A digitális társadalom olvasatai – III.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a digitális társadalom tudásvilágát tárja elénk.

Tudás a digitális társadalomban

A tudásrendszer változásai egy adott szintet elérve kulminálódtak, és új rendszerré álltak össze. Elnagyolt gondolatmenetünk, és a sokakat minden bizonyára kritikára serkentő, a lényeges trendeket összetömörítő modellalkotásuk a digitális társadalom (DT) tudásszerkezeti modelljének leírásában kamatozik.

A DT-korszak tudásvilágáról számos elemzés olvasható. A leírások nagyrészt a korábbi társadalmi időszakokra jellemző attribútumok ellentétpárjai. A DT tudásrendszere nem átlátható és nem vehető birtokba. Senki sincs abban a helyzetben, hogy a tudást mint egészet uralja, még – itt ellent kell mondani Foucault-nak – a hatalom sem. A szervezőelv ugyanis a hálózati logika, ami nem lezárt és soha nem lesz vége. Legitimitásának forrása, hogy a világhálón van, valóságtartalma, igazságértéke, az objektivációkhoz való viszonya nem érdekes. Az évszázadok óta – főleg a technikai fejlődésnek köszönhetően – felgyülemlő pragmatikus ismeretek léptek fel központi szereplőként. Az Arisztotelész által magasra tartott, és általa axiológiai tudásnak nevezett (Platónnal: az értékek tudása) tudás elveszett, a mindennapi problémákat megoldó gondolkodás előtérbe lépett.[1] A hálózati tudás azonban egyenlőtlen erősségi csomóponti eloszlást követ[2], így sem a tudás megosztásának, sem felhalmozódásának egyenlőségéről (demokratizmusáról) nem beszélhetünk. Minden tudás, akár tapasztalati, akár érzéki, akár gondolati, akár információ, akár vélemény (doxa), akár sejtés, akár ábránd – a lényeg az, hogy a neten legyen. A tudás nem tárgy-intencionált, hanem user friendly (felhasználó-orientált), ha a felhasználhatónak ér valamit igaz, ha nem, akkor közömbös. Más számára esetleg fontos lehet (valamikor), de addig a tudáspanel megbújik a web lappangó peremvidékein.

A tudás a társadalom szerkezeti felépítésében és működésében (működtetésében) többszörösen elvesztette jelentőségét. A tudás társadalma – a XXI. század első évtizedének szakirodalma szerint – kudarc, blöff, be nem váltott álom.[3] A tudásrendszerek koherencia-igénye elveszett, mert egy átláthatatlan hálózati társadalomban a hálózatokhoz kapcsolódó tudások megismerhetősége szintén esetleges. Nem léteznek különböző tudástípusok, a mesterségbeli jártasság felhasználható az életbölcsességek területén, a szakember, a kuruzsló, az orvos és a vírustagadó egyaránt rendelkezik követőkkel, like-okkal, hívekkel és támogatókkal. Fizika, metafizika, létfaggatás és kutyaeledel-tippek közötti preferencia a felhasználó dolga, eleve fel kell tételezni róla a helyes döntést. A digitális bennszülöttek már ebben a rendben szocializálódtak, ismereteik és tudásaik forrása a diffúzzá vált episztemológia.

A tudás forrása nem egyértelmű, lehet ugyan individuális, de a digitális illegalitás[4] miatt ez nem jelenti a forrás személyességét. Elvész így a beazonosítható felelős is, tudásként szolgáló álhírek, vélemények és értékelések áramolhatnak a kibertérben. A tudás tárgyi körének kimerítése sem kötelező többé, a részleges, de mindenki által érthető (féligazságok) kijelentések (megfelelő formájuk a Twitter-üzenet, korábban az sms világa) lépnek be az analitikus megismerés helyébe. A web (net) tudásnak mondott tartalmait mindenki előállíthatja, lehet bárki blogger, vlogger, és még beszélnie, írnia sem kell a szabályok szerint, ha van követője (így pénze), de szükségtelen az iskolák elvégzése, szaktanfolyamok vagy más médiasulik (gyorstalpalók) látogatása. Diploma egyébként on-line szintén szerezhető, a nagy egyetemek hálózata mellett ellenőrizhetetlen és áttekinthetetlen intézmények osztják ki a végbizonyítványokat. A tudásmonopólium megszűnt, senki nem rendelkezik az autentikus, valódi véleménnyel (már kimondani is rémisztő), s a folyamat lassan eléri a sokáig elitnek tekintett tudomány berkeit. Videók az atomfizika kérdéseiről (igaz, jó néhány ismeretterjesztő, tankönyvpótló), és komoly állásfoglalások egyetemi tankönyveket sohasem látott emberek (politikusok) részéről a genetika, a mikrobiológia vagy az űrkutatás, asztrofizika kérdéseiben. Úgy tűnik, a tudomány új szabadságharcára lesz szükség a jövőben.

