Ha a fogvatartott már szabadult, a Bv. tv. nem írja elő a büntetés-végrehajtási intézetben kezdeményezett előzetes eljárás lefolytatását a sérelemdíj iránti igény érvényesítéséhez akkor sem, ha a fogvatartás ideje alatt az elítéltnek módja volt sérelemdíj iránti eljárást kezdeményezni – a Kúria eseti döntése.
Releváns jogszabályhely: 2016. évi CXXX. törvény 176. § (1) bekezdés c) pont, 240. § (1) bekezdés a) pont; 2013. évi CCXL. törvény 143. § (1) és (5) bekezdés
Ami a tényállást illeti, a felperest a jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltése során 2020. január 29-én átszállították az alperes büntetés-végrehajtási intézetbe (június 3-án szabadult), ahol befogadásakor, jegyzék kiállítása mellett átvették a felperes vagyontárgyait, köztük a családtagjait (pl.: elhunyt szüleit) és a családi eseményeket megörökítő pótolhatatlan fényképeit, valamint az addigi fogva tartása alatt a családtagjaitól kapott leveleket, köztük édesapja utolsó neki írt levelét is, amelyek elvesztek az alperesnél. A felperes 2020. május 6-i ügyészi meghallgatásán panasszal élt emiatt. Az ügyészség megállapította, hogy panasza megalapozott, a felperes családi iratai az alperesnek felróhatóan tűntek el.
A felperes keresetében azt kérte megállapítani, hogy az alperes megsértette a magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez, azok ápolásához való személyiségi jogát azzal, pótolhatatlan fényképeit, leveleit elvesztették. Kérte továbbá 2 500 000 forint sérelemdíj megfizetését is.
Az első- és másodfokú eljárás
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez, azok ápolásához való személyiségi jogát és 400 000 forint sérelemdíj és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. Az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 143. §-a a személyiségi jogsértés miatt a büntetés-végrehajtási szervvel szemben érvényesített sérelemdíj iránti igények esetében is irányadó. A Bv. tv. 143. § (1) és (5) bekezdése alapján amennyiben az elítélt a keresetlevél benyújtásának időpontjában már szabadult, akkor a sérelemdíj iránti igényét a büntetés-végrehajtási szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtott kereset útján érvényesítheti. Mivel a felperes már szabadult a sérelemdíj iránti igénye érvényesítésekor, azt az alperessel szemben keresettel érvényesítheti. Ezért a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetésének nincs helye.
A bíróság megítélése szerint az alperes a pótolhatatlan fényképek és levelek elvesztésével megsértette a felperesnek a magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez, azok ápolásához való személyiségi jogait, azok elvesztése miatt nem vagyoni sérelem is érte, ezért sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest. Ennek összegének meghatározása során figyelembe vette, hogy a fényképek és a levelek pótolhatatlanok, de azt a körülményt is, hogy a felperesnek a családtagjairól, családi eseményekről maradtak fényképei és fényképekben tárgyiasult emlékei sem vesztek el.
A másodfokú bíróság végzésével hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és az eljárást megszüntette. A bíróság megállapította, hogy a fogvatartottnak okozott kár megtérítése és a fogvatartás során elszenvedett személyiségi jogsértés miatti sérelemdíj iránti polgári pert meg kell előzze a fogvatartott kérelmére indult és a büntetés-végrehajtási szerv által lefolytatott, határozattal elbírált eljárás. A bíróság szerint a felperes a sérelmei miatt nem élt az alperes felé kárigény bejelentéssel, egyebekben a perelőfeltételként szabályozott büntetés-végrehajtási szerv előtti megelőző kártérítési eljárással az ügyészi panasz nem azonosítható, illetve azt nem helyettesíti.
