Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A social media-platformok az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak, melyeknek nincs közmegegyezésre számot tartó definíciójuk. Jelen tanulmányában a szerző azonos megítélés alá helyezi a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert, mivel tevékenységük szólásszabadsággal összefüggő része hasonló, és hasonlóan is ítélhető meg. E szolgáltatások mindegyike képes a felhasználói tartalmak korlátozására, és időnként erre a jogi szabályozás kötelezi is. Az EU új irányelve is közös regulákat alkot e két eltérő szolgáltatásra: a hatálya alá tartozó audiovizuális tartalmak mind a videómegosztó, mind a social media-platformokon megjelennek. A tanulmányt, mely az In Medias Res folyóiratban jelent meg, a következőkben, több részben közöljük.

1. Bevezetés

A social media platformok az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak az elmúlt években. E platformoknak – vagy más néven social networköknek – nincs közmegegyezésre számot tartó definíciójuk. Jelen tanulmány vonatkozásában idetartozónak tekintjük a videómegosztó portálokat, amelyekre a felhasználók bárki által megtekinthető tartalmakat tölthetnek fel, és azon platformokat, amelyeken a felhasználói tartalom – nemcsak videó, hanem szöveg, kép, linkek, egyéb tartalmak is – alapvetően a felhasználó választotta nyilvánossághoz jut el, ahol aztán továbbterjedhet. Hogy pontosan értsük: e helyütt azonos megítélés alá helyezzük a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert. Ennek fő oka, hogy tevékenységük szólásszabadsággal összefüggő része hasonló, és hasonlóan is ítélhető meg. E szolgáltatások mindegyike képes a felhasználói tartalmak korlátozására, és időnként erre a jogi szabályozás kötelezi is. Az Európai Unió új AVMS irányelve1 is közös szabályokat alkot e két eltérő szolgáltatásra: az irányelv hatálya alá tartozó audiovizuális tartalmak mind a videómegosztó, mind a social media platformokon megjelennek.2

Az Európai Bizottság közleménye alapján az online platformok a következőképpen csoportosíthatók: online hirdetési platformok, piacterek, keresőmotorok, social mediát és kreatív tartalmat nyújtó médiacsatornák, alkalmazásforgalmazó platformok, kommunikációs szolgál­tatások, fizetőrendszerek és az együttműködésen alapuló gazdaság platformjai.3 A social media platformok maguk is sokfélék, teljesen egységes megközelítésük emiatt nem lehetséges; nevük ellenére ‘médiának’ hagyományos értelemben nem tekinthetők, a szabályozás több tekintetben mégis akként igyekszik viszonyulni hozzájuk – a tevékenységük során felmerülő, szólásszabadság-relevanciájú problémák pedig alkalmassá teszik őket az együttes áttekintésre. Az államok előtt a platformok vonatkozásában tornyosuló feladat nem csekély: egyszerre kell biztosítani a felhasználók védelmét a beszéd által okozott sérelmekkel szemben, és biztosítani a szólás­szabadság védelmét4 – e két szempont pedig, mint látni fogjuk, sokszor nehezen egyeztethető össze. Ráadásul e feladatot különösen nehézzé teszi az a körülmény, hogy a tartalmak, a fel­használói beszéd megítélésének ügyében az állam átengedi a döntőbíró szerepét maguknak a platfor­moknak.

2. A social media-platformok és a demokratikus nyilvánosság

2.1. A beszéd új formái és a nyilvánosság kiszélesedése

A social media platformok vitathatatlanul alapjaiban rendezték át a nyilvánosság szerkezetét. Ezeken a weboldalakon keresztül tömegek tudják véleményüket közzétenni, mások véleményét megismerni, egymással megosztani, kommentálni. A platformokon közzétett tartalmak nyilvánosságának mértéke több változótól függ: egyebek között a platform méretétől (felhasználói számától), a felhasználó ismerősei számától, illetve az adott tartalom mások általi továbbításának (megosztásának) volumenétől is.

Nemcsak a nyilvánossághoz való hozzáférés módja és a nyilvánosság kategóriája változott meg, hanem a közzétett vélemény formája is. Ennek legkézenfekvőbb példája a Facebook like gombja általi véleménynyilvánítás. A platformon bármely felhasználó véleményezheti az elé kerülő tartalmakat a like gombra kattintással vagy annak megérintésével. 2016-ig ez a szolgáltatás egyetlen érzelmi állapot kifejezését tette lehetővé, nevezetesen hogy az adott tartalom tetszik a felhasználónak; azóta a vélemény árnyalható (szereti, viccesnek tartja, csodálkozik rajta, szomorú vagy mérges miatta). Mivel a Facebook nem kívánja magára haragítani hirdetőit, ‘nem szeretem’ ikont nem kínál fel az egyes tartalmakhoz.5

De a like gomb őskorában az is vitatott volt, hogy alkalmazása egyáltalán véleménynyilvánításnak minősül-e. A Bland v. Roberts ügyben az egyik szövetségi kerületi bíróság azt állapí­totta meg, hogy egy tartalom iránti tetszésnyilvánítás (a ‘like’ ) nem minősül védett beszédnek, mert nincs olyan lényegi tartalma, amely alkotmányos védelemben lenne részesíthető.6 Azaz ­lényegében hiányzik a vélemény tartalma, a like gomb megnyomása nem jelent azonosulást az érintett tartalommal. Az ügyben a Hampton város seriffjének megválasztását megelőző kampány idején (a hivatalt közvetlen választás útján töltötték be) a később újraválasztott seriff ellenében indult egy másik jelölt. Ez utóbbi Facebookon elérhető kampányoldalán a seriff hivatalában dolgozó munkatársak egy része tetszésnyilvánítását fejezte ki a like gomb megnyomásával. Amikor az újraválasztott seriff ezen dolgozókat nem nevezte ki újból korábbi pozíciójukra, ők pert indítottak egyesülési joguk és szólásszabadságuk megsértésére hivatkozva. A kerületi bíróság elutasította a keresetet, elutasítva a szimbolikus beszéd doktrínájának alkalmazását, ami a social media platformok működését értő szakmai közösségben éles kritikát váltott ki.7

A kerületi bíróság döntésével szembeni fellebbezés után a Fourth Circuit megállapította a szólásszabadság megsértését.8 A bíróság szerint a like gomb használata szimbolikus beszéd, szavak nélkül is érzékelhető véleményt hordoz, ami hasonló ahhoz, amikor egy választási kampány során az egyik jelölt tábláját az őt támogató polgár kitűzi az előkertjébe (ahogyan az Egyesült Államokban szokás). A munkavállalók érdeke véleményük kinyilvánításában megelőzi a seriff azon érdekét, amely a közösség zavartalan szolgálatához fűződik.

