Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban részleteket közlünk a Wolters Kluwer gondozásában megjelent Ingatlanjog II. című könyvből. A Ptk. magánjogi sorozat kötete új területeket bont ki az ingatlanra vonatkozó szabályozásból – kövesse sorozatunkat!
Az előző cikksorozatunk után most az Ingatlanjog II. című kiadványból szemezgetünk. A könyv első fejezete a birtok és birtokvédelem általános szabályaival foglalkozik, ezen belül is például a birtok megszerzésének, átruházásának, megszűnésének, a jogos és a jogalap nélküli birtoklásnak, a birtoksértésnek és a birtokvédelemnek a szabályaival. Az alábbiakban rövid részletet közlünk a könyvből.
Kövesse sorozatunkat, és olvasson bele a szakmai kötet egyes részeibe!
I. Fejezet
I) Bizonyítás
a) A bizonyítás általános kérdései
A Birtokvédelmi rendelet 13. §-a alapján a jegyzői hatáskörbe tartozó birtokvédelmi eljárásban a bizonyítás szabad, a feleknek maguknak kell állításaikat bizonyítaniuk, és maguk viselik a sikertelen bizonyítás következményeit.
A Birtokvédelmi rendelet szövegéből azonban szűk körben levezethető a hivatalbóli, vagy legalábbis a jegyző rendelkezésére álló eszközökkel történő bizonyítás lehetősége is.
A Birtokvédelmi rendelet 14. § (2) bekezdése alapján a helyszíni szemle során a jegyző egyebek mellett egyéb bizonyítást is lefolytathat. E rendelkezés a 13. § (2) bekezdés tükrében kétféleképpen értelmezhető.
Ha megszorítóan értelmezzük e rendelkezést, akkor a 13. § (2) bekezdésével együtt értelmezve a jegyző a helyszíni szemlén sincs lehetősége olyan egyéb bizonyítást lefolytatni, amelyet a felek nem ajánlottak fel, azaz nem tekinthet meg olyan bizonyítékot, amit a felek nem bocsátottak rendelkezésre, nem folytathat maga vizsgálatot stb.
Ha a rendelkezést kiterjesztően értelmezzük, a 13. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a jegyző a hivatali infrastruktúrát igénybe véve maga is lefolytasson bizonyítást a helyszíni szemle során, azaz például megmérje a zajterhelést. Ezen értelmezés mellett sincs lehetősége hivatalbóli bizonyításra, azaz a felek kifejezett nyilatkozataihoz e körben is kötve van.
A Birtokvédelmi rendelet nem határozza meg tételesen az igénybe vehető bizonyítási eszközök körét. Az egyes rendelkezésekből levezethetően ismeri az okirati bizonyítékokat, a tárgyi bizonyítékokat, a tanúvallomást, a felek nyilatkozatát és a szemlét.
b) Okirati bizonyítás
Az okiratokról a Birtokvédelmi rendelet egyáltalán nem rendelkezik, arra, hogy ismeri, abból lehet következtetni, hogy a kérelemhez csatolhatók bizonyítékok. A Birtokvédelmi rendelet utalás szintjén sem tartalmaz szabályozást arra, hogy az okiratoknak milyen típusai vannak, milyen bizonyító erővel (a teljes bizonyító erejű magánokirat és a közokirat fogalma csak a meghatalmazás szabályainál bukkan fel). Ez a szabályozási megoldás arra épít, hogy a Pp.-ben meghatározott okirattípusok és az azokhoz fűződő bizonyító erő a teljes jogrendszerben érvényes módon vannak meghatározva. Ha ez szigorúan nézve nincs is így, mindenképp az az észszerű, hogy a jegyző külön utaló szabály hiányában is a Pp. 323-327. §-a alapján kell értékelje a felek által elé tárt okiratok bizonyító erejét.
