Jogszabályfigyelő 2019 – 19. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2019/75–79. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a kúriai gyakorlatból válogattunk.

E heti összeállításunkban a gyermektartásdíj összegének a megállapításáról, illetve a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló munkavállalói magatartásról olvashatnak.

 

Tartalom:

Tartásdíjfizetés – az átlagot meghaladó igények biztosításának kérdése

Azonnali felmondás alapjául szolgálhat a munkavállaló megengedhetetlen viselkedése

 

Tartásdíjfizetés – az átlagot meghaladó igények biztosításának kérdése

Az alábbiakban hivatkozott peres eljárásban a jelenlegi viszonyok között átlagosnak tekinthető jövedelemmel rendelkező felperes – az egyéb kereseti kérelmei mellett – gyermekenként havi 300 000 forintot meghaladó összegű gyermektartásdíj megfizetésére kérte kötelezni a vezérigazgatóként dolgozó, kiemelkedően magasnak tekinthető jövedelemmel rendelkező alperest. Kereseti kérelme kapcsán a gyermekek tartásával összefüggő rendszeres és rendkívüli kiadásokat részletesen megjelölte. Az alperes a fentiekkel szemben a gyermekek indokolt szükségletei alapján gyermekenként havi 100 000 forintot és az előre egyeztetett rendkívüli költségek fele összegét tartotta indokoltnak.

Az elsőfokú bíróság a perben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján ítéletében a gyermektartásdíj összegét gyermekenként havi 120 000 forintban állapította meg. Az ítélet indokolásában utalt arra, hogy az összeg meghatározása során a gyermekek indokolt szükségleteit vette alapul. Hivatkozott továbbá arra, hogy „a gyermektartásdíj nem jelenthet szűkös tartást, ugyanakkor nem tartható fenn feltétlenül az az életnívó, ami az együttélés alatt a felek és a gyermekek számára adott volt.”

A felperes fellebbezése alapján az ügyben eljáró másodfokú bíróság a tartásdíj gyermekenkénti összegét havi 200 000 forintra emelte fel. Álláspontja szerint: „Az a szülő pedig, aki magának luxus körülményeket képes teremteni és fenntartani, köteles a tartásra szoruló kiskorú gyermekei számára is ezt biztosítani. A gyermekeknek továbbra is joguk van arra, hogy ugyanolyan életnívón éljenek, mint a családi egység felbomlása előtti időben. Ebbe beletartoznak a márkás ruhák, a drágább játékok és elektronikai eszközök, a jó minőségű élelmiszerek, az igényes szabadidős és sport programok, így a síelés vagy a tengerparti nyaralás.” Erre tekintettel nem tulajdonított jelentőséget annak a számításnak, amely az elsőfokú bíróság ítélete szerint a gyermekek szükségletein alapult.

A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény meghatározott rendelkezéseinek a megsértése miatt, így az ügy elbírálása a Kúria elé került. Az alperes vitatta, hogy a peradatok és a bírói gyakorlat alapján a család felbomlása után köteles lenne a gyermekeinek luxuskörülményeket biztosítani, elismerte ugyanakkor, hogy átlagon felüli jövedelemmel rendelkezik. Hivatkozott arra is, hogy a peres felek egyike sem állította, hogy korábban luxuskörülmények között éltek volna és valamennyi jövedelmüket a megélhetésükre fordították volna, hiszen megtakarításokkal is rendelkeztek. Egyebek mellett hivatkozott továbbá arra, hogy a másodfokú bíróság „a gyermektartásdíj meghatározása során sem a gyermekek szükségleteit, sem a felek vagyoni viszonyait nem vette figyelembe, kizárólag az alperes kiemelkedő jövedelmének tulajdonított jelentőséget”.