A like gomb alkalmazása valóban értékelhető véleményt hordoz, és ezt a fellebbviteli bíróság helyesen ismerte fel. Még akkor is el kell fogadnunk ezt, ha egy – adott esetben hosszú, sokrétű, számos állítást vagy véleményt magába foglaló – tartalomhoz annyit hozzáfűzni, hogy ‘tetszik’ (vagy: mérgessé, esetleg szomorúvá tesz), nem tekinthető árnyalt állásfoglalásnak, és aki a tetszésnyilvánítást érzékeli, könnyen elképzelhető, hogy félreérti a felhasználó érzelmi állapotát, vagy jelzéséből téves következtetést von le. Ez azonban nem változtat azon, hogy azt ‘véleményként’ érzékeli, leírt szavak nélkül is; a vélemény megfelelő értelmezése nem lehet feltétele alkotmányos védelmének.

A like gomb véleményjellegének kérdése más módon is megközelíthető. Kérdéses, hogy egy adott tartalom linkjének másokkal való megosztása és az azzal kapcsolatos tetszés kinyilvánítása a(z adott esetben jogsértő) tartalom újbóli közzétételének számít-e. Egy amerikai ügyben a bíróság ezt elutasította, arra alapozva, hogy a cikk linkjének közzététele nem módosítja a más által közzétett tartalmat, a like pedig szintén nem azonos az újraközléssel.9 Más lehet a helyzet, ha nemcsak a jogsértő tartalom linkjét teszi közzé a felhasználó, hanem a tartalmat magát osztja meg, továbbítja mások felé; ez esetben, mint az angol McAlpine-ügy mutatja,10 maga is közzétevővé válik.

De ha a like gomb használata vélemény, akkor a szólásszabadság általános korlátai is meg­felelően alkalmazandók vele kapcsolatban. Az Első Alkotmánykiegészítés hatályán kívül pedig az amerikaitól eltérő jogrendszerek e kérdés megítélésekor hangsúlyosabban kezelhetik a sze­mélyiségi jogok védelmének szempontját. A rágalmazó állítással kapcsolatos like – ami tehát a valótlan és sértő állításokkal való egyetértést fejezi ki – maga is rágalmazónak minősülhet.11

Miközben a jogalkalmazás a beszéd új formáit azonosítja a nyilvánosság új platformjai hatására, evidensnek vesszük, hogy e fórumok kizárólag pozitív hatást gyakorolnak a közösségi viták körének bővülésére, és a gondolatok piacán megmérettető vélemények mennyiségének növeléséhez járulnak hozzá. Egyes kutatások azonban arra következtetnek, hogy a social media, a jellegénél fogva, a felhasználók véleményének elhallgatását is elősegítheti. A Pew Research tanulmánya ezt a „csend spiráljának” nevezi, és a Snowden-botrány példáján keresztül azt állítja, hogy a felhasználók kevésbé szívesen tárgyalták az ügyet a social mediában, mint személyes beszélgetésekkor, a platformok pedig nem jelentettek valós alternatív lehetőséget azok számára, akik nem szerettek volna személyesen szót váltani az ügyről (aki nem beszélt róla ismerőseivel, az nem is posztolt róla a social mediában). A kutatás szerint azok, akiknek a véleménye nem azonos a többségével, a családi vacsoraasztalnál éppúgy csöndben maradnak, mint a Face­bookon.12 A példa arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyan az új platformok valóban sokkal több és intenzívebb véleménycserét tesznek lehetővé, mint a technológia korábbi vívmányai, nem feltétlenül képesek megszüntetni a véleményformálás korábbi, ‘hagyományos’ akadályait.

Homályos marad, hogy ez a probléma kezelhető lett volna-e a korábbi kanadai szabályozás szerint. Kanada Legfelső Bíróságának döntése a Crookes v. Newton ügyben13 (ahol a bíróság úgy ítélt, hogy egy cikkben a hiperhivatkozások önmagukban nem képeznek közzétételt) fel­veti a kérdést, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás, az újraközlés és a helyeslés határa. A ­like-olás, a retweetelés vagy az emoji használata tekinthető a véleménynyilvánítás olyan formájának is, amely pozitív cselekvés – nem úgy, mint a hiperhivatkozások –, már amennyiben véleménynyilvánítás. Nyilvánvaló, hogy a kommunikáció e formái közül a retweetelés állhat a legközelebb a hiperhivatkozás felhasználásához (a Crookes-döntés szerint), és ezért különbséget kell tenni a véleménynyilvánítások e formái között.

2.2. A buborék és a platformok használatának más pszichés következményei

A szűrőbuborék-elmélet szerint az internetes kapuőrök a társadalmi kohézió gyengülését idézik elő azzal, hogy a felhasználóiknak tetsző, az ő egyetértésükkel találkozó tartalmakat teszik leginkább láthatóvá. Ezen tartalmak kiválasztása az egyes felhasználókról gyűjtött adatok értékelése nyomán történik, azaz minél több időt tölt valaki egy adott platformon (vagy minél inkább képes az adott platform rögzíteni az illető egyéb online aktivitását), az annál pontosabban lesz képes meghatározni az egyén érdeklődési körébe tartozó tartalmakat, számára pontosan célzott hirdetéseket kínálni, a Facebook esetében pedig összeállítani hírfolyamát (news feed). Az emberi psziché jobban fogadja azon tartalmakat, amelyek a saját véleményét tükrözik vissza, amelyekkel egyetért, a platformok logikája szerint pedig minél inkább ezeket keresi, annál inkább lesz minden más – a véleményét vitató, eltérő álláspont – számára láthatatlanná; ez a Sunstein-féle Daily Me (Napi Én), amelynek legfontosabb támogatói a social media platformok.14

A népszerű elmélet következtetése szerint a social media a társadalom kötőszövetét sorvasztja, elnehezítve az eltérő véleménnyel bíró emberek közötti párbeszédet, zárt online ‘enklávékat’ létrehozva, felerősítve a szélsőséges vélemények hatását.15 Miközben az internet éppen a médiából korábban kiszoruló polgárok közötti párbeszéd, ezáltal a demokratikus döntéshozatal erősítését ígérte, ma, a végtelen mennyiségű és könnyen elérhető információ világában a társadalmi csoportok által használt közös „információs szféra” vagy „digitális agora” hiánya veszélyezteti a demokráciát, ezek helyett ideológiailag szegregált és egymással konfliktusban lévő véleményközösségek alakulnak ki.16

