Jogszabályfigyelő 2021 – 45. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2021/201–205. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a koronavírus-világjárvány negyedik hullámára tekintettel megállapított szabályok mellett egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról is olvashatnak.  

Tartalom:

  1. Három hónapig hatósági ára lesz az üzemanyagnak
  2. Egyes közjogi tárgyú törvények módosítása
  3. Veszélyhelyzeti áfaszabályok
  4. Jövő szeptemberig meghosszabbították a SZÉP-kártya alszámlái közötti átjárhatóságot

  

Három hónapig hatósági ára lesz az üzemanyagnak

Az alábbiakban hivatkozott rendelet hatálybalépésétől számított három hónapig hatósági ára lesz az ESZ-95-ös minőségi fokozatú motorbenzinnek és a dízelgázolajnak. A legmagasabb kiskereskedelmi árat bruttó 480 Ft/l összegben állapította meg a Kormány.

 

Egyes közjogi tárgyú törvények módosítása

Az önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, valamint a helyi önkormányzatokra és az Országgyűlésre vonatkozó törvények mellett három szakaszt illetően a közbeszerzési törvényt, egy szakasz tekintetében pedig a szabálysértési törvényt is érinti az egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló, alábbiakban hivatkozott törvénycsomag. A módosítások túlnyomó többsége 2021. november 11-étől hatályos.

  • Joganyag: 2021. évi CXIII. törvény egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/203. (XI. 10.)
  • Hatályos: 2021. 11. 11., 2021. 12. 01.
  • Megjegyzés: 8 törvényt módosító jogszabály-csomag 

 

Veszélyhelyzeti áfaszabályok

A veszélyhelyzet ideje alatt áfamentes lett az Európai Bizottság vagy az uniós jog alapján létrehozott ügynökség vagy szerv által történő termékimport, ha az ügynökség vagy szerv az uniós jog által meghatározott „[…] feladatok ellátása keretében, a Covid19-világjárványra való reagálás érdekében importálja a terméket, feltéve, hogy a Bizottság vagy ezen ügynökség, illetve szerv nem értékesíti tovább ellenérték fejében az importált terméket”. Az importhoz hasonlóan mentessé vált a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás is akkor, ha a fentiek szerinti ügynökség vagy szerv részére mint végfelhasználó részére történik.

A fentieken túlmenően néhány további áfaszabályt is érint az áfatörvény eltérő alkalmazásáról szóló kormányrendelet.

  • Joganyag: 613/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet a veszélyhelyzetre tekintettel egyes általános forgalmi adóval összefüggő szabályok megállapításáról
  • Módosította:
  • Megjelent: MK 2021/201. (XI. 8.)
  • Hatályos: 2021. 11. 09., 2021. 11. 23.
  • Megjegyzés: új jogszabály 

 

Jövő szeptemberig meghosszabbították a SZÉP-kártya alszámlái közötti átjárhatóságot

Idén év vége helyett 2022. szeptember 30-áig meghosszabbította a Kormány a lehetőséget arra, hogy: „[…] az egyes alszámlákra utalt Széchenyi Pihenő Kártya juttatást a szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadói szerződésétől eltérően […..] az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleget is elfogadhatja, valamint a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt […] másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is – ide nem értve a szolgáltatás közvetítését – felhasználhatja”. 


Kapcsolódó cikkek