Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az igazságszolgáltatás függetlensége jogállami alapérték és alapkövetelmény. A bírói függetlenség intézményi megoldásai országonként változatos képet mutatnak, melyben az igazságügyi vagy bírói tanácsok eltérő súllyal szerepelnek. Ezzel a kérdéskörrel foglalkozó nemzetközi kerekasztal beszélgetést szervezett a Velencei Bizottság a római La Sapienza és a Barcelonai Egyetemmel együttműködésben, „A bírói tanácsok kialakítása a kortárs kihívásoknak megfelelően” címmel. A részben jelenléti, részben online részvétellel, 2022. március 21-22-én szervezett konferencián – a témakör kiemelt fontosságára tekintettel – a Kúria is képviseltette magát.
A szakmai fórum célja az igazságügyi igazgatás nemzeti modelljeinek áttekintése volt. A kerekasztal beszélgetésen több mint tíz európai ország (köztük Dánia, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, valamint dél-európai országok) jogtudósai, az igazságügyi szervezetek bíró és nem bíró tagjai, egyesületek, különböző hatóságok, nemzetközi szervezetek és szakértői testületek képviselői vettek részt. A bírói tanácsok működésével kapcsolatos nemzeti tapasztalatok mellett az európai standardok és ajánlások áttekintését és elemzését is elvégezték a résztvevők.
A közelmúlt nemzeti tapasztalataira és az európai intézmények ezen a területen végzett munkájára építve a konferencia résztvevői további javaslatokat fogalmaztak meg a bírói tanácsok összetételére, mandátumára vonatkozóan. A szakmai párbeszéd főbb megállapításai és ajánlásai a következők voltak:
A Kúria amint azt részvétele a nemzetközi kerekasztal programjában is jelzi, kiemelten kezeli az igazságszolgáltatás függetlenségének és pártatlanságának kérdését és folyamatosan vizsgálja az intézményi garanciák történeti gyökereit és jelenkori helyzetét. Ezért a Kúria Werbőczy István Országbíró Kutatóintézete idén tavasszal önálló kutatásit indít ebben a tárgykörben. A kutatások eredményeinek összegzésére és bemutatására a tervek szerint az év második felében, tudományos konferencia keretében kerül majd sor.
A római konferencia záró megállapításai teljes terjedelemben.
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!