Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha a fuvarozót az áru részleges elvesztéséért kártérítési kötelezettség terheli, a kártérítést annak az értéknek az alapján kell kiszámítani, amellyel az áru a felvétel helyén és időpontjában rendelkezett.
A felperes és az I. GmbH között szállítmányozási szerződés jött létre 5 raklap, 1000 kg tömegű, divatékszer megjelölésű áru Ü.-ről a németországi B.-be történő továbbításához szükséges fuvarozási szerződés megkötésére. Az ajánlatot megerősítő, megbízótól származó fax szerint a rakomány 950 doboz Silvano Brizzi márkájú divatékszer.
A megjelölt árura a peres felek 2010. március 9-én fuvarozási szerződést kötöttek, melyben a fuvardíjat 200 euróban határozták meg. Az árut az alperesnek ezen a napon kellett felrakodnia a Cs.-i ipari telepen, majd a címzettnek, az S. & H. GmbH-nak B.-ben kiszolgáltatni 2010. március 11. napjáig. Ezeket az adatokat tartalmazta a kiállított nemzetközi fuvarlevél (CMR) is.
Az áru felrakodása az előirányzott napon megtörtént, az alperes a fuvarozást megkezdte. A felperes a szállítólevélhez mellékelte a megbízójától kapott, a rakomány tárgyára vonatkozó angol nyelvű dokumentumot.
Az alperes sofőrje az éjszakát Csehországban töltötte. Másnap reggel, miután továbbindult, észlelte, hogy egy raklapot ismeretlen személyek megbontottak és kb. 120-130 darab kisebb dobozt eltulajdonítottak. Ekkor telefonon tájékoztatta az alperes ügyvezetőjét a történtekről, aki felhívta a felperes fuvarmegbízást aláíró alkalmazottját. A G. Zrt. biztosítóval történt egyeztetést követően az alperes arról tájékoztatta a sofőrt, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv felvételének nincs értelme, miután a helyszíntől már 200 km-re eltávolodott.
A megmaradt áru a címzetthez határidőben megérkezett. A rakományról a címzett képviselője fényképfelvételeket készített, majd a sofőrrel közösen megállapították, hogy a hiányzó mennyiség 128 doboz divatékszer, aminek tényét rávezettek a CMR-re és a szállítólevélre.
A felperes a megrendelője felé a vele szemben támasztott 6528 eurós kártérítési igényből – beszámítás útján – 1272,81 eurót teljesített.
A felperes írásban 2010. október 15-én jelentette be 6528 euró összegű kártérítési igényét az alperesnek, mellékelte az erről szóló számlát.
Az alperes 2010. október 26-ai keltű, a következő napon kézbesített levelében tájékoztatta a felperest, hogy a biztosítóval már 2010 márciusában felvette a kapcsolatot. Közölte: a lopáskárral kapcsolatosan szabályosan és korrekten járt el, mivel a káresemény bekövetkezte után azonnal informálta és minden további lépést a beleegyezésével tett meg. A számlát könyveletlenül visszaküldte arra hivatkozással, hogy „biztosítása a lopáskárra is érvényes és ennek megfelelően a kárt a biztosító fogja rendezni”.
Az alperes a kár megtérítése érdekében igénnyel fordult biztosítójához, a G. G. Biztosító Zrt.-hez, amely 2011. március 4-én kelt levelében tájékoztatta, hogy – mivel az ellopott termék tudomása szerint ezüstékszer, amely nemesfémre helytállási kötelezettsége nem terjed ki – a kárt nem téríti meg.
A kereset
A felperes 2011. március 11-én fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett az alpereshez hasonló elnevezésű, vele azonos székhelyen működő R. Kft.-vel szemben a jelen üggyel összefüggésben. A bíróság az eljárást 2012. február 1. napján kelt végzésével megszüntette.