A felperes már az ügyészi meghallgatás iránti kérelme előterjesztésének időpontjában tisztában volt a dokumentumai eltűnésével, így a felperesnek a szabadulása előtt lehetősége lett volna a sérelemdíj iránti igényét megelőző eljárás keretében érvényesíteni. A Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontját – a keresetlevél visszautasítását eredményező megelőző eljárás hiánya – nem hagyható figyelmen kívül csupán amiatt, mert a felperes a kereseti kérelmének előterjesztésekor szabadlábon van, ha az igénye érvényesítésére a fogva tartása idején ténylegesen lehetősége volt. A Bv. tv. 143. § (1) és (5) bekezdése pedig nem értelmezhető oly módon, hogy az elítélt választhat a két igényérvényesítési mód között. A bíróság álláspontja szerint a felperes mulasztásaként értékelhető, hogy az ügyészi meghallgatásától a szabadulásáig eltelt két hónapban a kárigényét, a sérelemdíj igényét az alperessel szemben nem érvényesítette. Így a megelőző eljárás hiányában az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet vissza kellett volna utasítania. Az elsőfokú bíróság azzal, hogy a keresetlevelet nem utasította vissza és az eljárás későbbi szakaszában az eljárást nem szüntette meg, jogszabályt sértett.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Bv. tv. 143. §-ának a rendelkezéseit. A keresetlevél benyújtásának időpontjában már szabadult, ezért a sérelemdíj iránti igényét az alperesnél nem terjeszthette elő, azt közvetlenül a büntetés-végrehajtási szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtott keresettel érvényesíthette.
A Kúria megállapításai
A Kúriának az ügyben azt a kérdést vizsgálta, hogy abban az esetben, ha a felperesnek szabadulása előtt lehetősége volt a sérelemdíj iránti igénye érvényesítésére az alperessel szemben, de ezt elmulasztotta, elvesztette-e azt a jogát, hogy az igényét szabadulását követően bíróság előtt érvényesítse.
A Bv. tv. 143. § (1) bekezdése szerint az elítélt kárigényét – kivéve, ha szabadult – annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett, más gazdálkodó szervezetnél végzett munkáltatás során annál a bv. szervnél, amely a szerződést a gazdálkodó szervezettel megkötötte. Ha az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő programban vesz részt, kárigényét annál a bv. szervnél terjesztheti elő, amely a szerződést az ilyen szervezettel megkötötte. A Bv.tv.-nek a keresetlevél benyújtásakor hatályos 143. § (5) bekezdése szerint, ha az elítélt szabadult, kárigényét a Polgári Törvénykönyv alapján, elévülési időn belül közvetlenül a bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtott keresettel érvényesítheti.
A Kúria nem értett egyet a másodfokú bírósággal abban a kérdésben, hogy a felperes nem érvényesítheti bíróság előtt a sérelemdíj iránti igényét. A Bv.tv. abban az esetben, ha az elítélt már szabadult, nem írja elő a büntetés-végrehajtási intézetben kezdeményezett előzetes eljárás lefolytatását a kártérítési (sérelemdíj iránti) igény érvényesítéséhez. Ez attól függetlenül irányadó, hogy az állított jogsértés a fogva tartás melyik időszakára esett, a fogva tartása alatt az elítéltnek volt-e módja a kártérítési igény iránti eljárást kezdeményezni. A Bv.tv. ugyanis nem határoz meg határidőt az igény érvényesítésére. Ez azt jelenti, hogy a fogvatartott a fogva tartása során elszenvedett nem vagyoni sérelme miatt személyiségi jogsértésre hivatkozva a sérelemdíj megfizetése iránti igényét közvetlenül a bíróság előtt érvényesítheti.
A személyiségi jogi jogviszony abszolút szerkezetű; vagyis a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, amiből az is következik, hogy a személyiségi jogi jogsértés esetén az ebből eredő igény érvényesítését nem lehet senkitől elzárni, így a Bv.tv. vonatkozó rendelkezéseinek sem lehet ilyen értelmezést tulajdonítani. A Kúria megítélése szerint a felperest nem terhelte az a kötelezettség, hogy a fogva tartásának időszaka alatt a sérelemdíj iránti igényét az alperesnél előterjessze. Ezért az előzetes eljárás igénybevételének elmulasztása nem minősül olyan, törvényben meghatározott más hatósági vagy egyéb eljárás elmulasztásának, amely a keresetlevél visszautasítását, ennek hiányában az eljárás megszüntetését megalapozná. Így a Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv.IV.20.784/2023/5.) a Kúriai Döntések 2024/5. számában 110. szám alatt jelent meg.
