A banknak megfelelő tájékoztatást kell nyújtania az árfolyamkockázatról


Az EUB egy francia ügyben kimondta, hogy az árfolyamkockázat a devizahitel olyan lényeges feltétele, amelyről a banknak a szerződéskötés előtt bizonyíthatóan tájékoztatni kell a hitelfelvevő fogyasztót.


2008‑ban és 2009‑ben VB, WA, XZ, YY, ZX, DY, EX, AV, BW, CX és FA egyedileg aláírtak egy devizában nyilvántartott, „Helvet Immo” elnevezésű jelzálogkölcsön‑szerződést a BNP Paribas Personal Finance‑szal. E szerződéseket – amelyeket elsősorban közvetítők értékesítették – 48 000 és 426 000 svájci frank közötti összegekben, 22 és 25 év közötti időtartamra kötötték ingatlanok vagy ingatlantársaságban való részesedés vásárlásra.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az említett szerződések olyan szerződési feltételeket tartalmaztak, amelyek szerint:

  • az érintett hiteleket svájci frankban felvett kölcsönökből finanszírozzák, és e hiteleket egyszerre kezelik svájci frankban (a számla pénzneme) és euróban (a fizetés pénzneme);
  • az árfolyamműveleteket illetően a szóban forgó kölcsönök jogcímén történő fizetéseket a svájci frankban történő visszafizetés érdekében csak euróban lehet teljesíteni;
  • az alapügyekben szóban forgó kölcsönszerződések felsorolják a végrehajtandó árfolyamműveleteket, és a kölcsönfelvevő nemteljesítése esetén a hitelezőnek lehetősége van arra, hogy a svájci frankot egyoldalúan euróval váltsa fel;
  • a törlesztés, mivel az az euró/svájci frank paritás alakulásától függ, lelassul, ha az árfolyamművelet az esedékességkor svájci frankban alacsonyabb összeget eredményez, és a tőkeösszeg esetlegesen még nem törlesztett része bekerül a tartozás negatív egyenlegébe. Ellenkező esetben a hitel visszafizetése felgyorsul;
  • ha az euróban fizetendő törlesztőrészletek összegének fenntartása nem teszi lehetővé a számlán lévő tartozás teljes összegének megfizetését az – öt évvel meghosszabbított – eredeti hátralévő időtartam alatt, a törlesztőrészletek megemelkednek. Ha a meghosszabbítás ötödik évének végén még mindig tartozás áll fenn, a törlesztéseket folytatni kell a teljes összeg kiegyenlítéséig;
  • az eredetileg megállapított rögzített kamatlábat egy előre meghatározott képlet alkalmazásával ötévente felül kell vizsgálni, és ez alkalommal a kölcsönfelvevő dönthet úgy, hogy a számla pénznemét euróra váltja, egy új, növelt rögzített kamatláb vagy változó kamatláb alkalmazását választva.

Az árfolyamoknak az alapügyekben szóban forgó szerződések megkötésének időpontját követően bekövetkezett kedvezőtlen alakulása miatt az alapeljárások felperesei nehézségekkel szembesültek az általuk felvett jelzálogkölcsön törlesztése során. Következésképpen 2015 és 2018 között e felperesek mindegyike keresetet indított a BNP Paribas Personal Finance ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt, többek között a „Helvet Immo” szerződésekben előírt pénzügyi mechanizmust létrehozó szerződési feltételek tisztességtelen jellegére hivatkozva.

Ezenkívül egy bírósági vizsgálatot követően 2017. augusztus 29‑én a BNP Paribas Personal Finance‑t megtévesztő kereskedelmi gyakorlat miatt a tribunal correctionnel (büntetőbíróság, Franciaország) elé idézték. 2020. február 26‑i ítéletével a tribunal de grande instance de Paris (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) 13. sz. büntetőtanácsa e bankot megtévesztő kereskedelmi gyakorlat miatt elmarasztalta, azonban ezen ítélet még nem jogerős.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt az alapeljárások felperesei többek között a szóban forgó kölcsönszerződésekben előírt pénzügyi mechanizmust létrehozó szerződési feltételek tisztességtelen jellegére hivatkoznak. A BNP Paribas Personal Finance a maga részéről azzal érvel, hogy azon kérelmek, amelyekkel az alapeljárások felperesei az említett szerződési feltételek tisztességtelen jellegére hivatkoznak, elévültek, és megalapozatlanok.

Ami egyrészt az alapeljárások felperesei által előterjesztett kérelmek elévülésének kérdését illeti, a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a francia polgári törvénykönyv 2224. cikke szerinti ötéves elévülési idő alkalmazása az említett kérelmek elévülésének megállapításához vezetne. E határidő a nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint a kölcsönajánlat elfogadásának napján kezdődik.

