Ki felel a nyilvános helyen bekövetkezett kárért?

A Ptk. a kötelmi jog szabályai között, a letéti szerződések rendszerében szabályozza a szállodák és a nyilvánosság számára nyitva álló  intézmények kártérítési felelősségét.


A szállodai letéti szerződés

A szállodai letéti szerződés szabályai szerint “a szálloda felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll fenn, amelyeket a vendég a szállodában kijelölt, illetve általában erre rendelt helyen vagy a szobájában helyezett el, vagy amelyeket a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott. A szálloda felelőssége alapján a kártérítés mértéke legfeljebb a napi szobaár összegének ötvenszerese. A felelősség ezt meghaladó mértékű korlátozása vagy kizárása semmis. Tehát a szálloda üzemeltetője a kártérítési felelősség mértékét a napi szobaár ötvenszeresénél alacsonyabb összegben nem állapíthatja meg.

Speciális felelősségi szabályok

A Ptk. rendelkezései szerint az értékpapírokért, készpénzért és egyéb értéktárgyakért a szálloda felelőssége akkor áll fenn, ha a szálloda a dolgot megőrzésre átvette, vagy a megőrzésre átvételt megtagadta. Az így elhelyezett dolgokért a szálloda felelőssége korlátlan, azaz a teljes bekövetkezett kárt köteles megtéríteni. A szálloda ebben az esetben nem hivatkozhat a napi szobaár ötvenszeresére, mint a kártérítési felelősség korlátjára.

A szállodák kártérítési felelősségének történeti áttekintése

“A hajósok, fogadósok, istállótulajdonosok szigorúbb, ún. receptum-felelősségét (receptum nautarum, cauponum, stabulariorum) már a római jog is szabályozta. Eszerint a hajósok, fogadósok, istállótulajdonosok az utasok, vendégek dolgait ért minden olyan kárért feleltek, amelyet nem vis maior okozott. A római jog alapján a fogadósok, vendégfogadósok különleges felelősségét a legtöbb jogrendszer átvette, így régi jogunk is, sőt, a Kúria 21. Polgári jogegységi határozata azt kiterjesztette a fürdőkre, kávéházakra, éttermekre és más, hasonló természetű üzemekre.

A régi magyar magánjog a fogadós felelősségéről és az elszállásoláson alapuló és ezzel kapcsolatos  követeléseinek biztosításáról szóló 1924. évi XIII. törvénycikkben emelte törvényi szintre az addig a bírói gyakorlat által kialakított szabályozást; az 1959-es Ptk. szabályai jelentős részt e szabályokon alapulnak. A Ptk. néhány módosítással fenntartja a szállodai letéti szerződésre vonatkozó korábbi szabályozást. [1]

A korábbi szabályozás alapján a szállodai letét sajátosságát a szálloda mint letéteményes – a kontraktuális felelősség általános szabályaihoz képest – fokozott felelőssége adta: a szálloda lényegében csak a vis maior körébe tartozó esetekben menthette ki a felelősségét. A Ptk. azonban objektív alapokra helyezve, szigorította a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség alóli kimentés rendszerét, továbbá fenntartotta azt, hogy bizonyos szerződésszegő magatartások esetén a letéteményes felelőssége még az új kárfelelősségi szabályokhoz képest is szigorúbb.

A korábbi szabályozással megegyezően a Ptk. is korlátozza a vagyontárgyaknak azt a körét, amelyre a szálloda felelőssége kiterjed. A felelősség korlátozása azon alapul, hogy a szállodán belül meg kell különböztetni az olyan nyilvános tereket, amelyek nem állnak a szálloda őrzése alatt, azoktól, ahol a letéti felelősség érvényesül. Ilyennek minősül elsősorban a vendég szobája; a szállodától elvárható, hogy gondoskodjon a vendégszobák illetve az ott elhelyezett dolgok őrzéséről.

Ezenfelül, a szállodákban rendszerint vannak olyan helyek, amelyek kifejezetten a vendégek dolgainak a megőrzésére szolgálnak; a szálloda felel azon vagyontárgyakért is, amelyeket a vendég az erre kijelölt, illetőleg általában erre rendelt helyen helyezett el. Ilyennek tekinti a bírói gyakorlat például a szálloda zárt parkolójában elhelyezett gépkocsit (EBH2003. 856., BH2009. 11.).

