Az ingyen túlmunka
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkáltató kifejezett utasítása ellenére végzett munka időtartama nem minősülhet díjazásra jogosító rendkívüli munkaidőnek akkor sem, ha az a munkáltató érdekében történt – a Kúria eseti döntése.
Az alperessel 1996 óta közalkalmazotti jogviszonyban álló felperes munkakörét megváltoztatták, így 2007-től kezdve csak heti 20 órás részmunkaidőben töltheti be azt, ezzel arányosan a bére is csökkentésre került. Ennek megfelelően került sor a kinevezés módosítására is.
Az első- és másodfokú eljárás
A felperes sérelmezte, hogy munkáját a továbbiakban is a részmunkaidőnél nagyobb időtartamban kellett végeznie, ezért a rendkívüli munkavégzés ellenértéke megfizetését kérte.
A felek peren kívüli egyeztetésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a felperes esetében a munkaidőkeretben való elszámolásra a jelenléti ív és a munkanapló alapján kerül sor. A munkáltató álláspontja szerint a felperes kizárólag a főosztályvezetőtől, a főigazgató-helyettestől, illetve a főigazgatótól fogadhat el munkautasítást. Amennyiben e körön kívüli személy kéri fel munkavégzésre, az ezen időben végzett túlmunka ellenértékét a munkáltató akkor sem téríti meg, ha egyébként a felkérésben szereplő munka az intézmény érdekét közvetlenül vagy közvetve szolgálja. A munkáltató arra is nyomatékosan felhívta a felperes figyelmét, hogy munkanapokon 8 óra előtt és 16 óra 20 perc után nem tartózkodhat az épületben.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét, mivel nem találta megalapozottnak a rendkívüli munkavégzés ellenértéke iránti igényét. Álláspontja szerint a rendkívüli munkavégzés nem valósult meg, mivel a munkáltató nem kötelezte a felperest túlmunka végzésére, és nem merült fel olyan igény, hogy a felperes a munkáját ezen túlmenően is ellássa.
A másodfokon eljárt törvényszék ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy a felperes jogosult a túlmunka ellenértékére. Meglátása szerint a felperes által a napi 4 órás munkaidőn túl végzett feladatok között voltak olyanok, amelyeket az alperes főigazgatója, illetve igazgatója tudomásával végzett, és azok az ő munkaköri feladatai közé tartoztak. A bírói gyakorlatra hivatkozva a törvényszék szerint a túlmunka iránti igény elutasítása nem alapítható pusztán arra a tényre, hogy azt a munkáltató ténylegesen nem rendelte el, illetve megtiltotta az épületben való tartózkodást, hiszen a felperestől elvárt munkafeladatok a túlmunka alapját képezhetik akkor is, ha nem lehet utólag megállapítani, hogy ezek tekintetében volt-e a megbeszélés során meghatározott három személytől származó kifejezett utasítás.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes szerint a megállapodásban és a jegyzőkönyvben rögzítésre került, hogy milyen feltételekkel végezhet a rendes munkaidején túl munkát a felperes, s csupán a munkahelyen való benntartózkodás és munkavégzés túlmunka elrendelése hiányában nem tekinthető ilyennek. Meglátása szerint az, hogy a felperes nem az utasításnak megfelelően járt el, nem jogosítja őt az adott időszakban díjazásra.
A munka törvénykönyve három nyelven
|
|
Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben.
További információ és megrendelés >>
|
A Kúria megállapításai
A Kúria leszögezte, hogy a munkavállalót főszabályként a munkaidőn túl sem rendelkezésre állási, sem munkavégzési kötelezettség nem terheli. A munkáltató rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést csak különösen indokolt esetben rendelhet el, a törvény korlátai között. Kifejezett elrendelés hiányában is rendkívüli munkának minősül a munkavállaló többletmunkavégzése, ha bizonyítható, hogy a munkavégzés a munkáltató érdekében, annak hallgatólagos tudomásulvételével történt. Ezzel szemben, hangsúlyozta a Kúria, önmagában az, hogy a munkavállaló a munkahelyén a munkaidejéhez képest többet tartózkodott, nem bizonyítja a rendkívüli munkavégzés tényét.
Hangsúlyozta, hogy amennyiben a felperes abból kifolyólag végez az általa túlmunkának ítélt munkát, mert arra nem jogosult személy kéri fel őt, úgy az alperes a túlmunka ellenértékét akkor sem téríti meg, ha egyébként az adott munka az intézmény érdekét közvetlenül vagy közvetve szolgálja. Az pedig nem nyert bizonyítást, hogy a jegyzőkönyvben meghatározott személyek valamelyike utasította volna a felperest a rendes munkaidején túli munkavégzésre, vagy, hogy az ilyen munkavégzést utólag annak ismerték volna el.
Abból a körülményből, hogy a munkáltató minden alkalommal nem kifogásolta a felperes által vezetett munkanapló, illetve jelenléti ív tartalmát, nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperes a munkáltató tudtával végezte a rendes munkaidején túli munkáját.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv. II. 10 566/2014.) a Kúriai Döntések 2015/7. számában 201. szám alatt jelent meg.