A tudás a hálózaton örök, a usernek addig, amíg fel nem használja, vagy rá nem kattint a következő web-lapra. Az informálódást a web-lapok tartalma irányítja, s nem könnyű utánajárni, mikor és hol vezetik meg a felhasználót. A net ugyanis nem felejt, legfeljebb töröl, de az emlékezete gépi, nem emberi. Így háborítatlanul megtalálhatók az évek óta nem gondozott tartalmak, lehet, a fejlesztő sem emlékezik már rá, amikor egyszer csak valaki behívja. A példa: az internetes bankkártyás vásárlások megváltoztatták a banki azonosítás rendszerét. Szükség van az sms-ben kapott kód mellett az úgynevezett Telekódra. A Telekód név alatt a Google számos magyarázó oldalt dob fel, ebből meglehet tudni, az nem más, mint a bankkártya utolsó három számjegye. Nos, nem az, mert ez egy speciális kód, és a bank internetes felületén, vagy a bankfiókban kell beállítani, ennek hiányában (három sikertelen kísérlet után) érvénytelenítik a kártyát. Érvénytelen és érvényes tudás váltakozva cserél helyet, a hálózatnak nincs olyan korrekciós eszköze, lehetősége, amely megakadályozná a hamis tudás érvényességét.

Sokáig az ember valóságfelfogásának kerete a tér is az idő kategóriái voltak. Még akkor is uralták a hétköznapi életet, amikor a tudomány (jelesül a fizika) meg- és elmozdította a kategória tartalmát a megszokott, a látható és érzékelhető tér- és időfelfogástól (Einstein). A hálózati társadalmakban, a DT korszakában azonban a tér és idő kategóriái, úgymint a világlátás és világfelfogás kategóriái, radikálisan átalakulnak, ám most már nem a tudományos életet, hanem a hétköznapi (mindennapi) életet rendezik el új dimenziókban. Nem pusztán arról van szó, hogy a hálózati társadalomban a tér szervezi az időt (Castells), hanem magának a térnek és az időnek a sajátos paradigmarendszere szerveződik újjá.[5] A tér integrációja a hálózaton keresztül decentralizált egységeket olvaszt össze dinamikus egésszé, globalizálja a társadalmi és gondolkodási tereket. A lokációs stratégiák az „újító miliők”[6] gazdag rendszerét hozzák létre, ahol a társadalmi többlettermék az együttműködés hálózatából tevődik össze. A térbeli folytonosság a kölcsönös függőség és függetlenség globális rendszerében alakul, egy új erőtér szüntelenül változó és sohasem konstans szerkezetében. Az „áramlás tere” ez, írta Castells, amely nem a társadalom fénynyomata, hanem maga a társadalom. E tér a szereplők érdekei, törekvései, értékei által szintén tagolódhat, alakzatait befolyásolja a különböző társadalmak többszintű szerkezete, rétegződése. A tér „megkövült idő”, mivel a tér és idő nem önmagában, nem magánvaló dologként létezik, hanem a posztmodern (és digitális) társadalom gyakorlatában.[7] Amennyiben a tér virtualizálódott, úgy az idő is virtuális idővé vált. Időtlen idővé, ahogy Castells fogalmaz, mert a virtuális tér-idő szerkezetében egyszerre van jelen pillanat és örökkévalóság. Másodpercek alatt milliónyi tőkepiaci művelet zajlik, de e másodperc a tőkeműveleteket végző ember életidejében mérve semmit nem jelent. Különböző tér- és különböző időstruktúrák, időtlen idő és az áramlások tere. Messze vagyunk a világnézetünk alapjait alkotó tér és idő objektív, avagy magában valóságát hirdető kategóriáitól.

A tudás ebben a tér-idődimenzióban, a különböző lapozások (kattintások) világában a megszakítottság és a folytonosság dimenziójában olyan szerkezeti kapcsolódásban öltött alakot, melyet hipertextualitásnak nevezett el a szakirodalom. A hipertextualitás minden kétséget kizáró módon lényeges fejlemény az emberi tudás és gondolkodás történetében. Nem jött volna létre a technikai bázis nélkül, az internet döntő módon befolyásolta kiépülését.[8] Kétségtelenül korábban is voltak kereszthivatkozások, utalások, vonatkozások (idézetek), ám a web korszakában minden a tudásrendszer lényegévé vált. Összefüggések keresése és kimutatása távoli, látszólag össze nem kapcsolható tudáspanelek között, a felhasználó döntésétől függő tudásszerkezet-kialakítás a tudásáramlások terében. Igaz, számos, korábban a tudást pozitívan kamatoztató társadalmi előnyt fel kellett ezért adni. Így fel kellett adni a tudás-abszolútum gondolatát, mert mindig van további út, fel kellett adni a tudás forrásának megszerezhetőségét, mert ha nincs újabb lap, akkor nem lehet továbbmenni, a forrás kiapadt. Léteznek olyan esetek, amikor e helyzettel a Google sem tud mit kezdeni, web-lap hiányában nincs kapcsolódó vagy originális tudás. A tévedés fogalma szintén átalakult, tévedni nem emberi dolog, hanem rossz útválasztás. Mindezek a döntések azonban a web önjáró automatizmusaitól függenek, a felhasználó ehhez maximum asszisztálhat. A tévedés, a forrás kiapadása, vagy éppen a keresett tudás megtalálása a láncolati hálóktól, útválasztói sorozatoktól, és hivatkozásoktól függ, ha erre a web-lapok alkalmasak.