A szűrőbuborék-elméletet elvetők szerint az egyéni felhasználói szokások alapvetően cáfolják a teória feltevéseit, ugyanis az interneten számos hírforrás érhető el, egyetlen platform nem képes enklávéba zárni felhasználóit, akik általában többféle, egymástól független forrásból tájékozódnak.17 A technológia nem képes csorbítani a demokrácia működését, amíg a felhasználók diverzifikált forrásokból szerzik értesüléseiket. A Facebook által megrendelt kutatás szerint a hírfolyamot összeállító algoritmus csak minimális mértékben rostálja ki a felhasználó egyetértésével feltehetően nem találkozó hírforrásokat, amihez hozzájárulnak a felhasználók más szűrési lehetőségei is, további forrásokat eltávolítva a hírfolyamból, ezzel együtt mindenki jelentős mennyiségű „ideológiailag sokszínű” hírhez jut a szolgáltatáson keresztül.18 A kutatás metodikáját, így következtetését több szakmai kritika is érte, amely azzal vádolta a Facebookot, hogy a demokrácia iránti felelősségének következményei előli meneküléssel manipulálja a közvéleményt.19

A nyilvánosság számára kívánatos lenne, hogy a felhasználók többféle forrásból tájékozódjanak. Persze kérdéses, hogy melyek ezek a források. A felhasználók jó része egyszerre több platformon is aktív, de ezek sokszor hasonló üzleti modell és tartalomrendezési elvek szerint működnek, azaz nem szüntetik meg, sőt inkább kumulálják a buborékhatást. Kérdés továbbá, hogy nem gyengíti-e a több forrásból való tájékozódás lehetőségét az, ha egy platform akkorára nő, hogy az már önmagában kétségessé teszi a sokszínű tájékozódás reális megvalósulását. 2017-ben az Egyesült Államok felnőtt lakosságának kétharmada tájékozódott közéleti kérdésekben (is) a Facebookon,20 ami nem jelenti azt, hogy máshonnan nem szereztek információt, de a platformon az egyes felhasználók által naponta eltöltött idő mennyisége (a valóságos pszichés függés, amelyet a platform felhasználóiban kialakít) és a Facebook médiapiacra gyakorolt negatív hatása (a független hírforrások számának csökkenése) miatt kétséges, hogy egy átlagos polgár számára marad-e idő és lehetőség kellő alapossággal máshonnan is tájékozódni. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy a Facebooknak 2018 második negyedévében 2,23 milliárd aktív (havi) felhasználója volt,21 akkor a problémát könnyen globális szintre emelhetjük.

A Facebook üzleti modellje arra épül, hogy a felhasználók minél több személyes adatot, tartalmat osszanak meg, és minél intenzívebb interakciót folytassanak egymással, ehhez pedig bizalom szükséges, amit a szolgáltatás manipulatív módon igyekszik kialakítani a felhasználókban.22 A platform próbál pszichés függést is létrehozni, hogy minél gyakrabban és hosszabb ­ideig használják. Ennek egyik eszköze a már említett like gomb, ami a felhasználók emberi gyen­geségeit használja ki, és saját tartalmaik vonatkozásában a mások általi elfogadás, szeretet mértékegysége lett – az elfogadás mértékét pedig rendszeresen ellenőrizni kell, és ha nő, akkor az „kis dopaminbombaként” hat.23

Valójában még nehéz megmondani, hogy hosszabb távon milyen módon befolyásolhatja egy platform az emberi agy működését, de az már kiderült, hogy alkalmas az emberek manipulálására, és ez már önmagában is kellően rémisztő. Egy, a Facebook által átadott adatok alapján végzett kutatás szerint ez nem is különösebben nehéz. Az érzelmi hatásokat vizsgáló kísérletben 700 ezer Facebook-felhasználó vett részt anélkül, hogy tudott volna róla.24 A felhasználók hírfolyamát egy héten át manipulálták: az egyik csoport tagjainak főleg negatív érzelmi töltetű tartalmakat mutattak, a másik csoport tagjai több pozitív tartalommal találkoztak. A több negatív, szomorú, dühítő tartalommal szembesülő felhasználók maguk is szomorúbbak és dühösebbek lettek (közzétett tartalmaik tanúsága szerint), a vidámabb tartalmat fogyasztók pedig jókedvűbbek.25

Ha az agyműködés hosszú távú átalakulása a social media hatására még nehezen mérhető is – bár egyes értelmezések szerint a Facebook-függőség már önálló pszichiátriai betegségként jelenik meg26 –, a szolgáltatás kialakításában részt vevők közül ma már többen amellett érvelnek, hogy a Facebook az általa létrehozott buborékokkal, érzelmi függőséggel, a platformon töltött idő más hasznos tevékenységektől való elvonásával és a platformon zajló kommunikáció jellegének képtelenségével arra, hogy a közügyek kitárgyalásának fóruma legyen, szétszakítja a társadalmat.27

2.3. A social media mint közfórum

A social media platformok minden negatív jelenség ellenére a nyilvános kommunikáció színterei. Ez a kommunikáció osztozik a szólásszabadság általános korlátaiban,28 illetve támogatja, előmozdítja a hasonlóan gondolkodók egyesülési jogának és gyülekezési jogának gyakorlását.29 A social media extrém helyzetekben akár jelentős politikai változások segítője is lehet, ahogyan a 2011-es arab tavasz során láthatóvá vált, ahol a kormányellenes fiatal tüntetők a social medián keresztül (is) szervezték az utcai eseményeket.30 (Később, párhuzamosan az események ígére­teinek szertefoszlásával, erőteljesen megkérdőjelezték az internet és főként a social media arab ­tavaszban játszott szerepét.)31 A social mediára értelemszerűen kiterjedő internetszabadság-doktrína az amerikai külpolitika hatékony eszköze az autoriter rendszerek fellazításában.32 Az internetszabadság vonzó hívószava a politikai beavatkozás szándékát leplezi az amerikai katonai és gazdasági hegemónia fenntartása érdekében.33

A social media platformok széles tömegek számára biztosítanak lehetőséget a kommunikációra, sokak számára nélkülözhetetlen eszközök a napi életvitelhez, amelyek azonban bűncselekmények elkövetését is elősegíthetik. Ezzel összefüggésben merül fel a kérdés, hogy ki lehet-e tiltatni e platformokról egyes felhasználókat bűnmegelőzési megfontolásokból. Kiemelten fontos kérdés ez a szexuális bűnözőkkel kapcsolatban, akik könnyedén kerülhetnek kapcsolatba kiskorúakkal a platformokon keresztül. John Hitz amellett érvel, hogy az ilyen bűncselek­mények miatt elítéltek – a büntetés végrehajtását követő – általános kitiltása nem fér össze a szólásszabadság védelmével.34 A szexuális bűnözök rehabilitációjuk után teljes joggal gyakorolhatják e jogukat;35 kitiltásuk az általánosan – azaz nem csak kiskorúak által – használt platformokról az amerikai doktrína szerint tartalomsemleges szóláskorlátozás, amely azonban nincs kellően szűkre szabva.36

