A digitális társadalom olvasatai – I.


Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait.

„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.”

/József Attila: A Dunánál/

Bevezető

Mikor kezdődött a digitális társadalom korszaka? Nem lehet megmondani, mint ahogy sem a kapitalizmus, sem a feudalizmus – egyszerű, összefogó nevükön – nem kezdődött el egy megjelölhető napon. Átalakulások az életmódban, földcsuszamlásszerű változások (esetleg visszarendeződések) a politikában, a piacon, a jogban, s egyszer csak már a kapitalizmus koráról beszéltek. Feltehetően így van ez a digitális társadalommal is: korábban elkezdődött, több évtizede itt forrong a talpunk alatt, mint a láva a tűzhányó mélyén, és egyszer csak kitört. És – felidézve a költőt – megláttuk hirtelen, pedig itt volt a szemünk előtt. Yoneji Masuda már – klasszikusan híressé vált könyvében – 1980-ban jelezte, új korszak, az információs társadalom korszaka köszöntött ránk.[1] Nem figyeltünk eléggé. Pedig a gazdaságelmélet szintén jelzett, Mark Uri Porat az információs gazdaságról 1977-ben jelentette meg könyvét.[2] Ebben pontos, adatalapú számításokkal igazolta, az USA modern gazdaságának növekedése és az amerikai jólét – általában – az információval foglalkozó ágazatokon nyugszik, a gazdaság alapjává váló távközlés, tömegkommunikáció, piaci információs rendszerek felpörgésén.

A változások minden egyes szálának persze meg van a maga múltja. Az informatikusok többsége Neumann Jánostól vezeti le az új világ kialakulását, néhányan azonban Leibnizre vagy éppen Püthagoraszra hivatkoznak. Az IT szakemberei számára nyílegyenes út vezet a jelenig, Wilhelm Schickard, Blaise Pascal, Charles Babbage vagy éppen Alan Turing munkássága építőkockák a már meglévő épületben. Jelenleg az ötödik generációs számítógépekről beszélnek. A technikatörténészek szintén messze ástak le az időben, egyesek az abakusz körülbelül ötezer évvel ezelőtti létrehozásához kötik a startot. Hivatalosan a számítógépek kora 1951. június 5-én kezdődött, amikor a legelső UNAVAC (Universal Automatic Computer) megérkezett az USA Népszámlálási Hivatalához.

A XX. század második világháború utáni korszakának kulcsfogalmai az automatizálás, számítógép vezérelte gyártósorok, CNC és NC fémmegmunkáló gépek. A technika, ez nem csoda, szárnyal az ipari rendszerekben, majd megjelenik a háztartásokban, a mindennapi életben. Az autógyárak átálltak a részleges, majd teljes robotizációra, példájukat több iparág követte. A kilencvenes években a mikroelektronika válik központi fogalommá, köszönhetően az 1958-ban feltalált mikrocsip elterjedésének.[3] Innen – úgy tűnik – egyenes út vezetett az okostelefonok, a laptopok világához. Napjainkban az integrált áramkörök legismertebb előállítója a mikrocsipek Intel Core i17 sorozatánál tart, ám az ötödik generációs számítógépek alapja a számítástechnikai guruk szerint a mesterséges intelligencia.

A változások és átalakulások iránt nem volt érzéketlen a társadalomtudomány sem. A szociológiában egyre másra jelentek meg a technika munkaszervezeti alkalmazását feltáró kutatások eredményei, az ember–technika–szervezet–társadalom paradigmatikus viszonyait feltáró tanulmányok. A Római Klub második nagy átfogó – globális – jelentését a mikroelektronika várható társadalmi hatásairól adta ki, s feltette a kérdést: áldás vagy átok az emberiség számára az új technológiai rendszer?[4] Az ipari forradalom új korszakáról értekeztek közgazdászok, a régi társadalmi és munkaszervezeti munkamegosztás végéről a munkatudományi elemzők. [5]

