Megtévesztő lehet a csődtörvényi céltartalék fogalma

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ami a tényállást illeti, az adós felszámolását az adóhatóság hitelező kezdeményezte. Felszámolást elrendelő jogerős döntésében a bíróság az adóst arra kötelezte, hogy a hitelezőnek 80 000 Ft eljárási illetéket és 25 000 Ft közzétételi költségtérítést fizessen meg. A vezető tisztségviselő 120 000 Ft-ot adott át a felszámoló részére, melyből 100 000 Ft volt a céltartalék, 20 000 Ft pedig a pénzkészlet. A felszámoló ebből a 20 000 Ft-ot eljárási illetékként megfizette, a fennmaradó összeget irattározási, posta és adminisztrációs költsége kifizetésére…

Ami a tényállást illeti, az adós felszámolását az adóhatóság hitelező kezdeményezte. Felszámolást elrendelő jogerős döntésében a bíróság az adóst arra kötelezte, hogy a hitelezőnek 80 000 Ft eljárási illetéket és 25 000 Ft közzétételi költségtérítést fizessen meg. A vezető tisztségviselő 120 000 Ft-ot adott át a felszámoló részére, melyből 100 000 Ft volt a céltartalék, 20 000 Ft pedig a pénzkészlet. A felszámoló ebből a 20 000 Ft-ot eljárási illetékként megfizette, a fennmaradó összeget irattározási, posta és adminisztrációs költsége kifizetésére fordította.

A csődtörvény szabályai szerint [26. § (5) bekezdés] az adós a felszámolást elrendelő elsőfokú végzés kézhezvételét követően, a végzés jogerőre emelkedéséig köteles céltartalékot képezni

1. a határozat meghozataláig felmerült eljárási illeték, közzétételi költségtérítés, valamint a hitelező jogi képviselőjének munkadíja és készkiadásai megfizetésére,
2. az iratanyagának rendezésével, kezelésével, tárolásával és elhelyezésével, számláinak vezetésével összefüggő díjakkal, valamint a vagyontárgyai őrzésével, állagmegóvásával kapcsolatos legszükségesebb kiadások fedezetére.

A hitelező szerint bár ez a rendelkezés nem tartalmaz kizárólagos felsorolást arra, hogy mely költségek élveznek elsőbbséget, de úgy vélte a csődtörvény szabályai szerint a felszámolási költségeket esedékességük sorrendjében kell kiegyenlíteni. Mivel a felszámolás kezdeményezésének a költségei a legkorábbi esedékességűek, a felszámolónak ezt kellett volna kiegyenlítenie. Kérte ezért a bíróságot, hogy 85 000 Ft megfizetésére kötelezze a felszámolót. A felszámoló azt hangsúlyozta, hogy a céltartalékot a törvényhely szerinti felszámolási költségek fedezetére fordította.

Az elsőfokú és a másodfokú eljárás

Az elsőfokú bíróság a kért összeg megfizetésére kötelezte a felszámolót. Álláspontja szerint elsőként a hitelező költségeit kellett volna kifizetni, s csak a fennmaradó összeget fordíthatta volna a felszámoló a későbbi esedékességű felszámolási költségek kiegyenlítésére. A csődtörvény nem teszi lehetővé a felszámolónak, hogy céltartalék megléte esetén az időben később keletkezett felszámolási költségek előbb kerüljenek kiegyenlítésre.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést. Kiemelte, hogy a jogalkotó a felszámolási költségekkel kapcsolatos kiadások fedezetére rendelte a céltartalék képzését, így ezen költségek a céltartalék terhére kielégíthetőek. A felszámolási költségek tekintetében irányadó csődtörvényi rendelkezés alapján [58. § (1) bekezdés] a felszámolási költségeket esedékességükkor kell kiegyenlíteni. Mivel a hitelező igénye korábban esedékessé vált, ezért megelőzi a felszámoló felszámolással felmerült költségeit.

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felszámoló kérése azon dilemma eldöntésére irányult, hogy a csődtörvény 26. § (5) bekezdés alapján képzett céltartalék csak az ott megjelölt célra fordítható-e, vagy a céltartalék összege az általános szabályok szerint használható fel általánosságban a hitelezői igények kielégítésére. Egyetértett azzal, hogy ugyan a jogszabályhely többféle értelmezést is lehetővé tesz, de meglátása szerint a rendelkezés célja az, hogy a külön nevesített felszámolási költségek fedezésre kerüljenek. A céltartalék célhoz kötött, csak meghatározott célra használható fel. Álláspontja szerint, csak ha a célra történő felhasználást követően marad még felhasználható összeg, akkor lehet azt az általános szabályok szerint a felszámolási költségekre fordítani.

A Kúria megállapításai

A Kúria rámutatott, hogy a csődtörvényben használt „céltartalék” kifejezés nem azonos a számviteli tartalommal, ezért megtévesztő a jogszabályhely. A jogalkotó a céltartalék szónak a használatával azt akarta kifejezni, hogy ez egy pénzből álló tartalék, amelyet csak egy bizonyos célra használhat fel a felszámoló. Ezt támasztja alá az, hogy nem a számviteli szabályoknál rendelkezik róla a törvény, valamint, hogy a céltartalékot nem elszámolni kell, hanem az összeget át is kell adni a felszámoló részére. Az értelmezéshez a Kúria felhívta a jogszabályhely jogalkotói indokolását, mely azt emelte ki, hogy a gyakorlatban problémát jelentett, hogy a felszámolás alatt álló vállalkozásoknál nincs meg a felszámolói munkával és a vállalkozás tevékenységének lezárásával összefüggő költségek fedezete, és nincs bevétel sem. Nincs meg a forrása annak sem, hogy a felszámolás alá került cég vagyonának az állami nyilvántartásokból való összegyűjtésével, az iratanyag rendezésével, elhelyezésével, a bankszámlavezetéssel összefüggő készkiadásokat ki tudja a felszámoló fizetni. Elvárható, hogy a vállalkozások még akkor is, ha felszámolásuk elkerülhetetlenné vált, a piacról történő kivezetésük legszükségesebb költségeiből részt vállaljanak.

A Kúria szerint mindezekből az következik, hogy a céltartalék kifejezés azt jelzi, hogy csak a megjelölt célokra (a legszükségesebb felszámolási költségek) lehet az így elkülönített összeget felhasználni, függetlenül azok esedékességétől.

A legszükségesebb felszámolási költségek kifizetése után megmaradt összeg használható fel a követelések esedékességének sorrendjében a többi felszámolási költségként besorolt hitelezői igény kiegyenlítésére. Így a Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a kifogást elutasította.

Az ismertetett döntés (Kúria Gfv. VII. 30.333/2017.) a Kúriai Döntések 2018/9. számában 258. szám alatt jelent meg.