Éppen ez a kérdés került terítékre a szövetségi Legfelső Bíróság előtt a Packingham v. North Carolina ügyben,37 a második jelentős olyan döntésében, amely a szólásszabadság internetes érvényesülésével foglalkozott, húsz évvel a Reno v. ACLU ügyet követően.38 A többségi véleményt fogalmazó Anthony Kennedy bíró az internetet a „modern köztérnek” nevezte, ahol a közösségi véleménycsere zajlik.39 Bár az alsóbb fokú bíróság az észak-karolinai törvényt a cselekvés, és nem a beszéd korlátozásának ítélte, így enyhébb mércét alkalmazott rá, a Legfelső ­Bíróság ennek ellenkezőjét gondolta, és a beszéd korlátozásának nem kellően szűkre szabott jellege miatt megváltoztatta a döntést.40

Azzal, hogy Kennedy bíró az internetet egy fizikai térhez hasonlította, felvethetővé vált a közfórumdoktrína internetre való alkalmazhatóságának kérdése. Az amerikai joggyakorlat háromféle közfórumot különböztet meg, amelyeken a szóláskorlátozás megítélése eltérően alakul. Az első a hagyományos közfórum (közterek, utcák, parkok), ahol a szólásszabadság gyakorlása is bevett hagyomány, a második a kijelölt vagy korlátozott közfórum, amely a szólásszabadság gyakorlásának nem hagyományos, de erre a célra használható helye (például előadótermek, amelyek igénybevétele a tulajdonos vagy kezelő hozzájárulásához van kötve), a harmadik pedig a nem nyilvános fórum, amely nem arra szolgál, hogy ott valaki beszélhessen, de erre mégis sor kerülhet (kórház, börtön, katonai bázis).41

Ahogyan a fenti sorrendben előrehaladunk, úgy nő a szóláskorlátozás lehetősége. Samuel Alito bíró a Packingham-döntéshez fűzött párhuzamos indokolásában vitatta is annak jogos­ságát, hogy a Bíróság az internet egészét utcákhoz és közparkokhoz hasonlítja.42 Miközben a hivatalos állami vagy kormányzati szervek által használt social media platformokkal kapcsolatban ez joggal merülhet fel, a platformokon zajló kommunikáció és véleménycsere jelentős részben magánjellegű abban az értelemben,43 hogy a közfórumdoktrína nem alkalmazható rájuk, azaz a platform egészében véve, felhasználója pedig saját profilja tekintetében szabadon alakíthatja a megszólalás szabályait. A platformokhoz való felhasználói hozzáférést e felfogás szerint az állam jogi eszközökkel nem tilthatja meg, de a szolgáltató igen, és legfeljebb a diszkriminációellenes szabályok korlátozzák ebben. E felfogással szemben pedig az hozható fel, hogy a platform ezzel lényegében maga is ‘államként’ viselkedik, ezért a szólásszabadság védelmét annak korlátozó tevékenységével szemben is alkalmazni lehetne;44 mindez azonban már a platformokkal kapcsolatos tulajdonjog korlátozásának kérdését feszegeti. A szólásszabadság tradicionális felfogása szerint a social media platform egy magántulajdonú bevásárlóközponthoz hasonlít­ható, ahonnan a tulajdonos vagy üzemeltető bárkit eltávolíthat, ha megsérti a házirendet, illetve a közösségi együttélés általa meghatározott szabályait.45 Ebből az a visszás helyzet is előállhat, hogy az egyébként az egyéni szabadság kiteljesedését ígérő szolgáltatások az üzletszerzés reményében hajlandók lehetnek elnyomó rezsimekkel is alkut kötni.46

A social media platformokat hivatalos intézmények, köztisztséget viselők is használják, tájékoztatás, vélemények gyűjtése és más hasonló célokból, egy politikus vagy egy önkormányzat hivatalos fiókja pedig más megítélés alá eshet, mint azoké, akik magánszemélyként használják a platformot. Élen jár például a Twitter-használatban Donald Trump amerikai elnök, aki vélelmezhetően már többször megsértette a szolgáltatás beszéddel kapcsolatos szabályait, mégsem tiltották ki a platformról, hiszen amit ott mond, még ha gyalázkodó vagy rágalmazó is, hír­értékkel bír47 (és persze reklámértékkel a szolgáltatás számára). A kérdés azonban nemcsak az, hogy ő kitiltható-e a Twitterről, hanem az is, hogy ő (illetve fiókja kezelője) eltilthat-e másokat fiókjának, üzeneteinek figyelemmel kísérésétől („követésétől”), ahogyan ez több amerikai polgárral megtörtént. A Twitter és felhasználója viszonyában az uralkodó felfogás értelmében a közfórumdoktrína nem alkalmazható, de felhasználó és felhasználó között, ha az egyik egy választott politikus, akkor már igen. Vagyis az a felület, amelyet nyilvános politikai kommuniká­cióra használnak egy social media platformon, lehet közfórum.48

Ezt erősítette meg Trump ügyében az egyik kerületi bíróság.49 Az elnökkel és az elnöki Twitter-fiók kezelését végző fehér házi alkalmazottal szemben többen pert indítottak, miután kitiltották őket a fiókról, aminek következtében nem jutottak közvetlenül hozzá az elnöki bejegyzésekhez, nem kommentálhatták őket, nem olvashatták a hozzájuk fűződő kommentfolyamot, így az elnöki kommunikációról csak más ismerőseik kommentjein keresztül szerezhettek tudomást. A bíróság részletesen elemezte a közfórumdoktrína alkalmazhatóságának kérdését, majd megállapította, hogy az elnöki fiók kijelölt vagy korlátozott fórum, amelyről nem lehet kitiltani azokat, akiknek véleménye nem sérti meg a szólásszabadság határait (a kitiltás oka az ügyben érintettek kommentjei voltak, amelyek vitába szálltak az elnöki tweetekben foglaltakkal).50 A Fehér Ház nem tulajdonosa a szolgáltatásnak, még az egyetlen Trump-fiók vonatkozásában sem, de az a befolyása, irányítása alatt működik, ez pedig elég a fórumjelleg megállapításához.51 A politikai vélemények korlátozása e fórumokon megengedhetetlen52 (ami a contrario azt is jelenti, hogy ha valaki túllépi a szólásszabadság határait, akkor még politikai szereplő által is kitiltható a felületről).

