Az eltűntnek nyilvánítás– Bpnp. IV.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbi cikk a bírósági polgári nemperes eljárásokról szóló törvényhez íródott kommentár eltűntnek nyilvánítási eljárást tárgyaló részletét ismerteti.

Csaknem öt év telt el a bírósági polgári nemperes eljárások szabályait tartalmazó kódex (Bpnp., lásd: 2017. évi CXVIII. törvény) hatálybalépése óta, így számos, a mindennapos jogalkalmazói munka során felmerült kérdésre szükséges választ adni. A Wolters Kluwer kiadó gondozásában megjelenő kompakt kommentár alapvető célja a jogalkalmazók munkájának a megkönnyítése, ezért valamennyi törvényi rendelkezés magyarázata során a gyakorlati kérdések elemzése mellett az azokra adható lehetséges válaszokat is tartalmazza. Az alábbi kommentárrészlet az eltűntnek nyilvánítási eljárás témakörét tárgyalja. A sorozat első része itt, a második itt, a harmadik pedig itt olvasható el.

„Egy személy jogerős holtnak nyilvánításának vagy halála ténye megállapításának polgári anyagi jogi jogkövetkezményei vannak. Ezzel szemben az eltűntnek nyilvánítás kizárólag társadalombiztosítási joghatások kiváltására alkalmas. A társadalombiztosításról szóló jogszabályok értelmében a hozzátartozói nyugellátásra (mint például özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) való jogosultság szempontjából halálesetnek számít az eltűnés is, ha azt a bíróság jogerősen megállapította [a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 44. § (1) bekezdés]. Az eltűntnek nyilvánítási eljárás a holtnak nyilvánítási eljárásra ad utaló szabályokat, ezért is indokolt, hogy azokat azonos jogszabály rendezze” (Bpnp. 13. §-ához fűzött részletes indokolás). Azaz a nemperes eljárásra a Bpnp. 13. §-ában szereplő előírás hiányában a holtnak nyilvánítás iránti eljárás rendelkezései alkalmazandók.

Értelmezéssel kapcsolatos jogi problémák

a) Releváns ez esetben, ahogy az eltűntnek nyilvánítás esetén is feltétel, hogy ne legyen olyan adat, amely az illető életben létére utal. Az eltűnés időpontját a bíróság állapítja meg, ennél korábbi időpontra a hozzátartozói nyugellátás nem állapítható meg. Az eltűntnek nyilvánítást a hozzátartozói nyugellátás jogosultja kezdeményezheti, a bíróság végzésének kizárólag a folyósítandó nyugellátás szempontjából van jelentősége.

b) A Bpnp. 13. §-ának (2) bekezdése társadalombiztosítási szabályra utalva rögzíti, hogy az eltűntnek nyilvánítás iránti eljárást a társadalombiztosítási jogszabályok szerinti juttatás igénybevételére jogosult személy kezdeményezheti.

Kérdésként merülhet fel: vizsgálandó-e a nemperes eljárásban, hogy a kérelmező a társadalombiztosítási jogszabályok szerinti juttatás (hozzátartozói nyugellátások) igénybevételére jogosult-e, illetve ezzel összefüggésben ugyancsak kérdés, hogy milyen tartalmú döntést kell hoznia a bíróságnak, ha megállapítja, hogy a kérelmező nem minősül jogosultnak. Álláspontunk szerint a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a kérelmező a társadalombiztosítási szabályok alapján jogosultnak minősül-e, ha pedig arra a következtetésre jut, hogy nem minősül jogosultnak, úgy eljárásjogi legitimáció hiánya miatt a kérelem a Pp. 177. §-ának (1) bekezdés g) pontja alapján visszautasítandó. E végzés ellen a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján biztosított a fellebbezési jog. A bíróságnak azonban ebben a nemperes eljárásban lényegében csak azt kell vizsgálnia, hogy hozzátartozó nyújtotta-e be a kérelmet. A nemperes eljárás jellegéből fakadóan ugyanis nem lehet a feladata annak vizsgálta, hogy a társadalombiztosítási jogszabályok szerint ténylegesen megkaphatja-e a nyugellátást.

Figyelemmel arra, hogy e nemperes eljárásnak társadalombiztosítási célja van, a szabályok is részben egyszerűbbek, így hirdetmény kibocsátásának akkor van helye, ha azt a bíróság a tényállás megállapítása érdekében szükségesnek tartja [Bpnp. 13. § (3) bekezdés], valamint a hirdetmény napilapban való közzétételének és ügygondnok kirendelésének nincs helye [Bpnp. 13. § (4) bekezdés].

Kifejezetten a hozzátartozói nyugellátáshoz történő mielőbbi hozzáférést segíti az a norma, amelynek értelmében a bíróság az eltűntnek nyilvánítás tárgyában – hirdetmény kibocsátása esetén a hirdetményi határidő lejártát követő – hatvan napon belül határoz [Bpnp. 13. § (5) bekezdés].

Joggyakorlat

Ismert olyan eseti döntés, amely bár a holtnak nyilvánításról szól, az abban megfogalmazott jogelv érvényesül az eltűntnek nyilvánítás esetén is. A KGD2009. 14. szám alatti eseti döntés értelmében az özvegyi nyugdíj a házastárs halálától számított egy évig jár. A határozat szerint a halál időpontja a holtnak nyilvánító végzésben megjelölt időpont. Ennek a jelentősége abban rejlik, hogy jóllehet az a körülmény, miszerint a halál vélelmezett időpontja csak a holtnak nyilvánító végzés jogerőre emelkedésétől állapítható meg – ellenkező rendelkezés hiányában – nem teszi mellőzhetővé a Tny. 47. §-a (1) bekezdésének az alkalmazását. Ezért jogszerű volt az az eljárás, amelyben a halál megállapított időpontját több évvel követően előterjesztett özvegyi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet elutasították.

A legfőbb bírói fórum döntésének értelmezése során tekintettel kell lenni arra is, hogy a 2020. január 1-jétől a Tny. 44. §-ának (3) bekezdése alapján eltűntnek vagy holtnak nyilvánítás esetén a hozzátartozói nyugellátás iránti igény a Tny. 64. § (2) bekezdésében meghatározott időpontot megelőző időre is érvényesíthető, ha a kérelmet a jogszerzőt eltűntnek vagy holtnak nyilvánító végzés jogerőre emelkedését követő hat hónapon belül nyújtják be.

A kötet szerzője dr. Völcsey Balázs.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

---