának delegációját.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) választási megfigyelő missziója, amelynek képviselői 2022. február végén érkeztek Magyarországra, hogy a 2022. áprilisi országgyűlési választások és az országos népszavazás folyamatát figyelemmel kísérje, mandátuma keretében a Kúria képviselőivel is egyórás egyeztetést folytatott.
A találkozó során a felek a következő témakörökben folytattak megbeszélést: a bíróság szerepe a választási folyamatban, a legutóbbi választással és népszavazással kapcsolatos bírósági döntések, a korábbi választásokkal kapcsolatos precedensértékű bírósági döntések, a választások jogi keretrendszerével kapcsolatos kérdések, valamint a nemzetközi normák és kötelezettségvállalások alkalmazása a bírósági döntéshozatalban.
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!