A nyolcvanas és a kilencvenes évek szociológiai teóriái – számba véve a nukleáris katasztrófák, ipari balesetek termelékenységi gondok látható megszaporodását – a kockázati társadalom paradigmáját vitték be a köztudatba.[6] A kockázati társadalom, mint rizokófaktorokra épülő világ lényegében a társadalmi modernizáció megrekedése miatt alakult ki, s nem utolsó sorban a technicizmusra épülő ipari társadalmak emberi és természeti környezetet romboló hatásában jelenik meg. Látható és észlelhető az ember önmagához, környezetéhez és a társadalomhoz való viszonyának átépülése, a problémák kezelhetőségének válsága. A szociológiai elméletek a kritika mellett keresték az alternatív – akár a kapitalizmussal, akár az ipari társadalommal szemben képviselhető – társadalmi alakulatok lehetőségét. A jelentősebb munkák megpróbálták új szemlélettel (rendszerelmélet, kognitív szociológia) leírni és követni az új társadalmi folyamatokat.[7] A „Nagy” teóriák mellett elfogadottá váltak az egyes területekre és részjelenségekre összpontosító elemzések, a munkaszervezet, az életmód, az értékek, a tömegkommunikáció, a médiumok vizsgálata.

A filozófia e korban még radikálisabb állásponton volt. George Bataille[8], Jean Boudrillard[9], vagy éppen Theodor Roszak[10] nem pusztán egy elviselhetetlen társadalom bemutatására vállalkoztak, hanem az ember kultúra elvesztésének, az emberi lény személyiségének összeomlását vizionálták. Mély kultúrtörténeti folyamatok, filozófiai hagyományok húzódtak meg a mélyben, néha felszínre hozva azokat a modernizációs kritikákat, melyek korábban vagy az egzisztenciális filozófiai irányzatokban, vagy az új baloldal társadalomkritikájában rejtőztek.[11] Újra időszerűvé váltak a modern fogyasztói kapitalizmust bíráló elméletek, a húszas, harmincas évek – vagy éppen a XIX–XX. század fordulójának – meglehetősen zaklatott elképzelései. Pedig a digitális társadalom rendszerré szerveződéséről még szó sem eshetett, mivel hiányoztak azok a kulcselemek, melyek a társadalmi episztémé sorsát újrafonhatták volna.

Pontos jelzést adott le az embertudományok individuumra összpontosító ágazata a pszichológia is. Raymond Barglow pszichológus és gyakorló pszichoterepeuta 1994-ben pácienseinek szorongó és abszurd álmaiból az „Én válságára”, egyúttal az ember autonómiájának, az én önfelépítő képességének elvesztésére következtetett. Ez persze nem új, a modern társadalmakban Sigmund Freud óta tudjuk, gond van az „Én” működésével, az újdonság az volt, hogy minden szimbólum rendszer, álom objektum, vagy a gondolkodás bármely eleme szorosan – és kimutathatóan – kapcsolódott az információs társadalom berendezkedéséhez.[12]

Úgy látszik, bárhonnan indulunk el, a digitális társadalom előtörténete – élve most az utódok természetes előrelátásának képességével – nem pusztán megkezdődött, hanem látható módon körvonalazódott. Mit vett észre mindebből a jog és a jogtudomány, megkezdődött-e a paradigmaváltás a jogi kultúra területén?

A jog rendszere széles és többfelé ágazó alternatív utakat jelölt ki. Egyfelől a szabályozás igénye, amely a jog társadalmi működésének kiiktathatatlan eleme, kitermelte azokat a jogi normákat, melyek a technikai rendszerek társadalomba illesztését alacsony konfliktusszinten tudta megoldani. Így e szabályozó jogi iparág a technikai jog nevet vette fel, jó néhány jogi adatbázisban még ma is e témakörben található meg a digitális társadalomra vonatkozó elméleti irodalom és jogszabálytömeg. De a jog reagált a munkaszervezet változásaira (pl. a munkajog újrarendezte a pihenőidő és a szabadidő fogalmát, vagy új munkavédelmi előírásokat teremtett), és az eljárásjogoktól kezdve a polgári magánjogig számos, a technikai–technológiai változásoknak megfelelő jogszabály született. Kialakultak a sajátos információs rendszereket menedzselő jogi megoldások, az elektronikus aláírásra vonatkozó, vagy éppen az információs technikák működésével keletkező adatok kezelésének első szabályai. A folyamatban a nemzeti és a nemzetközi jogalkotók egyaránt részt vettek, jövőre szólóan megteremtvén ezzel a diszharmonikus együttműködés kooperációját.[13]