Végül, az elhelyezés helyétől függetlenül, a szálloda letéteményesként felel az olyan vagyontárgyakban bekövetkezett károkért, amelyeket a vendég a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott. [2]

A szálloda letéteményesi felelőssége ugyanakkor a szállodába szokásosan bevitt dolgokra korlátozódik. Ez a felelősségkorlátozás a szállodai felelősség összeghatárának törvényi meghatározásaként jelenik meg. E szabály féloldalúan kógens, az ezt meghaladó mértékű felelősségkorlátozás semmis. Ha tehát a vendég különösen nagy értékű dolgot visz magával a szállodába, akkor tisztáznia kell a szállodával, hogy vállalják-e annak őrzését. Ha igen, akkor ezért a dologért a szálloda a letét általános szabályai szerint, azaz a szállodai letétre irányadó korlátozás nélkül felel. [3]

A Ptk. az 1959-es Ptk.-val egyezően kiemeli a szállodába bevitt dolgok köréből az értéktárgyakat, értékpapírokat és készpénzt. A szállodának és vendégnek közös érdeke, hogy az ilyen vagyontárgyak ne maradjanak a szobákban, hanem azokat a szálloda értékmegőrzőjében helyezzék el. Az ilyen nagy értékű, a lopásnak fokozottan kitett vagyontárgyak kezelésével kapcsolatban kettős követelmény érvényesül.

Egyrészt a megszálló vendégtől fokozott gondosság várható el, vagyis az, hogy az ilyen értéktárgyakat a szálloda értékmegőrzőjében helyezze el, másrészt pedig a szálloda köteles készen állni az ilyen vagyok tárgyak megőrzésére. A szálloda tehát az értékpapírok, készpénz és egyéb értéktárgyak elveszéséért, elpusztulásáért, megrongálódásáért csak akkor felel, ha e tárgyakat megőrzésre átvette vagy a megőrzésre átvételt megtagadta. Ebben az esetben a szálloda felelőssége korlátlan. Ha azonban a vendég meg sem kísérelte e vagyontárgyakat a szállodának megőrzésre átadni, a szálloda mentesül a felelősség alól. [4]

Nem jelent érdemi változást, hogy a Ptk. elhagyja annak külön kimondását, hogy a kárt szenvedő vendég köteles a kárt haladéktalanul bejelenteni. Ez a kötelezettség a Ptk. alapján is egyértelműen fennáll egyrészt az általános együttműködési kötelezettség, másrészt a károsultat terhelő kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség alapján, és ennek elmulasztása jogkövetkezményét a károsult a kármegosztás szabálya szerint viseli [5].

A nyilvánosság számára nyitva álló intézmények felelőssége

A Ptk. fenntartja az 1959-es Ptk. szabályait a fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és hasonló intézmények felelőssége tekintetében. Ahogy a Legfelsőbb Bíróság egy 1963-as ítéletében az 1959-es Ptk. miniszteri indokolását felhívva rámutatott: „a korábbi és jelenlegi jogunkban ebben a körben érvényesülő fokozott felelősség azon a meggondoláson alapul, hogy azok, akik ezeknek az üzemeknek, vállalatoknak a szolgáltatását igénybe veszik, rendszerint nincsenek abban a helyzetben, hogy az oda bevitt ingóságaikra állandóan figyelhessenek. Ezért kell a felügyeletet áthárítani az ilyen vállalatokra. Ennek szem előtt tartása mellett már nyilvánvaló, hogy nemcsak »szórakoztató« vállalatokra vonatkoztatható a 471. §-ban foglalt rendelkezés. […] Elvileg tehát a Ptk. 471. §-ában említett »hasonló vállalat«-nak minősülhet a fodrászüzlet is – különösen akkor, ha annak nagysága, elhelyezése miatt az üzlet szolgáltatásait igénybe vevők nincsenek olyan helyzetben, hogy oda bevitt dolgaikra ottlétük alatt állandóan felügyelhessenek.” (BH1963. 3542.). [6]

A szálloda felelősségének szabályait kell alkalmazni a sörözőt üzemben tartók felelősségére is. A sörözőben elhelyezett fogasok nem minősülnek a dolgok megőrzésére megfelelő helynek. [BH1994. 668.]

