EUB-verdikt a vádlott távollétében meghozott ítéletről
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Harminchét amerikai állam- és kerületi főügyész perelte be közösen a Googlet a versenyszabályok megsértése címén. A felperesek szerint a Google megvásárolta a versenytársait és korlátozó szerződésekkel tartotta fenn jogellenes monopóliumát az alkalmazásáruházában.
A vizsgálat még 2019 szeptemberében kezdődött szinte az összes amerikai állam részvételével. Ennek eredményeként három másik per már folyamatban van a technológiai óriásvállalat ellen.
A Google válaszul azt közölte szerdán, hogy a per valójában nem a kisvállalkozók vagy a fogyasztók megsegítéséről szól, hanem arról, hogy egy maroknyi nagyobb alkalmazás-fejlesztő szeretne kiváltságos helyzetbe kerülni.
Azt állítja, hogy az Apple Inc.-től eltérően, az iPhone-on található App Store-nál, az Android támogatja a Play Store versenytársait.
„Az Android és a Google Play olyan nyitottságot és választási lehetőséget nyújt, amelyet más platformok egyszerűen nem tesznek lehetővé” – áll a cég egyik blogbejegyzésében.
Az államok azzal érvelnek, hogy a Google „hatalmas haszonkulcsot” generált a Play Áruházból az Android-alkalmazások és az alkalmazáson belüli áruk értékesítésének monopóliumával. A felperesek szerint indokolatlanul magas a Google akár 30 %-ot is elérő jutaléka, amelyet a cég a platformon keresztül terjesztett appok által generált bevételből szed,
Az Egyesült Államokban a a letöltött Android-alkalmazások 90% -át a Google Play adja a perirat szerint.
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Technológiai vezetők találkoztak az amerikai törvényhozókkal a Capitol Hillben, hogy megvitassák az AI szabályozás jövőjét.
Egy férjezett, menekült kiskorú lány családegyesítési jogával kapcsolatban született döntés az Európai Unió Bíróságán egy Belgiumban kezdődött humanitárius vízumkérelmi ügy nyomán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!