A felülvizsgálati eljárásban a Kúria rámutatott arra, hogy a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény és az Alaptörvény is rögzíti a gyermekek jogát olyan életszínvonal biztosításához, amely a megfelelő (testi, lelki, szellemi, erkölcsi és társadalmi) fejlődésüket biztosítja, míg a rokontartás (gyermektartás) konkrét szabályait a Ptk. határozza meg. A Ptk. 4:218. § (2) bekezdése rögzíti azokat a körülményeket, amelyekre a gyermektartásdíj összegének a meghatározásánál figyelemmel kell lenni. Kiemelte, hogy az ügyben eljáró bíróságok másként értékelték a gyermekek szükségleteit, és azt is, hogy a szükségleteket milyen mértékben és megosztásban kell a tartásdíjnak fedeznie.

A Kúria álláspontja szerint a Ptk. (és korábban a családjogi törvény), illetve a „következetes bírói gyakorlat alapján” is a gyermekek alapvető szükségleteiből kell kiindulni a tartásdíj megállapítása során, továbbá, a szülőnek „önkéntes vállalás hiányában nem kötelezettsége a luxusigények fedezetének biztosítása”. Az alapszükségletek körébe beletartoznak a kulturális, sportolással kapcsolatos, illetve a különórákkal, mint rendkívüli képzéssel kapcsolatos költségek is, az átlagon felüli luxuskiadások azonban nem. Ez utóbbiak biztosítását a szülő önként vállalhatja, de arra nem kötelezhető.

A Kúria utalt arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint a tartásra kötelezett, teljesítőképes szülőtől elvárható, hogy a korábban magasabb életszínvonalhoz szokott gyermekének is jobb, átlagot meghaladó életszínvonalat biztosítson, ez azonban nem jelenti feltétlenül a korábbival azonos életszínvonal biztosításának a kötelezettségét.

A fentiekre, valamint az egyéb körülményekre tekintettel a Kúria a másodfokú ítéletnek a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség megállapításával kapcsolatos rendelkezését részben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta.

Joganyag: BH2019. 112.

Módosította:

Megjelent: Bírósági Határozatok (Kúriai Döntések) 2019/4. szám

Hatályos:

Megjegyzés: joggyakorlat egységesítése

 

 Azonnali felmondás alapjául szolgálhat a munkavállaló megengedhetetlen viselkedése

A felülvizsgálati kérelem alapjául szolgáló ügy lényege akként foglalható össze, hogy munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendkívüli felmondással, arra hivatkozással szüntette meg, hogy megengedhetetlen magatartást tanúsított (kiabált, sértő, trágár kifejezéseket használt) a munkahelyi vezetőjével szemben.

A munkaügyi perben az alperes, mint munkavállaló a felmondás jogellenességének a megállapítása és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazása érdekében terjesztett elő kereseti kérelmet, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. A fellebbezés folytán eljárt bíróság azonban az elsőfokú ítéletet megváltoztatva az alperest kártérítés, végkielégítés és perköltség megfizetésére kötelezte.

A Kúria a következetes bírói gyakorlatra tekintettel akként foglalt állást az adott ügyben, hogy „egyetlen munkavállaló sem köteles eltűrni munkatársa agresszív viselkedését, sértő, durva beszédét”, illetve rögzítette, hogy a munkavállaló az együttműködési kötelezettségéből eredően köteles úgy viselkedni, hogy azzal másokat ne sértsen meg.

A fentiekre tekintettel, elfogadva, hogy a felperes magatartása a rendkívüli felmondás alapjául szolgál, a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig helybenhagyta.

A Kúria Sajtótitkárságának közleménye itt olvasható el.

Joganyag: Mfv.I.10.383/2017. számú döntés

Módosította:

Megjelent: www.kuria-birosag.hu

Hatályos:

Megjegyzés: joggyakorlat egységesítése

Kapcsolódó cikkek:


Jogszabályfigyelő 2019 – 18. hét
2019. május 6.

Jogszabályfigyelő 2019 – 18. hét

E heti összeállításunkban a lakáscélú állami támogatások elszámolásáról és a rászorultság hiányában felvett tartásdíjjal kapcsolatos kártérítési felelősségről olvashatnak.

Jogszabályfigyelő 2019 – 17. hét
2019. április 29.

Jogszabályfigyelő 2019 – 17. hét

Alábbi cikkünkben a 2019/68–70. számú Magyar Közlönyök újdonságai és az Alkotmánybíróság közleményei közül válogattunk.