Az 1959-es Ptk. bírói gyakorlata a 471. § (1) bekezdésében szereplő „hasonló vállalatok” körébe vonta az iskolák felelősségét a tanulóknak az oktatás ideje alatt elvesztett vagyontárgyaiért, a sörözőt, a fodrászüzemet, az üzemi étkezdéket és a nyilvános kerékpármegőrző helyeket. [Kemenes Béla: A letét. In Eörsi Gyula-Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981, 2195-2198. o.].

A korábbi szabályozást pontosítja annyiban a Ptk., hogy egyértelművé teszi, hogy e szabály tekintetében hasonló intézménynek azok a fürdőhöz, kávéházhoz, színházhoz hasonló intézmények minősülnek, amelyek a nyilvánosság számára nyitva állnak. [7]

Nincs változás abban sem, hogy ezen intézmények felelősségére két korlátozással a szállodai felelősség szabályait kell alkalmazni. E két eltérés a következő:

Egyrészt ezen intézmények felelőssége csak az olyan dolgok tekintetében áll fenn, amelyeket a látogatók az ilyen intézményekbe rendszerint magukkal szoktak vinni. A szabály indoka, hogy a megőrzést ingyen vagy csekély ellenszolgáltatás fejében vállaló intézmények esetén, amelyek elsődleges tevékenysége nem értéktárgyak őrzése, nem indokolt, hogy olyan vagyontárgyak elveszéséért is feleljenek, amelyekre nem számíthattak.

A felelősség tehát rendszerint csupán az ilyen intézményekbe általában bevitt ruhákra terjed ki, de nem felelnek az ilyen intézmények az oda bevitt ékszerekért, a szokásos mennyiséget meghaladó készpénzért, értékpapírokért. Ez a szabály kiváltja a szállodák esetén érvényesülő korlátozott felelősséget, ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság már egy 1979-es étterem felelősségével kapcsolatos ítéletében rámutatott (BH1979. 292.). Ez egyébként következik abból is, hogy a felelősségkorlátozásnak a szállodák körében alkalmazott módja, amely a felelősséget a napi szobaár ötvenszeresében állapítja meg, a nyilvánosság számára nyitva álló intézmények esetén – a napi szobaár hiányára tekintettel – nem alkalmazható.

Másrészt, ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, az intézmény csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel. A szabály indoka, hogy ebben az esetben a bekövetkezett kár a látogató nem kellően körültekintő eljárásának is a következménye. Bár a háború előtti magánjog alapján csak akkor mentesült az intézmény, ha az őrzést ingyenesen vállalta, e szabállyal már az 1959-es Ptk. szakított arra tekintettel, hogy a megőrzési díj olyan csekély, hogy a potenciális kárhoz és az intézmény kockázatához viszonyítva elvárható, hogy a látogató ezt a költséget vállalja.

A bírói gyakorlat értelmében mentesül például a fürdő üzemeltetője, ha a vendégek értékeinek megőrzésére fokozott biztonsági őrizetet lehetővé tévő értékmegőrzőt tart fenn és a vendég a gépjármű indítókulcsát nem az értékmegőrzőbe helyezi el, hanem az öltözőszekrényben hagyja (BH2009. 333.).

[1] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez
Szerkesztette: Vékás Lajos / Gárdos Péter

[2] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez
Szerkesztette: Vékás Lajos / Gárdos Péter

[3] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez
Szerkesztette: Vékás Lajos / Gárdos Péter

[4] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez
Szerkesztette: Vékás Lajos / Gárdos Péter

[5] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez
Szerkesztette: Vékás Lajos / Gárdos Péter



Kapcsolódó cikkek:


A merchandising szerződés – II.
2020. november 24.

A merchandising szerződés – II.

Julia Roberts és a Calzedonia, Leonardo di Caprio és a Fiat – a marketing egy sajátos, izgalmas világába kalauzol minket A merchandising szerződés című kötet, melyből az alábbi sorozatunkban adunk ízelítőt. Valójában egy kétarcú jelenség képezi a könyv tárgyát, hiszen a merchandising előfordul a jogi és a közgazdaságtani nyelvezetben egyaránt. A két terület találkozási pontja tipikusan a reklámjog területe.