2.4. Az „olcsó beszéd” és a hagyományos média

Eugene Volokh 1995-ben tett közzé egy tanulmányt, amelyben az internetes nyilvánosság átalakulásának irányait kívánta megjósolni.53 Az általa „olcsó beszédnek” hívott jelenséget üdvözlendő fejleménynek tekintette, amely ahhoz járul hozzá, hogy – a korábbi technológiai szűkösséget meghaladva – bárki olcsón (vagy akár ingyen) véleményt formálhasson a közélet kérdéseiről közvetítők (televízió, rádió, sajtó) hiányában is, szélesebb és közvetlenebb alapokra helyezve a demokratikus döntéshozatalt.54

Ez az „olcsó beszéd” ma, több mint két évtized elteltével, nem érzékelhető feltétlenül po­zitív jelenségként. A tömeges online véleményközlés lehetősége és a social media platformok ­felvirágzása kikezdte a hagyományos újságírás üzleti modelljét és szakmai követelményeinek ­érvényesülését. A tényfeltáró újságírás – a reklámbevételek zuhanásával, így a sajtó anyagi ­megrendülésével – visszaszorult, helyébe pedig a gyors impulzusokra építő, szenzációhajhász tar­talom-előállítás lépett. A közönség szokásai átalakultak, és a terjedelmes, alapos cikkeknek (ha megszületnek) nem akad (elég) sok olvasója. Ez a jelenség kedvez a hamis hírek (fake news) terjedésének, a lokális hírszolgáltatás visszaszorulása pedig a helyi szintű korrupció növekedésének, a politikai közbeszéd romlásának, a választási kampányok vásári komédiává züllésének és a szélsőségek erősödésének.55 Egyes kutatások azt mutatják, hogy az értelmes közbeszédet számos fórumon kikezdő névtelen trollok a felhasználók szerint nem fegyelmezhetők, nem távolíthatók el, kezelésükre nincs jó megoldás. A trollok pedig provokálnak, gyalázkodnak és ellehetetlenítik az előremutató vitát, ráadásul a social media platformoknak ez nem is baj, sőt előnyükre válik: a minél hevültebb, aktívabb interakció szolgálja a gazdasági érdekeiket, nem pedig a higgadt, nyugodt beszélgetés.56

A social media mint a hírfogyasztás új eszköze valóban nem kedvez az igazság feltárásának.57 A Facebook hírfolyamában minden hír, származzék hiteles vagy megbízhatatlan forrásból, ugyanúgy jelenik meg, a pletyka, a botrány, a bombasztikus címek és beszámolók pedig kelendőbbek, mint a mobileszközökön eleve nehezen is olvasható valódi újságírás, amelynek még meglévő produktumai elvesznek a beláthatatlanul tömeges és percenként gyarapodó informá­ciós áradatban. A hírfolyam személyre szabott jellege és az ingyenes és tömegesen elérhető junk news elveszi a hagyományos média piacát.58 A social media bekebelezte a hírek előállítását és fogyasztását; a társadalom tagjait összekötő közös alapok, az ‘igazság’ mibenléte felőli egyetértés gyengül, illetve nem érhető el, ha mindenkinek, de legalábbis minden társadalmi csoportnak megvan a maga igazsága az interneten.59 Az intézményesült sajtó visszaszorulásának a helyébe lépő tartalmak precizitása, a tényellenőrzés szakmai követelményei is áldozatul esnek.60 A megváltozott piaci környezetben a korábbi közönségigényeknek való megfelelés kényszere is elmúlik, a jogi felelősség érvényesítése pedig elnehezül, amelyek korábban a sajtó egyfajta olvasók általi vagy azok érdekében való elszámoltathatóságát biztosította. A Facebook ráadásul nemcsak a híreket és a hagyományos újságírást kebelezte be, hanem mindent – a politikai kampányok, a bankrendszer, a szórakoztatóipar, a kereskedelem, de még a kormányzat és a nemzetbiztonság sem úgy működnek már, mint a nagy social media platformok előtti időben.61 A demokráciát szolgáló tartalom- és hírelőállítás támogatása, az információkhoz való egyenlő hozzáférés biz­tosítása állami (támogatói és szabályozói) feladatként jelentkezik ebben a médiakörnyezetben.

A social media platformok a hamis hírek terjedésének, azaz a valótlan információk szándékos terjesztésének tág teret adnak.62 Ez azonban a látszat ellenére nem diszfunkció, amely megfelelő beavatkozással kezelhető, hanem a platformok lényegéből fakadó, szinte elkerülhetetlen következmény.63 A felhasználókról tömegesen gyűjtött adatok, információk nyomán lehetővé vált az alapos profilozás, ennek felhasználásával pedig az egyén elé tárt tartalmak algoritmus általi meghatározása és a célzott reklámok elhelyezése – ebben a platformra való minél gyakoribb visszatérés pszichés kényszerének előidézése az egyik döntő faktor. Egy másik a platformok architektúrája, valamint a rajtuk zajló kommunikáció jellege, ami a szenzációhajhász, gyors, rövid ideig érdekes tartalmak terjedését támogatja. Hamis hírek mindig is voltak, a média kora előtt és a technológiai fejlettség korábbi szakaszaiban is – ami ma más, az a tömegesség és a terjedés sebessége, illetve az a jelenség, hogy az új információs platformok nem véletlenszerűen terjesztenek hamis híreket, hanem ideális terepet biztosítanak a tenyészetükhöz.64 A hagyományos média hírforrásként általában a civil újságírókat és a social mediát használja, vagyis ahogyan a bloggerek például a hagyományos médiából vagy más bloggerektől szerzett téves vagy megtévesztő információkat adják vissza, úgy a hagyományos média is közölheti a social mediából vett értesüléseket.65

