Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban dr. Varga Judit igazságügyi miniszter közleményét olvashatják az Alkotmánybíróság döntéséről.
A magyar Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) december 10-i határozata a bevándorlásról szól, semmi másról. E döntés mérföldkőnek számít, hiszen megerősíti a magyar kormány migrációs politikáját, egyértelművé téve, hogy a magyaroknak joguk van megvédeni saját magukat és az ország határait.
Az AB ráadásul irányt mutat ahhoz is, hogyan kellene az európai szabályokat a valósághoz igazítani annak érdekében, hogy azok hatékonyan védjék Európa határait az illegális bevándorlástól. Mindez egyetlen kérdésre vezethető vissza: vajon a tagállamok még mindig jogosultak eldönteni, hogy állampolgáraik kikkel akarnak együttélni? Volt idő, amikor ez még nagyon távoli problémának tűnt, mára azonban az illegális bevándorlás egyszerre több irányból fenyegeti az Unió külső határait. Magyarországnak minden elképzelhető jogi eszközt bevetve sikerült is megállítania ezt a migrációs hullámot, egészen addig a pontig, míg az ezzel kapcsolatos uniós szabályok betartása alkotmányjogi problémát nem vetett fel. Így kénytelenek voltunk az Alkotmánybíróság elé vinni a kérdést.
Az AB határozata ezzel kapcsolatban világossá tette, hogy mindaddig, míg a bevándorlásra vonatkozó uniós szabályrendszer érvényesülése hiányos, Magyarországnak joga van ennek a hatáskörnek a gyakorlásához. Továbbá joga van ahhoz is, hogy határainak eredményes védelme érdekében kiegészítő, egyedi megoldásokkal a nemzeti szabályait a valósághoz igazítsa. E döntésével az AB a fizikai határzár mellé voltaképpen egy erős jogi kerítést is épített.
A vita arra is rámutatott, hogy az uniós bevándorlási szabályok módosítása elkerülhetetlenné vált. A világ nagyot változott, és a békeidőben született brüsszeli szabályok nem tartanak lépést a valósággal. Egyre több ország ismeri fel, hogy a hatályos migrációs joganyag nem működik, és így nem képes megvédeni kontinensünket az illegális bevándorlástól. A statisztikák szerint az illegális bevándorlók közel kétharmada – köztük elítélt bűnözők – Európában maradnak annak ellenére is, hogy kérelmüket hivatalosan elutasítják.
Egy ilyen helyzetben kiemelkedően fontos, hogy az AB döntése szerint jogunk van megvédeni magunkat, és joguk van elutasítani, hogy másokkal éljünk együtt, mint akikkel évszázadok óta közös a sorsunk. Az illegális bevándorlás nemcsak szuverenitásunkat és identitásunkat veszélyezteti, de egyaránt sértheti emberi jogainkat és méltóságunkat.
Noha Magyarország továbbra is elkötelezett tagja az Európai Uniónak, a kezdetektől fogva szorgalmazta, hogy a menekültügyi döntéseket az EU határain kívül felállított úgynevezett hotspotokban hozzák meg, fokozzák a harmadik országokkal való együttműködést, alakítsanak ki tranzitzónákat a külső határokon, valamint toloncoljanak ki minden olyan személyt, aki nem jogosult belépni az Európai Unió területére.
A Brüsszelből érkező bevándorlás-párti nyomás ellenére, a valóság egyre inkább minket igazol. Október 7-én 12 tagállam egy közös levélben arra kérte az Európai Bizottságot, hogy az illegális bevándorlás eredményes kezelése érdekében igazítsák az uniós jogi kereteket a jelenlegi, új helyzethez. Az októberi csúcstalálkozón pedig az Európai Tanács kérte fel a Bizottságot arra, hogy szükség esetén tegyen javaslatot az EU jogi keretében végrehajtandó és pénzügyi támogatáson alapuló változtatásokra, annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a megfelelő válaszlépéseket. Charles Michel nyíltan kiáll a fizikai akadályok finanszírozása mellett, de egyre több tagállam is felismeri, hogy a határvédelem finanszírozásához – ideértve a fizikai határzárat és annak infrastruktúráját is –, gyors fellépésre van szükség.
Ezzel párhuzamosan Magyarország ismételt próbálkozásait, hogy eleget tegyen az EU külső határainak védelmére vonatkozó jogi kötelezettségeinek, Brüsszel nyomban kötelezettségszegési eljárásokkal fenyegette, az Európai Unió Bírósága pedig „elkaszálta” azokat. Egy tavaly decemberi ítélet kimondta, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárt nem lehet átkísérni a határon, ehelyett menekültügyi vagy kiutasítási eljárást kell lefolytatni. Hatékony visszafogadás hiányában azonban ennek az lenne az eredménye, hogy a szóban forgó külföldiek végül itt maradnának. Az ítélet ráadásul betiltotta a tranzitzónákat is, így azok felszámolásra kerültek. A migránsokat viszont ma sem engedjük be automatikusan, helyette arra kérjük őket, hogy a szomszédos országok magyar nagykövetségein adják be menekültügyi kérelmüket. Elvégre szomszédaink mindannyian biztonságos országnak számítanak, ahol a migránsokat nem fenyegeti veszély. Csakhogy Magyarország ellen még mindig kötelezettségszegési eljárások folynak, és Brüsszel továbbra is büntetésekkel zsarolja hazánkat.
Ennek kapcsán idén februárban a magyar kormány nevében az Alkotmánybírósághoz fordultam az uniós bírósági ítélet végrehajtása ügyében, mivel az annak való megfelelés alkotmányjogi problémát vetett fel. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az Alaptörvény Európa-klauzulájának fényében végrehajthat-e Magyarország olyan európai uniós jogi kötelezettséget, amely arra vezethet, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgár a tagállam területén előre nem meghatározható ideig tartózkodik, és ezáltal ténylegesen az ország népességének részévé válik.
Azzal, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy abban az esetben, ha a megosztott hatáskörök hiányos érvényesülése olyan következményre vezet, mely felveti a Magyarországon élő személyek önazonossághoz való jogának sérelmét, a magyar állam köteles gondoskodni állampolgárai e jogának védelméről, az AB megvédte az Alaptörvényt, és lehetővé tette Magyarország határainak védelmét. Ebben az eljárásban az Alkotmánybíróság nem vizsgálta az uniós jog elsőbbségét, és nem vizsgálta felül az uniós bíróság korábbi ítéletét sem. Jelentőségét ennek ellenére nem szabad alábecsülnünk.
A határozat ugyanis rámutat arra, hogy eljött a pillanat, amikor az európai intézményeknek végre vállalniuk kell Európa megvédésére vonatkozó kötelességüket. A Bizottságnak ezért fel kell hagynia a külső határvédelemben résztvevő tagállamok zaklatásával, le kell állítania az ezzel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásokat, és olyan javaslattal kell végre előállnia, amely a valósághoz igazítja az EU hatályos migrációs jogi keretrendszerét.
