Németország sem teljesíti a Hong Kong-i kiadatási kérelmeket. Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Heiko Maas német külügyminiszter bejelentette, hogy Németország felfüggeszti a Hong Konggal kötött kiadatási egyezményt, mivel Hongkong bizonyos jelölteket kizárt a választásokból és egy évvel elhalasztja a Törvényhozói Tanács tagjainak idei választását.
A külügyminiszter még pénteken bejelentette a kiadatási egyezmény felfüggesztését, mert Hong Kong nem sokkal korábban halasztotta el a Törvényhozói Tanács tagjainak választását, a koronavírusra hivatkozással. A Hong Kong-i kormány szerint a világjárvány idején „nehéz lenne, tisztességes és nyílt választásokat tartani. A választás veszélyeztetheti a szavazók, a jelöltek és támogatóik, valamint a szavazóhelyiségek biztonságát is. Ezért Hong Kong kormánya meghozta azt a nehéz, de szükséges döntést, hogy elhalasztja a választásokat. ”
Maas bizonyos jelöltek kizárását és a választás elhalasztását „a Hong Kong-i polgárok jogainak újabb megsértéseként” értékelte. Maas felhozta, hogy a Hong Kong-i Nemzetbiztonsági Minisztérium „négy aktivistát tart fogva”, amely „aggodalomra ad okot” tette hozzá Maas.
![](https://jogaszvilag.hu/wp-content/uploads/sites/2/2020/08/640x360_ugyved_jogtar.jpg)
Számos más ország, köztük Ausztrália és az Egyesült Királyság hasonlóképpen felfüggesztette a kiadatási egyezményeiket Hong Konggal. Kína megtorlásképpen mindegyik országgal felfüggesztette a saját nevében a kiadatási egyezményeket.
A Hong Kong-i Ügyvédi Kamara negatívan reagált a választások elhalasztására vonatkozó döntésre:
Súlyos aggodalmát fejezi ki Hong Kong kormányának azon döntése kapcsán, hogy egy évvel elhalasztja a Törvényhozói Tanács („LegCo”) tagjaninak választását, amelyeket 2020. szeptember 6-án kellett volna megtartani. […] A szavazáshoz és a választáson való részvételhez való jogot az alaptörvény 26. cikke és a hongkongi jogokról szóló törvény 21. cikkének b) pontja garantálja. Ez alapvető alkotmányos jog. […] A Hong Kong-i Ügyvédi Kamara véleménye szerint komoly kétségek merülnek fel a kormány döntésének jogi és bizonyító erejével kapcsolatban.
A Hong Kong-i Kormány azt válaszolta az aggodalmakra, hogy „minden Hong Kong-i egészsége és jóléte a legfőbb számára”, és nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy más országok, így az Egyesült Királyság is, hasonló a választások elhalasztása mellett döntöttek a világjárvány miatt.
(jurist.org)
Tájékozódjon naprakészen az utazási korlátozásokról a NetJogtár Veszélyhelyzet oldaláról
Olvassa továbbra is legfrissebb, az egészségügyi válsághelyzettel és az átmeneti időszakkal kapcsolatos cikkeinket a Koronavírus-infó fül alatt.
Kövesse Facebook oldalunkat, hogy a leghamarabb értesüljön a fontos változásokról!