Jelen per alperesével szemben kereseti kérelmét 2011. június 24-én terjesztette elő, melyben elsődlegesen 6528 euró és ennek 2010. március 10. napjától a kifizetésig járó évi 5 %-os mértékű késedelmi kamatának megfizetésére kérte kötelezni, míg másodlagosan 1272,81 euró és járulékai megfizetését igényelte. Keresetének jogalapjaként az 1971. évi 3. tvr.-rel kihirdetett, a „Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény (a továbbiakban: CMR Egyezmény) 17. Cikkely 1. bekezdésére, az összegszerűség vonatkozásában a 23. Cikkely 3. bekezdésére utalt. Hangsúlyozta: a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét tévedésből terjesztette elő az R. Kft.-vel szemben az R. Transport Kft. helyett. Tévedését a cégek egyező székhelye és e-mail címe, valamint majdnem azonos neve okozta.
| Nemzetközi jog |
|---|
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. |
Az érdemi ellenkérelem
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes kereseti kérelmét a rendelkezésére álló egy éves jogvesztő határidőn túl, elkésetten nyújtotta be. Érdemben a CMR Egyezmény 17. Cikkelyére és az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 501. §-ára utalt, amely szerint a fuvarozó mentesül a felelősség alól, ha az áru elvesztését a rendelkezésre jogosult vétkessége okozta. E körben kiemelte, amennyiben tisztában van azzal, hogy ezüstneműt szállít, vagy nem vállalja a fuvarozást, vagy szilárd anyaggal körbevett, zárt rakterű gépjárművel végzi azt. A felperes azonban a rakományt normál kereskedelmi áruként jelölte meg, így alappal feltételezte, hogy biztosítása kiterjed rá. Vitatta a követelést összegszerűségében is, álláspontja szerint a kártérítés mértéke legfeljebb 866,8 euró lehet, mivel a paletta súlya a számítás során nem vehető figyelembe. Az igényelt késedelmi kamat kezdő időpontja tekintetében kifejtette, az csak attól a naptól érvényesíthető, amikor a keresetet benyújtották, illetőleg a felszólamlás a fuvarozóhoz megérkezett.
Az elsőfokú bíróság ítélete
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a felperes az igényérvényesítéssel elkésett, követelése elévült, jogvesztés következett be. E körben utalt arra, hogy a CMR Egyezmény 32. Cikk 1. bekezdése szerint a követelés egy év alatt évül el, az elévülési idő kezdete az áru kiszolgáltatásának napja, ami a perbeli esetben 2010. március 10-e. Mivel az elévülési időbe az a nap, amelyen a határidő kezdődik nem számít bele, az igényérvényesítési határidő 2011. március 11-én járt le. Megállapította azonban, hogy az elévülés 2010. október 15-étől, a felperes írásbeli felszólamlásától szünetelt a követelés elutasításának 2010. október 27-ei kézbesítéséig, mely időszakkal – a CMR Egyezmény 32. Cikk 2. bekezdése alapján – az elévülési idő meghosszabbodott. Ennek következtében keresetét 2011. március 23-áig kellett volna előterjesztenie. Ehhez képest 2011. június 24-én benyújtott keresetlevele elkésett. Rámutatott: a felperes 2011. március 11-ei fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelme az elévülés szempontjából figyelembe nem vehető, mivel abban igényét nem az alperessel szemben érvényesítette. Nem idézi elő az eljárás szüneteltetését az alperes biztosítójához 2011. február 9-én intézett felperesi felszólító levél sem. Másodlagos indokolásában megállapította, hogy a kereset – amennyiben az nem késett volna el – legfeljebb 1272,81 euró összegig lehetne alapos, mivel tényleges vagyoncsökkenés csak ilyen mértékben következett be, amikor az alperes a megrendelőjének kárát beszámítás útján megtérítette. A felperes kárszámítási módját egyebekben helytállónak találta. A kamatfizetés kezdő időpontjára vonatkozóan osztotta az alperes jogi álláspontját, mely szerint az írásbeli felszólamlás kézhezvételének, illetőleg ennek hiányában a keresetindításnak van jelentősége. Véleménye szerint azonban a felperes tájékoztatási kötelezettségét nem szegte meg az áru fajtáját illetően, mivel a perben sem volt egyértelműen megállapítható, hogy az áru valójában nemesfém szállítmány volt-e.