A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e a tényleges érvényesülés elvével a fogyasztók által a 93/13 irányelvből eredő jogaik érvényesítése érdekében benyújtott kérelmekkel szemben ilyen elévülési időre való hivatkozás. Álláspontja szerint, mivel előfordulhat, hogy az átváltási árfolyam a szerződés első évei alatt stabil marad, és e szerződés fennállása során csak később romlik, nem zárható ki, hogy a kölcsönfelvevők nem tudják érvényesíteni jogaikat.

A tribunal de grande instance de Paris (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából Az EUB-hoz fordul

Az EUB döntése

A tisztességtelen szerződési feltételekből eredő igények elévülése

Az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a tényleges érvényesülés elvére tekintettel értelmezett 93/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása iránt vagy az ezen irányelv értelmében tisztességtelen szerződési feltételek alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránt e fogyasztó által előterjesztett kérelem benyújtását a kölcsönajánlat elfogadásának időpontjától számított ötéves elévülési időtől teszi függővé.

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az e területre vonatkozó különös uniós szabályozás hiányában a 93/13 irányelvben előírt fogyasztóvédelem végrehajtásának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak. E szabályok azonban nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozó szabályok (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.

Az EUB kifejtette, hogy a tagállamok azon kötelezettsége, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tényleges érvényesülését, magában foglalja többek között a 93/13 irányelvből eredő jogok tekintetében az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében is rögzített hatékony bírói jogvédelem követelményét, amely többek között az ilyen jogokra alapított keresetekre vonatkozó eljárási szabályok megállapítását illetően is érvényes.

Az EUB elismerte, hogy a fogyasztóvédelem nem abszolút jellegű, és hogy a jogbiztonság érdekében meghatározott, észszerű jogvesztő keresetindítási határidők összeegyeztethetők az uniós joggal. A 93/13 irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelmet hangsúlyozva azonban kimondta, hogy ezen irányelvvel ellentétes az olyan belső szabályozás, amely megtiltja a nemzeti bíróságnak, hogy valamely jogvesztő határidő lejárta után megállapítsa az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegét.

A 93/13 irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy megfelelő és hatékony eszközöket biztosítsanak annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. Ehhez a nemzeti bíróságoknak mellőzniük kell a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazását annak érdekében, hogy azok ne váltsanak ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, kivéve, ha ezt a fogyasztó ellenzi.

A fogyasztót a 93/13 irányelv alapján megillető jogok hatékony védelmének biztosítása érdekében a fogyasztónak képesnek kell lennie arra, hogy bármikor hivatkozzon valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére, éspedig nem csupán védekezési jogalapként, hanem annak érdekében is, hogy a bíróságtól kérje valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítását, így az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő valamely feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása iránt a fogyasztó által benyújtott kérelem semmilyen elévülési időtől nem tehető függővé.

Az EUB ugyanakkor megállapította, hogy a fogyasztók által a 93/13 irányelvből eredő jogaik érvényesítése érdekében benyújtott, jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítésére irányuló kérelmekkel szemben elévülési időre való hivatkozás önmagában nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével, amennyiben annak alkalmazása nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az ezen irányelv által biztosított jogok gyakorlását.

Az EUB szerint a három és ötéves elévülési határidők, feltéve, hogy előre meghatározottak és ismertek, főszabály szerint elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék az érintett fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását. Így a három–öt éves időtartam önmagában nem összeegyeztethetetlen a tényleges érvényesülés elvével. Az elévülési idő azonban csak akkor egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, ha a fogyasztónak lehetősége volt jogai megismerésére azt megelőzően, hogy az elévülési határidő elkezdődött vagy lejárt volna.

A tisztességtelen feltételek alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránt benyújtott kérelemmel szemben az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló ötéves elévülési időre való hivatkozás, amely határidő a kölcsönajánlat elfogadásának napján kezdődik, nem biztosít hatékony védelmet az említett fogyasztó számára, mivel fennáll a veszélye annak, hogy e határidő már azelőtt lejár, hogy a fogyasztó tudomást szerezhetett volna a szóban forgó szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegéről. Az ilyen határidő rendkívül nehézzé teszi a 93/13 irányelv alapján e fogyasztót megillető jogok gyakorlását, és ennélfogva figyelmen kívül hagyja a tényleges érvényesülés elvét.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Az árfolyamkockázat áthárítása a fogyasztóra

Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a „szerződés elsődleges tárgyának” e rendelkezés értelmében vett fogalma kiterjed a kölcsönszerződés azon feltételeire, amelyek előírják, hogy a számla pénzneme a deviza, a fizetés pénzneme pedig az euró, és amelyek következtében az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevő viseli.

