Egyéb súlyos bűntett elkövetése és törvényes tartási kötelezettség megsértése mint kitagadási okok


Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.


A régi Ptk. kitagadást rendező 663. § (1) bekezdésének c) pontja szerint a kötelesrészre jogosult akkor is kitagadható volt, ha az örökhagyó egyenesági rokonainak vagy házastársának életére tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el. A törvényszövegből levezethető, hogy a meghatározott családtagok elleni súlyos bűntettek sorolhatóak a c) pont második részébe, míg a súlyos vétségek nem, azt pedig már régi Ptk. 1959-ben készült kommentárja is rögzítette, hogy a súlyos bűntett elkövetését nem kell büntetőhatározatnak megállapítania, azt kimondhatja a polgári bíróság is.

Jelen c) pont második fordulata nem ezzel a szöveggel lépett hatályba 1960-ban, hanem az akkori b) ponttal megegyezően, a „súlyos bűntettnek minősülő bűncselekmény” fordulattal. A megfogalmazás a régi Ptk.-hoz 1959-ben készült kommentár szerint[i] is ugyanazt a magatartásformát takarta a két pontban, a súlyosnak minősülő bűncselekményeket a jogalkotó a jövő polgári bíróságainak megítélésére bízta.

A jogalkotó a régi Ptk. 1977-ben történt módosításával a b) és a c) pontok szövegein egyaránt változtatva a c) pont második fordulatában az „egyéb súlyos bűntett” definícióját vezette be. Ez a módosítás azért fontos fordulat, mert míg az 1960-ban történt hatálybalépéssel a b) és a c) pontok ugyanazt a szubjektív magatartásformát szabályozták, addig az 1977-ben bekövetkezett változtatással a két kitagadási magatartás egymástól elvált és a c) pont második fordulata teljes objektivitást kapott, a gyakorlat is ekként értelmezte.

A BH1989.312. számú jogesetben – amelyben három kitagadási magatartás körében is elvi élű megállapítások születtek – megállapította a Legfelsőbb Bíróság, hogy tévedett az elsőfokon eljárt bíróság akkor, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes a gyermekéről – az örökhagyó unokájáról, egyben az alperesről -, akit csecsemőkora óta az örökhagyó nevelt, soha nem gondoskodott, őt éveken keresztül nem látogatta és vele semmiféle kapcsolatot nem tartott fenn, ezzel az örökhagyó egyenesági leszármazottja sérelmére súlyos „bűncselekményt” valósított meg, mert ezzel a magatartásával csak a Btk. 196. §-ának (1) bekezdésében írt tartási kötelezettség elmulasztásának vétségét követte el, mivel a gyermeket nem tette ki olyan súlyos nélkülözésnek, melynek alapján cselekménye bűntettnek minősülne, hiszen az örökhagyó az alperest messzemenően ellátta. A Legfelsőbb bíróság rámutatott, hogy a régi Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c) pontja a kitagadásra akkor nyújt lehetőséget, ha a törvényes örökös az örökhagyó egyenesági rokonainak vagy házastársának a sérelmére súlyos bűntettet követett el, amely azt jelenti, hogy a törvény szerint vétségnek minősülő cselekmény nem lehet ok a kitagadásra, tehát a kitagadásnak ez az oka a felperessel szemben nem áll fenn.

A BH1992.463. számú jogesetben az elsőfokon eljárt bíróság ugyancsak kifejtette, hogy az örökhagyó házastársa sérelmére elkövetett könnyű testi sértés nem valósít meg kitagadási okot, mert ehhez a régi Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c) pontja „súlyos bűntett” elkövetését kívánja meg. Ez a kitagadási ok a bíróság értékelése szerint vétségnek minősülő bűncselekmény elkövetésével nem valósítható meg, a döntés ezen részét a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A gyakorlatnak megfelelően a fentebb már ismertetett P.törv.II.20.325/1990. számú ügyben elsőfokon eljárt bíróság a „sérelmükre egyéb súlyos büntettet követett el” törvényi fordulatot döntésének meghozatalakor büntetőjogi értékelésnek minősítve állította az életére tört kifejezés mellé, bizonyítva utóbbi köznapi jelentését.

