A brit gyerekek nem tarthatnak kapcsolatot börtönben lévő szüleikkel Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az angliai és walesi elítéltek gyermekeinek emberi jogait sérti, hogy a börtönökben bevezetett látogatási tilalom és a  videokonferenciához szükséges eszközök hiánya miatt nem tudnak kapcsolatot tartani szüleikkel – állítják az ügyvédek, akik megtették az első lépéseket az Igazságügyi Minisztérium elleni eljárás megindítására.

Egy 16 hónapos gyermek a koronavírus járvány idején négy hónapon keresztül nem láthatta az édesapját és nem is tarthatott vele fizikai kapcsolatot, ugyanígy járt egy fogyatékossággal élő gyermek, akinek a várható élettartama csökkent, a The Guardianhez eljutott levelek szerint. Mindkét apát a manchesteri büntetés-végrehajtási intézetben tartják fogva, egyikük három év kilenc hónapos, a másikuk pedig 36 hónapos börtönbüntetését tölti.

Egy kettő és egy négyéves gyermek szintén nem láthatta apját, akik március 24. óta a Wiltshire-i „C” kategóriás büntetés-végrehajtási intézetben töltik szabadságvesztésüket. Arról tájékoztatták őket, hogy a fizikai látogatásokat augusztus 5-én indítják újra de a látogatókat nem érinthetik meg.
A három családot képviselő ügyvédek szerint a börtönlátogatásokra vonatkozó szabályok sértik az Emberi Jogokról Európai Egyezményének 8. cikkét, és a brit gyermekvédelmi törvénnyel ellentétesen nem biztosítják a gyermekek érdekeit.

A börtönök március 24-én látogatási tilalmat vezettek be a koronavírus terjedésének megállítása érdekében. A döntést nem volt könnyű meghozni, de a közegészségügyi érdek ezt indokolta.

Néhány rab számára mobiltelefonokat adtak, hogy folyamatos tudjanak kapcsolatot tartani családjukkal, Lucy Frazer miniszter pedig azt mondta, hogy mindent megtesznek a kapcsolattartás biztosítása érdekében, ahol ez lehetséges. A videókonferencia feltételei azonban csak kevés börtönben adottak.

Az egyik anya azt mondta: „A kormány elszigetelte tőlünk az apákat. Remélem, hogy végre meghallgatnak minket, mert a gyerekeknek joguk van a családi élethez, akkor is, ha az egyik szülőjük börtönben van. ”

Az Igazságügyi Minisztériumnak július 30-án, küldött levélben kifejtették, hogy a telefonos kapcsolat nem jelent megfelelő kapcsolatot azon gyermekeknek, akik túl fiatalok még a beszélgetéshez, és aggódnak amiatt, hogy a személyes kapcsolattartás hiánya hosszú távon károkat okoz a személyiségfejlődésükben, ha nem tudnak kapcsolatot tartani az édesapjukkal a személyiségfejlődés kezdeti szakaszában.

A fogyatékossággal élő gyermekek számára is zavaróak a telefonhívásokat, az édesanya szerint a gyermek állandóan hozzá fordul és azt kérdezi, hogy „mit mond? Mit mond?

Clare Evans, ügyvédek, aki kollégáival a miniszterelnöknek küldött levelében kifejtette, hogy „A gyermekeknek joguk van élvezni a családi életet, függetlenül attól, hogy szüleik börtönben vannak-e vagy sem.

„Az elfeledett áldozatok védelmének folyamatos hiánya nemcsak komoly jogi aggályokat vet fel, hanem erkölcsileg elítélendő egy olyan társadalomban is, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat és előmozdítja a mentális egészséget.”

Jake Richards és Jonathan Metzer ügyvédek, akik a gyermekeket képviselik, úgy nyilatkoztak, hogy a kormány „kudarcot vallott ezeknek az ártatlan gyermekeknek az ügyében”.

A manchesteri büntetés-végrehajtás augusztus 15-től engedélyezi a személyes látogatásokat, de a 10 év alatti gyermekek még ekkor sem vehetnek azon részt, pedig a legtöbb elítélt gyermeke ebbe a kategóriába esik. A látogatásokat havi egyre korlátozzák, és legfeljebb 45 percig tarthatnak.

Júliusban a képviselők felszólították az emberi jogi bizottságot, hogy vessen véget a koronavírus miatt bevezetett látogatási tilalmának Anglia és Wales büntetés-végrehajtási intézeteiben azon gyermekek esetében, akiknek édesanyja börtönben van. Becslések szerint akár 17.000 olyan fiatal is lehet, aki a járvány idején nem tudott fizikai kapcsolatot tartani a börtönben lévő szülőjével.

„Biztonságos videohívásokat vezettünk be 56 börtönben, több mint 1000 mobiltelefon-készüléket biztosítottunk az elítélteknek, és további telefonos egyenleget is kaptak a fogvatartottak, mert szerintünk is fontos a családi kapcsolatok fenntartása a világjárvány idején.”

A biztonságos videohívásokat megpróbálja még több börtönben bevezetni.

(theguardian.com)

Tájékozódjon naprakészen az utazási korlátozásokról a NetJogtár Veszélyhelyzet oldaláról 

Olvassa továbbra is legfrissebb, az egészségügyi válsághelyzettel és az átmeneti időszakkal kapcsolatos cikkeinket a Koronavírus-infó fül alatt.

Kövesse Facebook oldalunkat, hogy a leghamarabb értesüljön a fontos változásokról!




Kapcsolódó cikkek