A technikai és gyakorlati megoldások mellett az elméleti írások célkeresztbe vették az új helyzetet. Lawrence Lessig a XX. század kilencvenes éveinek végén a kibertér lehetséges jogi szerveződésének szerkezetét gondolta végig.[14] Számos ma is hangoztatott véleménnyel ellentétben úgy fogalmazott, hogy az „a világ, ahova belépünk, nem a végtelen szabadság világa, …, s nem az a világ, ahol bebiztosított a szabadság. A Kibertér azt a lehetőséget hordozza, hogy a lehető legnagyobb mértékben, s mindenre kiterjedően szabályozott térré váljék, olyanná, amiről még soha nem volt tudomásunk, s ami még sohasem és sehol nem létezett történelmünk során.”[15] A tér népessége a kód, a hardverek és a szoftverek kódjai, interakciós rendszere pedig az a kommunikációs protokoll, ami a kódokat összeköti.

A jogászi rendet érintő átalakulások sem maradtak észrevétlenek. A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő jövőkutatók, Richard Susskind és Daniel Susskind a jogászi szakmák radikális átalakulását (megszűnésszerű átváltozását) vizionálták – a többi szakma mellett.[16] Jóllehet némi zavar támadt a kiadások és fordítások között, mivel Richard Susskind eredeti kérdése 2008-ban a jogászokra (The End of Lawyers) és nem az ügyvédekre vonatkozott, s a kritikák szintén ebben az értelemben foglaltak állást, ám a foglalkoztatás szerkezetét vizsgálók végül széles körű érintettségről, a jogszolgáltatási tevékenységet végző csoportok és rétegek (beleértve a jogalkotást, az ítélkezést, a közigazgatási joggyakorlatot, az ügyvédeket, ügyészeket és a teljes igazgatási adminisztrációt) gyökeres, visszavonhatatlanak tűnő átalakulásáról számoltak be. [17]

Első pillanatra e vázlatos áttekintést felvállaló előtörténet hézagosnak, fogyatékosnak és hiányosnak tűnik. Kimaradtak fontos irányzatok, mint a hálózatelemzés, a politika, avagy a pénzügyi piacok új folyamatai. A hiányokat pótolni igyekszünk majd egy rendszerezett – témakötött – kifejtéssel, másfelől azonban azzal az olvasónak szintén számolnia kell, hogy cikksorozatunk sohasem fogja elmulasztani e hiány érzését, hiszen szakirodalmi halmazok hegyein kellene ehhez átverekedni magunkat. Lényegre törően mutatjuk majd be a digitális társadalom szerkezetének olvasatait, „olvasmánynapló-szerűen” elrendezve a fontosabb csomópontokról szóló tudósításokat. Elemzéseink a digitális társadalom síkjáról tekintenek vissza az előtörténet fejleményeire, előre bocsátva, hogy nem lezárt, nem végleges, nem egyszer és mindenkorra adott társadalomalakzatról beszélünk. Igyekszünk a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait összegezni.

Meglátni, amit néztünk már régóta, csak nem ismertük fel, vagy társadalmi, történeti helyzetünkből eredően nem ismerhettük fel. A veretes és széles körű kitekintés után mindezzel már nem lehet takaródzni, elérkezett a fel- és megismerés korszaka. Újra József Attilát idézve: ez a mi munkánk, és nem is kevés.