A c) pont második fordulata tehát egyértelműen büntetőjogi kategória és büntetőjogi értékeléstől függ, a súlyos bűntett fogalma nem szubjektív, ebbe a körbe a bíróságok a büntető törvénykönyv szerint bűntettnek minősülő eseteket sorolják, a vétségeket egyértelműen nem.

D)   A törvényes tartási kötelezettség súlyos megsértése

Az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettség kötelesrészre jogosult általi súlyos megsértése a régi Ptk. hatályba lépésétől kezdve jelen van a szabályozásban, azon nem változtatott a törvény 1977-es módosítása sem. Az 1959-ben készült miniszteri indoklás szerint[ii] jelen d) pont kiemelésére azért volt szükség, hogy a jogalkotó ezáltal is erősítse a kötelezettben az eltartás szolgáltatására való készséget. Levezethető a törvény szövegéből, hogy jelen pontban egyedül a törvényen alapuló tartási kötelezettségek kerültek szabályozásra, a szerződésen alapuló tartási kötelezettségek megsértése nem kitagadási ok. Amennyiben például az öröklési szerződés kötelezettje nem teljesítené a szerződésben vállalt kötelességeit és a kötelezett egyben kötelesrészre is jogosult, akkor már helye lenne kitagadásnak jelen pontra hivatkozással, de esetleg választható az öröklési szerződés módosítása vagy megszüntetése is adott esetben.

Petrik Ferenc szerint ez a kitagadási ok az ún. „családjogi tartás”[iii] súlyos megsértésén alapszik, tehát a leszármazók, felmenők, házastárs és a kiskorú testvér felé fennálló tartás az alapja és az elkövetési magatartás lehet az örökhagyó élelmezésének, lakhatása biztosításának elmaradása, illetve számára a szükséges ápolás, gondozás, orvosi kezelés nem biztosítása is, amelyet a gyakorlat több esetben szintén kimondott.

A gyakorlati példák alapján látható lesz, hogy jelen kitagadási oknak van egy jól meghatározható objektív oldala, ez pedig a tartási kötelezettség fennállása az örökhagyó és a kötelesrészre jogosult között, amely léte könnyen eldönthető. Van emellett a kitagadást megvalósító magatartásnak egy szubjektív oldala, amely miatt a tárgyalt magatartás esetről-esetre való értékelése szükséges, ez pedig a fenti kötelezettségek „súlyos” megsértésének fennállása, amit mindig az adott eset körülményei között szükséges elbírálni. Ezen utóbbi mérlegelést igénylő oldalon belül az örökösi illetve az örökhagyói oldal vizsgálata egyaránt kiemelt alapfeltétel.

Az előző pontban már hivatkozott BH1989.312. számú összetett jogesetben az elsőfokon eljárt bíróság szerint az örökhagyó gyermeke azzal a magatartásával, hogy az örökhagyó tartását, gondozását is elhanyagolta, az ezzel járó kötelezettségeit elmulasztotta, megvalósult a d) pont szerinti kitagadási ok, az örökhagyóval szembeni törvényes tartási kötelezettség megsértése. A Legfelsőbb Bíróság egyet nem értve az elsőfokon eljárt bírói fórummal megállapította, hogy ugyan egyértelműen bizonyítást nyert, hogy gyermeke az örökhagyót súlyos betegsége alatt is magára hagyta, iránta érdeklődést nem tanúsított, tartásához nem járult hozzá, azonban őt az örökhagyóval szemben ilyen kötelezettségek a törvénynél fogva azért nem terhelték, mert arra az örökhagyó nem szorult rá, megfelelő saját jövedelemmel és vagyonnal rendelkezett, ápolása és ellátása egyéb módon megoldott volt. A Legfelsőbb Bíróság ezen a címen a kitagadás okát nem látta megállapíthatónak.