A többi bizonyítási eszköz szabályozásából látható, hogy a jegyzői birtokvédelmi eljárásban az okirati bizonyításnak van elsődleges szerepe annak ellenére, hogy a birtoksértő magatartásról magáról okirati bizonyíték jellemzően nem keletkezik (megjegyzendő, hogy az egyéves eljárásindítási határidő lehetőséget ad arra, hogy az okirati bizonyítékokat a fél a birtokvédelmi eljárást megelőző hatósági eljárásokban kísérelje meg beszerezni vagy előállítani).
c) Tárgyi bizonyítási eszközök
A tárgyi bizonyítékok és fényképfelvételek megtekintését a Birtokvédelmi rendelet a helyszíni szemle során teszi lehetővé, a kérelemhez értelemszerűen csatolhatók fényképfelvételek is.
d) Tanúmeghallgatás
A Birtokvédelmi rendelet 15. §-a szabályozza a tanúvallomást. A szabályozás szerint tanúvallomást kizáró ok egyetlen van, az, ha a tanútól bizonyítékként értékelhető vallomás nem várható. Ez a szabály egyszerre öleli fel a tanúzási képtelenséget, azaz azt, amikor az értékelhető vallomás tételére való alkalmatlanság a tanú személyében rejlik (túl alacsony vagy túl magas életkor, érzékszervi hiányosságok, szellemi fogyatkozás), és azt, amikor az adott kérdésben a tanúvallomás eleve nem bírhat bizonyító erővel.
A Birtokvédelmi rendelet egyáltalán nem szabályozza a tanúvallomás megtagadásának kötelezettségét vagy lehetőségét, és a már korábban kifejtett álláspontunk szerint e körben sem alkalmazhatók az Ákr. rendelkezései.
Ez a hiány nem okoz problémát akkor, ha a tanúvallomás megtagadásának kötelezettsége más jogszabályi rendelkezésből következik (üzleti titok, szakmai, hivatásbeli titkok), mert a tanú e rendelkezések alapján meg tudja tagadni a tanúvallomást. Ha azonban a tanú – az összes eljárásjogban tipikus tanúvallomás-megtagadási okként szabályozott esetként – a fél hozzátartozója, vagy magát, hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, a Birtokvédelmi rendelet alapján a tanúvallomás megtagadására nincs kifejezett lehetősége. Ezt a problémát a Birtokvédelmi rendelet 15. § (2) bekezdése oldja fel, amely szerint tanúként meghallgatni azt lehet, aki tanúvallomást kíván tenni. A tanúzási kötelezettséget tehát a Birtokvédelmi rendelet semmilyen formában nem ismeri, és mivel a jegyzőnek eljárási szankciók alkalmazására sem ad lehetőséget a különböző mulasztásokkal szemben, az érintett tanú élhet azzal a lehetőséggel, hogy nem kíván tanúvallomást tenni.
A tanúmeghallgatásra a korábban az eljárási határidővel összefüggésben kifejtett okokból ténylegesen csak a helyszíni szemle során van lehetőség: az eljárási határidő rövidsége nem ad lehetőséget az idézésre, a Birtokvédelmi rendelet emellett nem tartalmaz szabályt a meg nem jelenő tanú szankcionálására sem.
Elméletileg elképzelhető, hogy a felek és a tanúk egyszerre jelenjenek meg a meghallgatáson, azonban a jegyzőnek nincs eszköze annak biztosítására, hogy ez valóban meg is történjen, és a bizonyítási eljárásra vonatkozó főszabályon, azaz azon kívül, hogy annak kötelessége bizonyítani, akinek az érdekében áll, nincs lehetősége a meghallgatás elmulasztása következményeinek megállapítására sem.
Általános eljárásjogi alapkövetelmény, hogy a felek meghallgathassák a tanúvallomást és kérdezhessenek a tanútól, álláspontunk szerint ezt a jegyzőnek akkor is érvényesítenie kell, ha erre a Birtokvédelmi rendelet nem tartalmaz rendelkezést, legfeljebb az alapelvek között [Birtokvédelmi rendelet 1. § (1) bek. f) pont].
A Birtokvédelmi rendelet alapján csak szóbeli tanúvallomás tételére van lehetőség, a Birtokvédelmi rendelet az írásbeli tanúvallomás jogintézményét nem ismeri.
A tanú esetleges költségeit a Birtokvédelmi rendelet nem sorolja fel az eljárási költségek között, így azok viselésére sem kötelezhetők a felek.
E szabályok, illetve szabályozási hiányok együttesen azt eredményezik, hogy a tanúbizonyításra ténylegesen szűk körben van lehetőség: a jegyzőnek meg kell kísérelnie a felek és a tanú együttes jelenlétének biztosítását, amire vagy a helyszíni szemlén, vagy – megfelelő előkészítés esetén – a hivatali helyiségben van lehetőség, de ez utóbbi esetben a jegyzőnek nincs eszköze a kockázatok (valamelyik fél vagy a tanú meg nem jelenése) kezelésére, és a mulasztás nem is írható egyértelműen és automatikusan a mulasztó fél terhére.
e) A felek nyilatkozatai
A felek nyilatkozatai nem pusztán bizonyítási eszközök, de a bizonyítási eljárás során – a megfelelő súllyal – e nyilatkozatokat is értékelni kell.