A fellebbezés
Az ítélettel szemben, annak részbeni megváltoztatása és az alperes 1272,81 euró és járulékai megfizetésére kötelezése érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a fuvarlevélen tett megjegyzés és az egyidejűleg készített jegyzőkönyv igényérvényesítésnek minősül, amely az elévülés szünetelését (nyugvását) vonja maga után. Ezen túlmenően utalt arra, hogy az elévülési idő az alperes igényérvényesítésre adott válaszának kézhezvételét követően nem folytatódhatott, mivel az nem minősül elutasításnak, a követelést ugyanis nem vitatta, csupán jelezte, hogy a felperesi igényt a biztosítója fogja megtéríteni. Mindezekből következően igényérvényesítése nem késhetett el. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy elsődleges keresetét a CMR Egyezmény 29. Cikkében foglalt súlyos gondatlanságra alapította, amely esetben az elévülési idő 3 év.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
A Szegedi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés részben alapos.
A peres felek jogviszonyát az elsőfokú bíróság helyesen minősítette nemzetközi fuvarozási szerződésnek, miután az áru átvételének helye és a kiszolgáltatásra kijelölt hely két különböző állam területén található. Nemzetközi fuvarozás esetén elsődlegesen a CMR Egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a külön szabályok a Ptk.-ban foglaltaktól eltérnek, a speciális rendelkezések az irányadók.
Az igényérvényesítés határidejére vonatkozóan a CMR Egyezmény 30. Cikkének 1. bekezdése tartalmaz rendelkezést, eszerint a címzettnek a fenntartást külsőleg felismerhető hiány vagy sérülés esetében legkésőbb az átvétel időpontjában kell a fuvarozóval közölnie. Egyebekben a CMR Egyezmény elévülési határidőket rögzít. Ezzel szemben az 1959-es Ptk. 504. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, ha az átvételkor felismerhető, hogy a küldemény hiányos vagy sérült, a fuvarozóval szemben az igényt haladéktalanul érvényesíteni kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. A haladéktalan igényérvényesítés a kiszolgáltatáskor, vagyis az áru rendeltetési helyre történő megérkezésekor, címzettnek való átadásakor történő hiányközlésre – mint tényre – vonatkozik, ami a perbeli esetben nem vitásan megtörtént, a hiányt a nemzetközi fuvarlevélre felvezették, a ténymegállapítást mind a címzett képviselője, mind a gépkocsivezető aláírta. Mulasztás etekintetben nem történt.
A CMR Egyezmény 32. Cikk 1. bekezdése értelmében az egyezmény hatálya alá eső fuvarozáson alapuló igények egy év alatt évülnek el.
Az elévülés kezdete – a CMR Egyezmény 32. Cikk 1. bekezdés a) pontja szerint – az áru kiszolgáltatásának napja, 2010. március 10-e. Ez egybeesett a felek által vitássá nem tett hiány megállapításával, amit a fuvarlevélen is rögzítettek. Ez a nap az elévülési határidőbe nem számít bele (CMR Egyezmény 32. Cikk 1. bekezdés).
A CMR Egyezmény 32. Cikk 2. bekezdése értelmében az írásbeli felszólamlás az elévülési időt addig a napig szünetelteti, amelyen a fuvarozó a felszólamlást írásban elutasítja és az ahhoz csatolt okmányokat visszaküldi. Az elévülési idő szüneteltetésére – a 2. bekezdésben foglalt rendelkezések érintetlenül hagyása mellett – az ügyben eljáró bíróság joga érvényes (3. bekezdés).
A felperes 2010. október 15-ei, kártérítési igényt tartalmazó felszólamlása az elévülés „szüneteltetését” – a magyar jogi terminológia szerinti nyugvását – idézte elő. Erre az alperes 2010. október 26-ai – október 27-én kézbesített – levelében válaszolt, melyben a kárigényt nem utasította el, csupán azt közölte, hogy „a kárt a biztosító fogja megtéríteni”. A követelt kártérítési összeget tartalmazó számlát kizárólag azért küldte vissza, mert – nem vitatva a káreseményt és a kár megtérítésének kötelezettségét – jogi álláspontja szerint az általa megkötött biztosítási szerződés alapján helyette biztosítója lett volna köteles helytállni. Ezt a nyilatkozatot elutasításként – melyet a CMR Egyezmény 32. Cikk 2. bekezdése az elévülés szüneteltetése megszakításának követelményeként rögzít – értelmezni nem lehet. Az elutasításnak olyan tartalmúnak kell lennie, hogy abból a másik fél számára nyilvánvalóvá váljon, a fuvarozó minden tekintetben alaptalannak tartja az igényt, nem hajlandó – még biztosítója útján sem – kártérítést fizetni. Azt, hogy az alperes ekkor még nem zárkózott el a felperes kárának megtérítésétől igazolja, hogy biztosítójához fordult az igénnyel. A biztosító a benyújtott kárigényt 2011. március 4-én kelt levelével utasította el, az alperes csak ennek kézhezvételét követően közölte a felperessel, hogy a bekövetkezett fuvarkár megtérítésére nem hajlandó. A CMR Egyezmény 32. Cikk 2. bekezdésének megfelelően eddig az időpontig „szünetelt” (nyugodott) az elévülés. A szüneteltetés időszaka nem számít bele az elévülési időbe, következésképpen a felperes 2011. június 24-ei keresetlevele határidőben érkezett, a követelés nem évült el.