A BH1992.463. számú jogeset elsőfokú bírósága megállapította az örökhagyó gyermekének jogszerű kitagadását arra hivatkozással, hogy az örökhagyó szülőkről halálukig az alperes másik gyermek gondoskodott, ő támogatta őket, a felperes ehhez semmiféle segítséget nem nyújtott, a kapcsolatot is alig tartotta szüleivel. Ezzel a magatartásával a bíróság szerint a felperes a szülők irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette.

Az ítélettel nem értett egyet a másodfokon eljárt bíróság, mert a feltárt tényállás szerint az örökhagyók jövedelemmel rendelkeztek, megfelelő lakásuk volt. Emellett az I. r. örökhagyót a II. r. örökhagyó gondozta, aki házastársának halála után jó egészségi állapotban volt, és csak a halála előtt két héttel szorult ápolásra, amit viszont a család biztosított számára. A másodfokon eljárt bíróság szerint a felperes terhére csak az róható, hogy szüleit nem látogatta, de önmagában ez a tény még a kitagadás alapjául nem szolgálhat. A vázolt tényállás alapján elfogadható, hogy az örökhagyók eltartásra való rászorultsága nem merült fel a II. r. örökhagyó halálát megelőző két héttel korábbi időpontig, azonban az ápolásra szorult időszak vonatkozásában nem méltányos azt a döntést hozni, hogy ha az egyik gyermek megoldotta a szülője tartását és ápolását, akkor a vele egysorban erre köteles másiknak ilyen jellegű kötelezettsége már nincs. Az akkor hatályban volt Csjt. 63. § (1) bekezdése szerint ugyanis több egysorban kötelezett között a tartási kötelezettség a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítő képességük arányában oszlik meg, emellett a felperes gyermeknek kapcsolattartás híján tudomása sem lehetett szülei egészségi állapotáról, esetleges tartásuk vagy ápolásuk szükségességéről és mértékéről.

A BH2002.18. számú esetben helyesen döntött a másodfokon eljárt bíróság akkor, amikor megváltoztatva az elsőfokú bíróság ítéletét rámutatott arra, hogy érvénytelen a gyermeknek a törvényes tartási kötelezettség súlyos megsértésére alapított kitagadása, ha az örökhagyót a kötelezettség sorrendjében előbbre álló házastársa eltartotta illetve eltartásáról gondozónő igénybevételével is gondoskodott.

