Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A GVH továbbra is fokozott óvatosságra inti a fogyasztókat a vélhetően tisztességtelenül forgalmazott és a közegészségügyi szervek által is betiltott termék megvásárlásával kapcsolatban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavalyi év végén indított vizsgálatot a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer forgalmazóival szemben, mert reklámgyakorlatuk több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ forgalomból kitiltottként tartja nyilván a terméket, így a versenyhatóság gyanúja szerint a hirdetések egyebek mellett hamisan keltik azt a benyomást, hogy az jogszerűen forgalmazható. A GVH 2021 februárjában – a fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a termék népszerűsítését.
A versenyhatóság ugyanakkor észlelte, hogy a cégek új honlapon, új EU-s termékregisztrációs számokon tovább folytatták a valószínűsíthetően jogsértően forgalmazott termék értékesítését. Kiemelendő, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ az új termékek dokumentációját sem találta megfelelőnek, ezért a forgalmazásukat szintén megtiltotta. Nem zárható ki ugyanis, hogy használatuknak akár egészségügyi kockázata is lehet.
A Versenyhivatal ezért – korábbi döntését kiterjesztve – megtiltotta az érintett vállalkozások számára az összes, bármilyen elnevezéssel vagy közösségi regisztrációs számmal forgalmazott BrightWhite otthoni fogfehérítő népszerűsítését az eljárásának lezárultáig, vagy az egészségügyi hatóság által is jóváhagyott forgalmazásuk megkezdéséig.
(gvh.hu)
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!