A social media platformok működésének szintén rendkívül aggasztó mellékterméke a brutális bűncselekmények nyilvános elkövetésére ösztönző jelleg. Előfordul, hogy egy gyilkos élőben közvetíti a Facebookon, ahogy lelő egy embert, és így szerez közönséget magának, amelyhez a platform hiányában nem jutna hozzá.66 Más felhasználók a mások által elkövetett erőszakos cselekményekről, bűncselekményekről számolnak be, ami bírhat hírértékkel, de az áldozatok méltóságát jobbára figyelmen kívül hagyja.67 Egyesek dühe éppen a platformszolgáltatók ellen fordul, amikor általuk háttérbe szorítva érzik magukat, mint az a nő, aki a YouTube központjában lövöldözött, mert úgy érezte, hogy a szolgáltató megfosztja őt az általa feltöltött videók után elérhető reklámbevételtől.68 A platformok arra is kiválóan alkalmasak, hogy rajtuk alaptalanul lejárassanak embereket, kihasználva a rágalmak gyors terjedését és a cáfolat hatékonyságának gyengeségét.69 A valós véleménycsere és a vita mindazonáltal még mindig nem lehetetlen a social mediában, de nem evidensen könnyű e lehetőség kihasználása, és a pletykák, valótlanságok, „virális tartalmak”, célzott reklámok, algoritmusok által hozott szerkesztői döntések70 özönében finoman szólva sem ez a platformok első számú funkciója. A platformok alapvetően alakították át a nyilvános teret; nem csupán lehetőséget adnak a tartalmak megjelenítésére, hanem aktívan formálják őket, és kiválogatják a felhasználók elé kerülő információáradatot. Marshall McLuhan igazsága itt is érvényesül, de már nem a médium, hanem maga „a platform az üzenet”.71

2.5. Technológiai vagy médiavállalatok?

Vélhetjük úgy is, hogy McLuhan bon mot-ja változatlan formában igaz, mert platform = média, igaz, maguk a platformszolgáltatók sokáig ezt egészen máshogy gondolták. A Facebook szinte vallásos dogmaként hirdette magáról, hogy amit szolgáltatásként nyújt, az egy semleges platform, és nincs köze ahhoz, hogy a felhasználói mire és hogyan használják.72 A platformon folyó beszélgetések növelhetik például a részvételi arányt egy választáson, de a szolgáltatás maga nem befolyásolja a választás eredményét.73 Olyan, mint egy hirdetőtábla, amelyre bárki bármit felírhat vagy kitűzhet. Az elmúlt évek eseményei miatt ez az álláspontja tovább nem tartható. 2016 tavaszán kiderült, hogy a Facebook politikai alapon eltorzítja egyes hírek jelentőségét az úgynevezett Trending Topics szolgáltatásában, hogy felhasználói számára jelentősebbnek vagy éppen kevésbé fontosnak tűnjön némely tartalom, ráadásul ezt tudatosan, manuális eszközökkel, tehát nem egy esetlegesen rosszul beállított algoritmus által idézte elő.74 A 2016. év végi amerikai elnökválasztás után sokan rótták fel a platformnak, hogy nem tett semmit a valótlan hírek terjedésének megakadályozására, és részben ennek tudták be Trump győzelmét és Clinton vereségét.75 Ekkortájt fedezték fel a Macedóniában működő „fake news gyárat”,76 majd ezt követték az orosz titkosszolgálati beavatkozásról szóló hírek és a mai napig tartó hivatalos vizsgálatok.77

E vádakat – nem is beszélve a 2018-ban kirobbanó Cambridge Analytica-ügyről, amely a felhasználók személyes adatainak védelméről folytatott vitát is érintette78 – a Facebook már nem háríthatta el azzal, hogy a felhasználóiért nem felelős, és nem maradhatott semleges. A platform 2018-ra eljutott odáig, hogy felelősséggel tartozik a nyilvánosságnak például a demokráciáért is, hasonlóan a médiához, illetve a kiadókhoz.79 Más kérdés, hogy ha egyáltalán lehetséges, miként oldható meg az ilyen jellegű problémák sora, ha egyszer a platform úgy van tervezve, hogy széles és gyorsan kialakuló nyilvánosságot biztosítson a valótlanságoknak.

De ne felejtsük el azt se, hogy a Facebook már 2016 előtt sem volt semleges platform. Algoritmusai által minden felhasználója számára személyre szabott hírfolyamot állít elő, amelynek beállításai ugyan függenek a felhasználótól is, teljes egészében nem uralható. A hírfolyam beállításai természetesen a platform gazdasági érdekeit szolgálják, ami legitim érdek, de semleges magatartásnak aligha tekinthető. Ráadásul, mint a Trending Topics-ügyből kiderült, e beállításokat akár politikai manipuláció érdekében is meg lehet változtatni. A social media platformok anélkül váltak a hírszolgáltatás legfontosabb helyszíneivé, hogy maguk akár egyetlen hírt is gyűjtenének, egyúttal uralják az online médiaterjesztési piacot is.80 Ezenkívül a Facebook tudatosan szelektál a tartalmak között – egyeseket azért töröl, mert a törvény erre kötelezi, másikakat azért, mert a saját maga által meghatározott szabályzatot sértik. Csak 2018 első negyedévében 583 millió hamis Facebook-fiókot zártak be.81 Ahogyan Timothy Berners-Lee fogalmazott, a Facebook milliárdnyi szerkesztői döntést hoz nap mint nap.82 (Más platformok, mint például a Twitter, inkább a felhasználóra bízzák a hírfolyam összeállítását, de a szerkesztői döntések – a sérelmes tartalom eltávolításáról – azokon is elkerülhetetlenül jelen vannak.)

Mára nehezen megkérdőjelezhetővé vált, hogy a platformszolgáltatók a tartalmak felőli döntéshozatal kérdésében hasonlatosak a hagyományos médiához, ennek következtében pedig a szelekcióban manifesztálódó szólásszabadságuk is védelemre érdemes. Ha úgy tetszik, a hírfolyam a Facebook ‘véleménye’ arról, hogy mi érdekelheti leginkább az egyéni felhasználót, és mi szolgálja ezzel összefüggésben leghatékonyabban a platform gazdasági érdekeit. Ha a platformnak véleménye van, akkor az alkotmányos védelmet kap, de a jogi doktrínák megfelelő alkalmazásával korlátozható is.

A szerző egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Lábjegyzetek:

1 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1808 irányelve (2018. november 14.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 2010/13/EU irányelvnek (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv, AVMS irányelv) a változó piaci körülményekre tekintettel való módosításáról (új AVMS irányelv)

2 Francisco J. C. Blázquez et alii: The Legal Framework for Video-Sharing Platforms. Iris Plus, 2018-01, rm.coe.int/the-legal-framework-for-video-sharing-platforms/16808b05ee

3 A bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának. Online platformok és a digitális egységes piac – Lehetőség és kihívás Európa számára, COM(2016) 288 végleges, eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52016DC0288&from=HU

4 Recommendation CM/Rec(2012)4 of the Committee of Ministers to member States on the protection of human rights with regard to social networking services (Adopted by the Committee of Ministers on 4 April 2012 at the 1139th meeting of the Ministers’ Deputies), search.coe.int/cm/Pages/result_details.aspx?ObjectID=09000016805caa9b, 6. pont

5 Kevin Whipps: Facebook is Changing Your Like Button into a Range of Emotions. Creative Market, 2016. május 2., creativemarket.com/blog/facebook-is-changing-your-like-button-into-a-range-of-emotions

6 Bland v. Roberts 857 F.Supp. 2d 599 (ED Va., 2012)

7 Ira P. Robbins: What Is the Meaning of Like: The First Amendment Implications of Social-Media Expression. 7(1) The Federal Courts Law Review (2013) 127.; Leigh E. Gray: Thumb War: The Facebook „Like” Button and Free Speech in the Era of Social Networking. 7 Charleston Law Review (2013) 447.