Ugyancsak vitathatatlanul helyes ítéletet hozott a kitagadás érvénytelensége kapcsán a Fővárosi Bíróság P. 20.455/2006/18. számú ítéletében, amikor megállapította, hogy az örökhagyó felé nem állhatott fenn a gyermeke törvényes tartási kötelezettsége, hiszen az maga is eltartásra szorult, nappali tagozatos középiskolai tanulmányokat folytatott. Emiatt az örökhagyó 2001. július 10. napján tett írásbeli magánvégrendeletének kitagadást tartalmazó része nem érvényes, a felperes gyermek kötelesrészre jogosult.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a P.20.834/2008. számú ügyben a nyilvánvaló tények ellenére a kitagadás pontatlan megjelölése folytán nem találta érvényesnek az örökhagyó 2000. május 8. napján készített írásbeli magánvégrendeletének az I. és II. rendű felperesek – az örökhagyó lányai – kitagadására vonatkozó rendelkezését. A hivatkozott végrendeletben az örökhagyó annyit rögzített végintézkedésében, hogy semmilyen módon sem kívánja részesíteni lányait hagyatékából, majd zárójelbe írta a „bírósági végrehajtás” szavakat. A széleskörű bizonyítási eljárás lefolytatását követően a bíróság megállapította, hogy mindkét felperest az édesapjukkal, illetve II. rendű felperest a gyermekeivel szemben is a törvényben írt normák szerinti illetve ettől függetlenül az általános erkölcsi normák szerinti kötelezettségeik teljesítésében is súlyos mulasztás terheli. A felderített tények szerint a felperesek édesapjukat elhagyták, hogylétéről hosszú ideje tudomásuk sem volt, emellett a II. rendű felperes gyermekeit, az alpereseket is elhagyta kiskorukban, húsz éve külföldre költözött, gyermekeiről az örökhagyó gondoskodott illetve gyermekei nevelőszülőknél is nevelkedtek. A II. rendű felperest gyermekei javára terhelően megállapított tartási kötelezettség elmulasztása miatt valóban indult végrehajtás a végrendelkezést megelőző időszakban, a „bírósági végrehajtás” valószínűleg erre utalhatott, de ez önmagában nem volt elég a kitagadás érvényességéhez. A bíróság tehát pontosan megjelölt kitagadási ok mellett jelen ügyben megállapította volna az örökhagyó felé fennálló tartási kötelezettség súlyos megsértését, mert a törvényi tényállás elemei fennálltak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a P.20.779/2010. számú ügyben nem találta megalapozottnak a gyermeknek az örökhagyó felé fennálló törvényes eltartási kötelezettsége megsértését azon felperesi hivatkozások alapján, miszerint az örökhagyó csak az öccse gondoskodására számíthatott, csak ő és családja volt vele az orvosi kezelése és műtétje során, ugyanis a bíróság szerint ez önmagában nem elég indok. A bíróság megvizsgálva az örökhagyói oldalt kifejtette indoklásában, hogy az örökhagyó saját nyugellátással és saját lakással rendelkezett, annak fenntartási költségeit biztosítani tudta. Ugyancsak biztosított volt az élelmezése, ruházkodása, betegsége esetén pedig más közeli hozzátartozói segítségére számíthatott, nem is merült fel arra adat, hogy az alperestől igényelt volna tartást. Rámutatott a bíróság még arra is, hogy a tartás körébe a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatások tartoznak, az élelmezés, a lakásfűtés, világítás, ruházkodás biztosítása, gondozás és betegség esetén a gyógykezeltetés és ápolás.

Az örökös és az örökhagyói oldal egyidejű vizsgálatának, valamint az örökhagyói oldal szerepének kiemelt fontossága merült fel a 2.Pf.24.362/2011. számú jogesetben, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék megállapította, hogy az örökhagyót valóban megillette az a jog, hogy tartást követeljen a leszármazóitól, ami lehetőség volt számára, ez azonban nem korlátozhatta abban, hogy igényeinek és elképzeléseinek megfelelően a vagyona felhasználásával oldja meg a magáról való gondoskodást. Az ítéletet a Kúria hatályában fenntartotta. Hasonlóan az előbbi jogesethez a 19.P/P.III.20.936/2006. számú ügyben a Fővárosi Bíróság nem látta megvalósultnak a régi Ptk. 663. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt kitagadási okot, ugyanis a perben nem bizonyosodott be az, hogy az örökhagyó eltartásra szorult, így a felperes unoka nem sérthette meg az örökhagyóval szemben fennálló törvényes tartási kötelezettségét.