A feleknek a Birtokvédelmi rendelet alapján a bizonyítási eljárás során bármikor lehetőségük van akár szóban, akár írásban, személyesen vagy képviselőjük útján nyilatkozatot tenni.
A nyilatkozattétel rendje kizárólag az eljárás megindulásakor formalizált.
A kérelmet a mellékletekkel együtt az eljárási határidő megindulásától számított három napon belül köteles a jegyző kézbesíteni az ellenérdekű félnek [Birtokvédelmi rendelet 3. § (1) bek.] – azaz a Birtokvédelmi rendelet 8. § (1) bekezdésével való együttes értelmezésből következően a kérelmet a jegyző az illeték lerovásáig nem kézbesítheti az ellenérdekű félnek. Az ellenérdekű félnek erre jogában áll nyilatkozni (illetve saját bizonyítékait előterjeszteni, Birtokvédelmi rendelet 4. §). E nyilatkozatra a Birtokvédelmi rendelet nem tartalmaz külön határidőt, arra álláspontunk szerint a bizonyítási eljárás lezárásáig, azaz az eljárási határidő leteltét megelőző 5. napig van lehetőség, ugyanis a Birtokvédelmi rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a felek a bizonyítási eljárás befejezéséig tehetnek nyilatkozatokat.
Kérdés, hogy a nem a bizonyítással, hanem az eljárás létével összefüggő nyilatkozatok, azaz a kérelem visszavonása vagy a birtoksértés elismerése a bizonyítási eljárás lezárása után is megtehetők-e. Ezt a kérdést a Birtokvédelmi rendelet szintén nem szabályozza, és a határozathozatal szabályainál sincs tekintettel e lehetőségekre. Álláspontunk szerint, tekintettel arra, hogy e nyilatkozatok az eljárás alapját érintik, és nem pusztán bizonyítékként veendőek figyelembe, e nyilatkozatok az eljárás során bármikor megtehetők, és alapot adnak a kérelemnek megfelelő döntésre, illetve a kérelem elutasítására (birtoksértést, illetve annak hiányát megállapítva).
f) A szemle
A Birtokvédelmi rendelet 15. §-a alapján a jegyző a tényállás tisztázása érdekében helyszíni szemlét végezhet, amelyen ingót vagy ingatlant tekinthet meg, személy magatartását figyelheti meg, ennek során az ingatlanba beléphet, ott a birtokvitával összefüggésben lévő bármely iratot, tárgyat, munkafolyamatot megvizsgálhat, a helyszínen lévő személyektől felvilágosítást kérhet, fényképet, kép- és hangelvételt készíthet, vagy egyéb bizonyítást folytathat le.
A helyszíni szemle során a rendőrség közreműködése kérhető, a rendőr a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 2. § (2) bekezdés b) pontja alapján fog eljárni.
A helyszíni szemle a legsúlyosabb beavatkozás a magánszférába, amire a Birtokvédelmi rendelet lehetőséget ad, ezért – annak ellenére, hogy a helyszíni szemle sincs részletesen szabályozva – a helyszíni szemle megszervezésekor, az érintettek értesítésekor és a szemle lefolytatása során is a jegyzőnek szem előtt kell tartania, hogy a szükségtelen beavatkozást kerülje, a szemlét olyan időpontban tartsa, ami a feleknek a legkevesebb indokolatlan zavarást okozza. Ugyan a Birtokvédelmi rendelet nem rendelkezik az előzetes értesítési kötelezettségről, az álláspontunk szerint nem mellőzhető, mivel a szemlén megvalósítható tevékenységek (behatolás az ingatlanba, felvételek készítése stb.) komoly alapjog-korlátozást jelentenek, és a Birtokvédelmi rendeletnek az az Alaptörvény-konform értelmezése, amely e korlátozásokat az eljárás lefolytatásához szükséges, minimális szinten tartja.
A Birtokvédelmi rendelet lehetővé teszi a helyszínen lévő személyektől való felvilágosításkérést, ez álláspontunk szerint csak a felek nyilatkozata, illetve formális tanúmeghallgatás útján valósulhat meg.