8 Bland v. Roberts, No. 12-1671 (4th Cir. 2013)

9 Court: Facebook link, ’Like’ not defamation. Pittsburgh Post-Gazette, 2015. december 1., www.post-gazette.com/business/legal/2015/12/01/Court-Facebook-link-Like-not-defamation/stories/201512010001.

10 The Lord McAlpine of West Green v. Sally Bercow [2013] EWHC 1342 (QB)

11 Gill Grassie: The traps of social media: to ’like’ or not to ’like’. Oxford University Press blog, 2017. szeptember 18., blog.oup.com/2017/09/traps-of-social-media/; Man fined by Swiss court for ’liking’ defamatory comments on Facebook. The Guardian, 2017. május 30., www.theguardian.com/technology/2017/may/30/man-fined-swiss-court-liking-defamatory-comments-facebook

12 Keith Hampton et alii: Social Media and the ’Spiral of Silence’. Pew Research Center, 2014. augusztus 26., www.pewinternet.org/2014/08/26/social-media-and-the-spiral-of-silence/

13 Crookes v. Newton 2011 SCC 47.

14 Cass R. Sunstein: #Republic. Divided Democracy in the Age of Social Media. Princeton, NJ, Princeton ­University Press, 2017. L. még Peter Coe: (Re)embracing social responsibility theory as a basis for media speech: shifting the normative paradigm for a modern media. 69(4) Northern Ireland Legal Quarterly (2018) 403., 415–416.

15 Nathan Heller: The failure of Facebook democracy. The New Yorker, 2016. november 18., www.newyorker.com/culture/cultural-comment/the-failure-of-facebook-democracy

16 Vyacheslav Polonski: The biggest threat to democracy? Your social media feed. World Economic Forum, 2016. augusztus 4., www.weforum.org/agenda/2016/08/the-biggest-threat-to-democracy-your-social-media-feed/

17 William H. Dutton et alii: Social Shaping of the Politics of Internet Search and Networking: Moving Beyond Filter Bubbles, Echo Chambers, and Fake News. Quello Center Working Paper No. 2944191.

18 Eytan Bakshy – Solomon Messing – Lada A. Adamic: Exposure to ideologically diverse news and opinion on Facebook. Science, 2015. június 5., science.sciencemag.org/content/348/6239/1130

19 Christian Sandvig: The Facebook „It’s Not Our Fault” Study. Social Media Collective, 2015. május 7., socialmediacollective.org/2015/05/07/the-facebook-its-not-our-fault-study/; Eszter Hargittai: Why doesn’t Science publish important methods info prominently? Crooked Timber, 2015. május 7., crookedtimber.org/2015/05/07/why-doesnt-science-publish-important-methods-info-prominently/

20 Elisa Shearer – Jeffrey Gottfried: News Use Across Social Media Platforms 2017. Pew Research Center, (2017), assets.pewresearch.org/wp-content/uploads/sites/13/2017/09/13163032/PJ_17.08.23_socialMediaUpdate_FINAL.pdf

21 Number of monthly active Facebook users worldwide as of 2nd Quarter 2018 (in Millions). Statista, www.statista.com/statistics/264810/number-of-monthly-active-facebook-users-worldwide/

22 Ari E. Waldman: Manipulating Trust on Facebook. 29 Loyola Consumer Law Review (2016) 175.

23 Olivia Solon: Ex-Facebook president Sean Parker: site made to exploit human ‘vulnerability’. The Guar­dian, 2017. november 9., www.theguardian.com/technology/2017/nov/09/facebook-sean-parker-vulnerability-brain-psychology

24 Robinson Meyer: Everything We Know About Facebook’s Secret Mood Manipulation Experiment. The Atlantic, 2014. június 28., www.theatlantic.com/technology/archive/2014/06/everything-we-know-about-facebooks-secret-mood-manipulation-experiment/373648/

25 Adam D. I. Kramer – Jamie E. Guillory – Jeffrey T. Hancock: Experimental evidence of massive-scale emotional contagion through social networks (2014), www.pnas.org/content/pnas/111/24/8788.full.pdf

26 Michael Fenichel: Facebook Addiction Disorder (FAD), www.fenichel.com/facebook/

27 Julia C. Wong: Former Facebook executive: social media is ripping society apart. The Guardian, 2017. de­cember 12., www.theguardian.com/technology/2017/dec/11/facebook-former-executive-ripping-society-apart

28 Benjamin F. Jackson: Censorship and Freedom of Expression in the Age of Facebook. 44 New Mexico Law Review (2014) 121., 136.

29 Uo., 137.

30 Russell L. Weaver: From Gutenberg to the Internet: Free Speech, Advancing Technology, and the Implications for Democracy. Durham, NC, Carolina Academic Press, 2013. 74–84.

31 Paul Bernal: Publication Review. Clive Walker, Russell L. Weaver (szerk): Free Speech in an Internet Era: Papers from the Free Speech Discussion Forum. Public Law (2015) 192., 195.

32 Sarah Joseph: Social Media, Political Change, and Human Rights. 35 Boston College International and Comparative Law Review (2012) 145., 171.; Evgeny Morozov: The Net Delusion: The Dark Side of Internet Freedom. New York, PublicAffairs, 2011. 231–234.

33 Yasha Levine: Surveillance Valley: The Secret Military History of the Internet. New York, PublicAffairs, 2018. 234–236., 247.

34 John Hitz: Removing Disfavored Faces from Facebook: The Freedom of Speech Implications of Banning Sex Offenders from Social Media. 89(3) Indiana Law Journal (2014) 1327.

35 Uo., 1341.

36 Uo., 1349–1356.

37 Packingham v. North Carolina 137 S. Ct. 1730 (2017).

38 Reno v. ACLU 521 US 844 (1997).

39 Packingham (37. lj.) 1737.

40 Uo., 1736–1738.

41 Lyrissa Lidsky: Public Forum 2.0. 91 Boston University Law Review (2011) 1975., 1980–1992.

42 Packingham (37. lj.) 1743.

43 Uo., Case Note 238.

44 Kate Klonick: The New Governors: The People, Rules, and Processes Governing Online Speech. 131 Harvard Law Review (2018) 1599., 1609.

