Jogszabályfigyelő 2021 – 42. hét Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2021/192–194. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban az őszi időszak ünnepeivel kapcsolatos rendezvényekre vonatkozó szabályokról, illetve a bírósági végrehajtási eljárásban felszámítandó általános költségátalány megfizetéséről szóló új rendeletről olvashatnak.

 

Tartalom:

  1. Őszi rendezvények megtartásának szabályai
  2. Bírósági végrehajtás során fizetendő általános költségátalány

  

Őszi rendezvények megtartásának szabályai

A 2021. október 22–23. napján megtartott állami és önkormányzati, valamint a 2021. október 30-tól november 2-áig tartó időszakban a vallási közösségek ünnepeihez kapcsolódó állami és önkormányzati, továbbá a vallási közösségek által megtartott rendezvények esetében nem kell alkalmazni a veszélyhelyzeti korlátozásokat – derül ki a Kormány alábbiakban hivatkozott rendeletéből. A jogszabály rögzíti továbbá, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlést továbbra is korlátozás nélkül meg lehet tartani.

  • Joganyag: 588/2021. (X. 20.) Korm. rendelet a 2021. év őszén tartott egyes rendezvényekre vonatkozó eltérő szabályokról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/193. (X. 20.)
  • Hatályos: 2021. 10. 21.
  • Megjegyzés: új jogszabály

  

Bírósági végrehajtás során fizetendő általános költségátalány

A végrehajtói szervezetrendszer feletti általános felügyeletet az igazságügyi miniszter helyett a 2021. október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el a 2021. évi XXXII. törvény értelmében. E törvényre tekintettel az igazságügyi miniszter hatályon kívül helyezte egyebek mellett a bírósági végrehajtási eljárásban felszámítandó általános költségátalány megfizetésének szabályairól szóló 8/2001. (IV. 27.) IM rendeletet is. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke ugyanakkor új rendeletet alkotott az általános költségátalány megfizetéséről. Az új SZTFH rendelet 2021. november 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. 

  • Joganyag: 3/2021. (X. 20.) SZTFH rendelet a bírósági végrehajtási eljárásban felszámítandó általános költségátalány megfizetésének szabályairól
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/193. (X. 20.)
  • Hatályos: 2021. 11. 01.
  • Megjegyzés: új jogszabály

Kapcsolódó cikkek

2021. október 18.

Jogszabályfigyelő 2021 – 41. hét

E heti összeállításunkban a veszélyhelyzetben alkalmazandó eskütételi szabályokról, a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásával kapcsolatos módosításról, valamint a határon átnyúló átalakulásról, egyesülésről, szétválásról szóló törvényjavaslatról olvashatnak.