Lábjegyzetek:

[1] Masuda, Yoneji: The Information Society. Insitute for the Information Society, Suzuki Bidg.7F. Tokyo, Japan, 1980. Magyarul: Yoneji Masuda: Az információs társadalom. OMIKK, Budapest, 1988

[2] Marc Uri Porat: The Information Economy: Sources and Method for Measuring the Primary Information Sector. U.S. Department of Commerce/ Office of  Telecommunication. Washington D.C. 1977

[3] Martin Heidenreich (Ed.): Computers and Culture in Organizations. The Introduction and Use of Production Control System in French, Italian and German Enterprises. Editon Sigma, Berlin, 1993

[4] Günter Friedrichs és Adam Schaff: Mikroelektronika és Társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1983

[5] Horst Kern – Michael Schumann: Das Ende der Arbeitsteilung? Rationalisierung in der industriellen Produktion. Verlag C.H.Beck, München, 1985 (Zweite Auflage)

[6] Ulrich Beck: Risikogesellschaft. Auf dem Weg in eine andere Moderne. Edition Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1986

[7] Niklas Luhmann: Soziologie des Risikos. de Gruyter, Berlin, New York, 1991

[8] Georges Bataille: Az irodalom és a rossz. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. (eredeti megjelenés: 1957.) Bővebben: Horváth Márk – Lovász Ádám: Látomások a lefejezésről. Georges Bataille filozófiája. Savaria University Press. Szombathely, 2017

[9] Jean Boudrillard számos művét lehetne felidézni. Magyarul kiváló monográfia ad áttekintést életművéről. Horváth Márk: A digitalitás paradoxizmusa. Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája. Savaria University Press, Szombathely, 2018

[10] Theodore Roszak: Az információ kultusza, avagy a számítógépek folklórja és a gondolkodás igaz művészete. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

[11] Alain Touraine: Critique de la Modernité. Fayard, Paris, 1992. Bruno Latour: Sohasem voltunk modernek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999

[12] Raymond Barglow: The Crisis of the Self in the Age of Information. Computers, dolphins, and dreams. Routledge, London and New York, 1994

[13] Az elektronikus aláírásról szóló törvényt 2001.-ben fogadta el az országgyűlés (2001. évi XXXV. tv.) nemzetközi előzményei a XX. század kilencvenes éveinek közepére nyúlnak vissza. Elemzése: Sylvester Nóra – Verebics János: Az elektronikus aláírásra, elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények magyarázata. Budapest. Hvg-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. 2006. Az informatikai jog első reprezentatív összefoglalója (Takács Tibor szerk.): Az informatikai jog nagy kézikönyve. Budapest, Compéex, Wolters Cluwer csoport, 2008

[14] Lawrence Lessig: Code and other Laws of Cyberpace. Basic Books, 1999

[15] Lawrence Lessig: The Laws of Cyberspace. The essay was presented at the Taiwan Net ’98 conference, in Taipei, March, 1998. https://cyber.harvard.edu/works/lessig/laws_cyberspace.pdf. 2020. október 22-ei letöltés. (Szerzői fordítás)

[16] Richard Susskind, Daniel Susskind: A szakmák jövője. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2018. Illetve Richard Susskind: Az ügyvédség vége? Budapest, Wolters Kluwert Kft. 2012

[17] Jens Wagner: Legal Tech and Legal Robots. Der Wandel im Rechtsmark durch neue Technologien und Künstliche Intelligenz. Springer Gabler, Springer Fachmedien Wiesbaden GmbH 2018


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.

2021. szeptember 16.

Magyarország megsértette a külföldiek kollektív kiutasításának tilalmát

Az ügy középpontjában a magyar államhatárról szóló törvény által bevezetett “feltartóztatás és átkísérés” intézkedés áll, amely felhatalmazást nyújtott a rendőrség számára, hogy a Magyarország területén illegálisan tartózkodó külföldi állampolgárokat határozat nélkül a határkerítés külső oldalára (a szerb határra) szállítsa. Az eljárás során Magyarország megsértette a kollektív kiutasítás tilalmát, mivel egyedi határozat hiányában a kérelmezőt, magatartásától függetlenül, 11 társával együtt kitoloncolta anélkül, hogy valódi és hatékony módot biztosított volna számukra a Magyarországra való beutazásra, illetve a megfelelő jogorvoslatra.