E tekintetben a devizában nyilvántartott és hazai pénznemben törlesztendő kölcsönszerződéseket illetően a Bíróság kifejtette, hogy az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére vonatkozó feltételek tisztességtelen jellege értékelésének kizárása nem alkalmazható az olyan feltételekre, amelyek a törlesztőrészletek kiszámítása céljából a kölcsönszerződésben meghatározott külföldi pénznem átváltási árfolyamának meghatározására korlátozódnak, anélkül azonban, hogy bármilyen átváltási szolgáltatást nyújtana a hitelező az említett számítás során, és ennélfogva e feltételek nem tartalmaznak semmilyen „díjazást”, amelynek a hitelező által nyújtott szolgáltatás ellenszolgáltatásaként való megfelelése a tisztességtelen jellege tekintetében nem értékelhető a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében.

Az EUB korábban a OTP Bank és OTP Faktoring, illetve a Dunai ítéletekben, kimondta, anélkül azonban, hogy e megállapítást kizárólag a külföldi pénznemben nyilvántartott és ugyanezen pénznemben visszafizetendő kölcsönszerződésekre korlátozta volna, hogy a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó feltételei e szerződés elsődleges tárgyát képezik. Az EUB kifejtette, hogy a hitel meghatározott pénznemben történő visszafizetésének kötelezettsége főszabály szerint az adós kötelezettségének természetével függ össze, nem pedig a fizetés módját érintő járulékos elemre vonatkozik, ezért a hitelszerződés lényeges elemének minősül.

Egyébiránt ki kell fejteni, hogy egy külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsönszerződésben egy olyan másik szerződési feltétel léte, amely lehetővé teszi, hogy a kölcsönfelvevő előre meghatározott időpontokban az euróra való átváltás mellett döntsön, nem jelentheti azt, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltételek emiatt járulékos jelleget öltenének. Az a tény ugyanis, hogy a feleknek lehetőségük van arra, hogy bizonyos esedékességi időpontokban módosítsák a szerződés valamely lényeges feltételeit, lehetővé teszi a kölcsönfelvevő számára, hogy a kölcsönszerződésének feltételeit ex nunc hatállyal módosítsa, anélkül hogy e lehetőség fennállása közvetlen hatással lenne a szóban forgó szerződésre jellemző alapvető szolgáltatás értékelésére.

Negyedik és ötödik kérdésével, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés keretében az e szerződésben foglalt azon feltételek átláthatóságának követelménye, amelyek előírják, hogy a számla pénzneme a deviza, a fizetés pénzneme pedig az euró, és amelyek következtében az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevő viseli, teljesül, amennyiben a szolgáltató információkat nyújtott a fogyasztónak azzal kapcsolatban, hogy az euró azon devizával szembeni esetleges erősödése vagy leértékelődése, amelyben a kölcsönt nyilvántartják, milyen hatással jár e fogyasztó pénzügyi kötelezettségeire.

Az átláthatóság követelményére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír, hogy a szerződéskötést megelőzően tájékoztatást kapjon a szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről. Többek között ezen információk alapján dönti el a fogyasztó, hogy az eladóval vagy szolgáltatóval – az általuk előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva – szerződéses kapcsolatba lép‑e. Ebből következik, hogy a szerződési feltételek átláthatóságának a 93/13 irányelv szerinti követelménye nem korlátozható kizárólag a feltételek alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére. Mivel az ezen irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapul, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között a tájékozottsági szintje tekintetében, a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának, következésképpen az átláthatóságnak az említett irányelvben előírt e követelményét kiterjesztő módon kell értelmezni.

Ezt a követelményt úgy kell értelmezni, hogy az nemcsak azt írja elő, hogy az érintett szerződési feltétel alaki és nyelvtani szempontból érthető legyen a fogyasztó számára, hanem azt is lehetővé kell tennie, hogy a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó megértse e szerződési feltétel konkrét működését, és így pontos és érthető kritériumok alapján felmérje az ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt, potenciálisan jelentős gazdasági következményeit.

A nemzeti bíróságnak a kölcsönszerződés megkötését övező körülmények összességének figyelembevételekor meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó ügyben tájékoztatták‑e a fogyasztót a kötelezettségvállalásának terjedelmét esetlegesen befolyásoló valamennyi olyan tényezőről, amely révén felmérheti különösen az általa felvett kölcsön teljes költségét. E vizsgálat során meghatározó szerepe van egyrészt annak, hogy e szerződés feltételei világosan és érthetően vannak‑e megfogalmazva ahhoz, hogy azok a jelen ítélet 64. pontjában leírt átlagos fogyasztó számára lehetővé teszik az ilyen költség felmérését, másrészt annak a körülménynek, hogy a hitelszerződés nem tesz említést az e szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások jellegénél fogva elengedhetetlennek tekintett információkról.