Egymással ellentétes döntésre jutott az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék és a fellebbezés folytán eljárt Debreceni Ítélőtábla abban az ügyben, amelyben az örökhagyó a fenti d) pontra hivatkozással tagadta ki gyermekét. Az örökhagyó 2010. május 11. napján készült ügyvéd által ellenjegyzett végrendeletben arra hivatkozott, hogy gyermeke nem tart vele semmilyen kapcsolatot, előzőleg sem törődött vele sohasem, noha 74 éves korától teljesen egyedül él. Soha nem hívta meg vasárnapi ebédre, soha nem hozott neki ebédet, nem köszöntötte fel a születésnapján, nem írt képeslapot Karácsonykor vagy nem ment el, hogy kitakarítson vagy egyáltalán megnézze, hogy él-e még. Még csak telefonon sem érdeklődött felőle, noha fentieket szabadideje engedte volna. Az elsőfokon eljárt törvényszék feltárta azt a tényt, hogy az örökhagyó önmagát teljes mértékben ellátta, egyedül lakott, bevásárolt, főzött magának, autót vezetett, valamint egészen az utolsó időkig szakmájában dolgozva autókat szerelt és jelentős készpénz illetve más ingó-és ingatlanvagyonnal is rendelkezett. A bíróság álláspontja szerint az örökhagyó vagyoni helyzetétől függetlenül a tartási kötelezettség súlyos megszegését jelenti gyermekének azon magatartása, hogy közel három éven keresztül a nyolcvanas éveihez közeledő örökhagyónak egyszer sem főzött ebédet, egyszer sem takarított ki, sőt azzal sem foglalkozott édesapja él-e vagy hal-e, ennek okán az örökhagyó kitagadást tartalmazó végrendeletét P.20.124/2012/48. számú ítéletével érvényesnek fogadta el. A törvényszék rámutatott arra, hogy a tartási kötelezettség megsértése nem csak azt jelenti, hogy a kötelezett az örökhagyó élelmezéséről nem gondoskodik, mert a törvényes (és általában minden) tartáshoz hozzátartozik az eltartott gondozása, ápolása, betegségében gyógyítása, ruhával, lakással, fűtéssel, világítással ellátása. Mindezeknek a kötelességeknek a súlyos megsértése ok a kitagadásra, amelynek fennállását jelen ügyben a törvényszék valósnak látta. A fellebbezés folytán másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla Pf. 20.293/2013/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy az örökhagyó az alperes végrendeleti örökös véleménye szerint is normális egészségi állapotban lévő, tevékeny ember volt, aki sem az egészségi állapota, sem a jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán az alperes által sem tartásra, sem gondozásra nem szorult rá. Az ítélőtábla megítélése szerint az örökhagyó a nyugdíj mellett munkajövedelemmel és az átlagot messze meghaladó nagyságrendű készpénzzel, valamint mobilizálható, hasznosítható ingatlanokkal rendelkezett, emellett az időskor, a nyugdíjkorhatár elérése önmagában nem ad alapot a rászorultság megállapítására. Az ítélőtábla megjegyezte még, hogy az örökhagyó rászorultságának kétséget kizáró bizonyítottsága esetében is mentesül az alperes az őt terhelő szülőtartási kötelezettség alól teljesítőképessége hiányában, amely a peradatok szerint fennállt.

Fontos körülményre hívta fel a figyelmet a Kecskeméti Törvényszék P.21.072/2013/5. számú ítéletében, amikor megállapította, hogy nem jelenti a tartási kötelezettség elhanyagolását, és az örökhagyóról való gondoskodásnak a jelét is mutatja az, ha a tartásra kötelezett más személyt (ápolót, gondozót stb.) bíz meg az örökhagyó tartásával, gondozásával és ennek költségeit fedezi. Ugyancsak nem jelenti a tartási kötelezettség megsértését, ha az otthon nehezen ápolható vagy gondozható idős személyt a tartásra kötelezett otthonban helyezi el.

Egyértelműen látható, hogy a bíróságok a jogszabályhelyet szigorúan értelmezve jártak el, vagyis ha az örökhagyó rászorultsága nem volt kimutatható az adott esetben, úgy nem állapították meg a tartási kötelezettség súlyos megsértésén alapuló kitagadási ok érvényességét.

[i] Indokolás a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvének Javaslatához. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 518. o.

[ii] Indokolás a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvének Javaslatához… 518. o.

[iii] Pallósi Gizella – Petrik Ferenc – Sőth Lászlóné – Szolcsánszky Vilmos: Az öröklés joga. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Rt., Budapest, 1996, 241. o.




Kapcsolódó cikkek

2022. május 16.

A kitagadási okok tartalmának alakulása és fejlődése a régi Ptk. hatályba lépését követő bírói gyakorlatban

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.
2022. május 23.

Az érdemtelenség, mint kitagadási ok – 2. rész

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét.
2022. május 30.

Az érdemtelenség, mint kitagadási ok – 3. rész

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.