A CMR Egyezmény 17. Cikkének rendelkezései alapján a fuvarozó felelőssége a harmadik személy – vagy személyek – által elkövetett lopáskárért objektív, amennyiben az az áru átvételének és kiszolgáltatásának időpontja között, vagyis a fuvarozás során következett be. A 17. Cikk 4. bekezdés a)-f) pontjaiban rögzített, felelősség alóli mentesülést előidéző körülményekre az alperes nem hivatkozott, egyébként a gépkocsivezető legalább gondatlan eljárása valószínűsíthető a peradatok ismeretében.
A CMR Egyezmény 23. Cikk 1. bekezdése szerint, ha a fuvarozót az áru részleges elvesztéséért kártérítési kötelezettség terheli, a kártérítést annak az értéknek az alapján kell kiszámítani, amellyel az áru a felvétel helyén és időpontjában rendelkezett. A kártérítés azonban nem lehet több, mint a hiányzó bruttó súly minden kg-ja után 8.33 elszámolási egység (23. Cikk 3. bekezdés).
A felperesi kárszámítást a 16. sorszámú beadvány tartalmazza, ebből fellebbezésében azonban már csak az általa a szállítmányozási megbízója részére megtérített 1272,81 euróra szállította le követelését. Az alperes a követelést csak 866,8 euróban ismerte el arra az esetre, ha elévülési kifogása alaptalannak bizonyulna. Az összeg számítása során hiányzó súlyként mindössze 83,2 kg-ot vett figyelembe, szemben a felperes által kalkulált 122 kg-mal. A különbséget az okozza, hogy – bár mindkét fél egyezően adta elő, a dobozok súlya 0,65 kg/darab volt – a felperes a bruttó súlyban a lopás során megbontott, azonban el nem tulajdonított paletta, csomagolóanyag arányos súlyát is figyelembe vette. Egyetért azonban az ítélőtábla az alperes érvelésével atekintetben, hogy a számítás alapja kizárólag a ténylegesen hiányzó áru, vagyis a dobozokba csomagolt ékszerek bruttó súlya lehet. Az idézett jogszabályhely is hiányzó bruttó súlyt említ a maximális kártérítési összeg számítási módjának meghatározásakor, amelyből egyértelműen következik, hogy a megmaradt paletta súly, mint a bruttó súlyt növelő tényező figyelembe nem vehető. Ennek következtében az ítélőtábla az alperes kárszámítását találta megalapozottnak.
Megjegyzi az ítélőtábla, a felperes saját tudomásának, a megbízó közlésének megfelelően „divatékszer” fuvarozását rendelte meg az alperestől, amit eszerint is tüntetett fel a fuvarlevélen. Az ékszerek anyagát illetően ismerettel maga sem rendelkezett. A biztosító is csak az interneten szereplő adatok alapján valószínűsítette, hogy helytállási kötelezettségét kizáró körülmény áll fenn, az áru ezüst ékszer, vagyis nemesfém. E tény jelen eljárásban kétséget kizáró bizonyítást nem nyert, azonban a felek nyilatkozatainak ismeretében ennek a per eldöntése szempontjából relevanciája nem volt.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek 866,8 eurót és ennek 2010. október 15. napjától a kifizetésig járó – a CMR Egyezmény 27. Cikk 1. bekezdése szerinti – 5 % mértékű késedelmi kamatát.
Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30 027/2013.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/1. számában 8. szám alatt jelent meg.