A jelen ügyekben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az alapeljárások felperesei a kölcsönszerződéseik megkötése előtt tájékoztatást kaptak arról, hogy az euró és a svájci frank közötti paritás változása milyen hatással van a szerződés időtartamára és a számlán lévő tartozás megfizetése érdekében teljesítendő törlesztőrészletekre. Az árfolyamkockázatot azonban egyáltalán nem említették meg.

A Bíróság rámutatott különösen arra, hogy a kölcsönfelvevőnek világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik. Továbbá a szolgáltatónak fel kell hívnia a figyelmet a lehetséges árfolyamváltozásokra és az ilyen szerződés megkötésével járó kockázatokra.

Ennek keretében le kell szögezni, hogy az alapügyekben szóban forgó kölcsönajánlatok némelyikében szereplőkhöz hasonló számszerűsített szimulációk hasznos információnak minősülhetnek, ha kellő mennyiségű és pontos adatokon alapulnak, továbbá objektív értékeléseket tartalmaznak, amelyeket világosan és érthetően közöltek a fogyasztóval.

Így egy devizaalapú kölcsönszerződés keretében, amely a fogyasztót árfolyamkockázatnak teszi ki, nem felel meg az átláthatóság követelményének az, ha az e fogyasztóval közölt információk – még ha jelentős mennyiségűek is – azon a feltételezésen alapulnak, hogy a számla pénzneme és a fizetés pénzneme közötti paritás e szerződés teljes időtartama alatt stabil marad. Ez különösen akkor van így, ha a szolgáltató nem tájékoztatta a fogyasztót az árfolyamváltozásra esetlegesen kiható gazdasági háttérről, így a fogyasztó számára nem tették lehetővé, hogy konkrétan megértse azt, hogy a devizában nyilvántartott kölcsön felvétele esetlegesen súlyos következményekkel járhat a pénzügyi helyzetére.

A bizonyítási teher

A hatodik és hetedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a valamely szerződési feltétel ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett világos és érthető jellegével kapcsolatos bizonyítási teher a fogyasztóra hárul, és ez a helyzet áll‑e fenn a hitelező vagy bármely más, a szóban forgó kölcsönök értékesítésében részt vevő, e hitelező nevében eljáró személy által alkalmazott értékesítési módszerekkel kapcsolatos dokumentumokban foglalt információk átadása esetén is.

Az EUB úgy foglalt állást, hogy a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása, és a 93/13 irányelv alapjául szolgáló azon célkitűzés megvalósítása, hogy az eladó vagy szolgáltató, illetve a fogyasztó helyzete közötti aszimmetria kiegyensúlyozásával védjék a fogyasztót, nem lenne biztosítható, ha a valamely szerződési feltétel ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett világos és érthető jellegével kapcsolatos bizonyítási teher a fogyasztóra hárulna.

Ugyanis, amint azt lényegében a francia kormány és az Európai Bizottság is megjegyezte írásbeli észrevételeiben, a 93/13 irányelv által biztosított jogok tényleges gyakorlását nem lehetne biztosítani, ha a fogyasztó köteles lenne valamely negatív tényt bizonyítani, vagyis azt, hogy az eladó vagy szolgáltató nem közölt vele minden olyan információt, amely szükséges ahhoz, hogy megfeleljen az átláthatóság követelményének, amint az többek között a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből ered.

Éppen ellenkezőleg, meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelv által biztosított jogok tényleges gyakorlása akkor biztosítható, ha főszabály szerint az eladó vagy szolgáltató köteles a bíróság előtt igazolni a különösen a szerződési feltételek átláthatóságának többek között a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből eredő követelményéhez kapcsolódó, a szerződéskötést megelőző és szerződéses kötelezettségeinek megfelelő teljesítését. Ily módon biztosítható a fogyasztó védelme, anélkül hogy aránytalanul sérülne az eladó vagy szolgáltató tisztességes eljáráshoz való joga.

E tekintetben egyébiránt a hetedik kérdésben kifejezetten említett „értékesítési módszerekkel kapcsolatos dokumentumokat” illetően hozzá kell tenni, hogy az eladó vagy szolgáltató azon kötelezettségének, hogy igazolja a szerződéskötést megelőző és szerződéses kötelezettségeinek megfelelő teljesítését, magában kell foglalnia annak bizonyítását is, hogy az e dokumentumokban foglalt információkat a hitelező vagy bármely más, a szóban forgó kölcsön értékesítésében részt vevő, e hitelező nevében eljáró személy közölte a fogyasztóval. Ez különösen akkor áll fenn, ha úgy tekintik, hogy e dokumentumok hasznosnak bizonyulhatnak valamely szerződési feltételnek a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett világos és érthető jellegének értékelése során.

(curia.europa.eu)




Kapcsolódó cikkek

2021. november 24.

Az új bizottsági javaslatok adatvédelmi aspektusai

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a tavaly november óta készülő jogalkotási javaslatok sértheti az európai uniós polgárok alapvető jogait.