45 Facebook Is Not the Public Square. The New York Times, 2014. december 25., www.nytimes.com/2014/12/26/opinion/facebook-is-not-the-public-square.html

46 Mike Isaac: Facebook Said to Create Censorship Tool to Get Back Into China. The New York Times, 2016. november 22., www.nytimes.com/2016/11/22/technology/facebook-censorship-tool-china.html

47 Jason Murdock: Twitter: Why the Social Network Still Won’t Ban President Donald Trump. Newsweek, 2018. április 11., www.newsweek.com/twitter-why-social-network-still-wont-ban-president-trump-881455

48 Lidsky i. m. (41. lj.) 1994–2002.

49 Knight First Amendment Institute at Columbia University v. Trump no. 17 Civ. 5205 (NRB) (SDNY, 2018. május 23.).

50 Uo., 59–62.

51 Uo., 41–50.

52 Uo., 67–68.

53 Eugene Volokh: Cheap Speech and What It Will Do. 104 The Yale Law Journal (1995) 1805.

54 Uo., 1849.

55 Richard L. Hasen: Cheap Speech and What It Has Done (to American Democracy). School of Law, University of California, Irvine, Legal Studies Research Paper Series No. 2017-38. 202–216.

56 Lee Rainie – Janna Anderson – Jonathan Albright: The Future of Free Speech, Trolls, Anonimity and Fake News Online. Pew Research Center (2017), assets.pewresearch.org/wp-content/uploads/sites/14/2017/03/28162208/PI_2017.03.29_Social-Climate_FINAL.pdf

57 L. Peter Coe: Redefining ’media’ using a ’media-as-a-constitutional-component’ concept: an evaluation of the need for the European Court of Human Rights to alter its understanding of ’media’ within a new media landscape. 37(1) Legal Studies (2017) 25., 42– 44.

58 Matt Taibbi: Can We Be Saved From Facebook? Rolling Stone, 2018. április 3., www.rollingstone.com/politics/politics-features/can-we-be-saved-from-facebook-629567/

59 Katharine Viner: How technology disrupted the truth. The Guardian, 2016. július 12., www.theguardian.com/media/2016/jul/12/how-technology-disrupted-the-truth

60 Lili Levi: Social Media and the Press. 90 North Carolina Law Review (2012) 1531., 1555–1572.

61 Emily Bell: Facebook is eating the world. Columbia Journalism Review, 2016. március 7., www.cjr.org/analysis/facebook_and_media.php

62 Lili Levi: Real ’Fake News’ And Fake ’Fake News’. 16 First Amendment Law Review (2018) 232.

63 Paul Bernal: Fakebook: why Facebook makes the fake news problem inevitable. 69(4) Northern Ireland Legal Quarterly (2018) 497.

64 Uo.

65 Coe i. m. (14. lj.) 414–415.

66 Daniel Kreps: Alleged Facebook Killer: What We Know So Far. Rolling Stone, 2017. április 18., www.rollingstone.com/culture/culture-news/alleged-facebook-killer-what-we-know-so-far-121260/

67 Mike Isaac – Sydney Ember: Live Footage of Shootings Forces Facebook to Confront New Role. The New York Times, 2016. július 8., www.nytimes.com/2016/07/09/technology/facebook-dallas-live-video-breaking-news.html

68 Nick Allen: Gun Attacker Compared YouTube to Adolf Hitler, Accusing it of Censorship. The Daily Telegraph, 2018. április 5., 14.

69 Vegan YouTube ’drama’: ’I was falsely accused of offering online sex’. BBC, 2018. június 11., www.bbc.co.uk/news/blogs-trending-44387678

70 Timothy B. Lee: Mark Zuckerberg is in denial about how Facebook is harming our politics. Vox, 2016. no­vember 10., www.vox.com/new-money/2016/11/6/13509854/facebook-politics-news-bad

71 James Grimmelmann: The Platform is the Message. 2 Georgetown Law Technology Review (2018) 217.

72 Nicholas Thompson – Fred Vogelstein: Inside the Two Years That Shook Facebook – And the World. Wired, 2018. február 12., www.wired.com/story/inside-facebook-mark-zuckerberg-2-years-of-hell/

73 Alexis C. Madrigal: The False Dream of a Neutral Facebook. The Atlantic, 2017. szeptemben 28., www.theatlantic.com/technology/archive/2017/09/the-false-dream-of-a-neutral-facebook/541404/

74 Sam Thielman: Facebook news selection is in hands of editors not algorithms, documents show. The Guardian, 2016. május 12., www.theguardian.com/technology/2016/may/12/facebook-trending-news-leaked-documents-editor-guidelines

75 Antonio G. Martínez: How Trump Conquered Facebook – Without Russian Ads. Wires, 2018. február 18., www.wired.com/story/how-trump-conquered-facebookwithout-russian-ads/

76 Samanth Subramanian: Welcome to Veles, Macedonia, Fake News Factory to the World. Wires, 2017. február 15., www.wired.com/2017/02/veles-macedonia-fake-news/

77 Sheera Frenkel – Katie Benner: To Stir Discord in 2016, Russians Turned Most Often to Facebook. The New York Times, 2018. február 17., www.nytimes.com/2018/02/17/technology/indictment-russian-tech-facebook.html

78 „A Donald Trump választási stábjának és a sikeres brexitkampányon is dolgozó adatelemző cég amerikai választók millióinak Facebook-profilját gyűjtötte le – a technikai óriással kapcsolatos eddigi legnagyobb adatvédelmi visszaélés során –, hogy hatékony szoftvert készíthessen annak előrejelzéséhez és befolyásolásához, hogy mi történik a szavazóurnáknál. Egy whistleblower elmondta a The Observernek, hogy a Cambridge Analytica felhatalmazás nélkül használt fel személyes információkat 2014 elején az amerikai szavazók profilozására szolgáló rendszere felépítéséhez azért, hogy személyre szabott politikai hirdetésekkel lehessen őket megcélozni.” L. Cambridge Analytica Files, The Guardian, www.theguardian.com/news/series/cambridge-analytica-files

79 Thompson–Vogelstein i. m. (72. lj.)

80 Frederic Filloux: How Facebook and Google Now Dominate Media Distribution. Monday Note, 2014.
­október 19., mondaynote.com/how-facebook-and-google-now-dominate-media-distribution-6263365d141a

81 Alex Hern: Facebook closed 583m fake accounts in first three months of 2018. The Guardian, 2018. ­május 15., www.theguardian.com/technology/2018/may/15/facebook-closed-583m-fake-accounts-in-first-three-months-of-2018

82 Lee i. m. (70. lj.)

---