A tudás érvénytelensége többé már nem önmagában jelentkezik. Láttuk, kritériumai nem igen mérhetők, mert a felejteni nem tudó világháló a tudást még akkor sem teszi a múlt töredékévé, ha az már régen nem aktuális. Az aktualitás pedig valójában nem azonos az érvényességgel, így a nem-aktuális – a történetileg létező – sem azonos az érvénytelenséggel. Mindennek megváltozott a kritériumrendszere, mivel e fogalmak tartalmai a felhasználó (ember), a világháló lapjai, a láthatatlan szerkesztők interakciójának és a technikai átjárások lehetőségének kapcsolataiban formálódik. A felhasználó nem képes átláthatóságot teremteni, ezt külön tanulnia kell, s voltaképpen ezt kellene tanulnia a DT iskolarendszereiben.

A tény–bizonyíték–következtetés hármasságának működésére a hipertextualitás korában nincs lehetőség. A tény már nem az emberi gondolkodás konstrukciója, hanem elfogadási döntés kérdése. Számos hálózaton rögzült információ közül lehet dönteni arról, mi a tény. Nincs idő a megfontolt konstruktivitásra. A tény választása egyúttal az út, a gondolkodás – a következtetés – választása, az útról visszatérni nem lehet, újraépíteni a következtetést szigorúan új tény választása esetén lehetséges. Nincs idő eldönteni a tény valódiságát, fennállását, megengedhetőségét sem, a „rajta van a neten” bizalmat kölcsönöz bárminek. A hipertextuális-hálóban a közvetlen érzékelésnek csak szélsőséges esetekben lenne kritikai feladata, mondjuk, ha piros hó esik, de tudjuk, esett már. És rajta volt a neten, a YouTube videó-megosztón meg lehet tekinteni. Normális esetben <<a minden hó fehér>>, illetve a <<minden hattyú fehér>> (tapasztalati) induktív állítássorozat véget ér a fekete hattyú vagy a piros hó megjelenésével, azonban a digitális társadalomban ezek nem zárják ki egymást. Nem kell persze az indukciót sem elvetni, elég, ha az induktív gondolkodás útelágazásainál megyünk másik irányba, a filozófusok pedig hadd vitatkozzanak azon, hogy a tapasztalat milyen általánosítható kijelentésekre adhat alapot, és melyekre nem.[9] Legfeljebb az igazság fogalma relativizálódik, vagy ez nem igazából érdekes többé.

Minden tudásrendszert egy-egy domináns média tart fent. A digitális társadalom tudásrendszere az internethez mint médiához kötődik. Az internet azonban csak az egyik oldalról média, más oldalait nézve kiderül, sokkal több ennél. Hálózati társadalmat szervező, a hálózatban létező virtuális világ. Kibertér, a kapcsolati társadalmak eseményeinek, folyamatainak, szervezeteinek, devianciáinak tere. Globálisan összeköt, lokálisan szétválaszthat (eltérő nyelveken futhat), ám individualizálhat az elszigetelés és elszigetelődés értelmében. Fejlődése öntörvényű, hálózatelemzésekkel írható le, jelenségei modellezhetők a matematika eszközeivel. Sajátos belső egyenlőtlenséggel rendelkezik, automatizmusai újra osztják vagy újból elosztják a tudást és a társadalmi képességeket. Használatának előnyei egyre inkább nyilvánvalóvá válnak, de egyre gyakrabban hallani használatának hátrányairól. Adatokat, adatrendszereket tartalmaz, közvetít, gyűjt, tárol, elemzéseket, személykövetéseket, a magánszféra felnyitását teszi lehetővé. A tudás ebbe a közegben forog, ez a társasága. Mivel a hang, a videó látványa, a dokumentum olvasása része az internetes adathálózatnak, akár a szóbeli, akár a képi, akár a textuális kultúra közvetítésére alkalmas. Megszűnt tehát a monopolmédia és a monopolhelyzetben lévő tudás összekapcsolódása, a Gutenberg Galaxis a Google vagy más kiadók e-book formáiban reinkarnálódott. Az új helyzetben az új helyzet érzékelésére, más és eltérő tudásgyűjteményekre van szükség.

Az egyik lehetséges alternatíva a Wikipédia, amely alkalmas válasz a fent vázolt új helyzetre. Laikusok és szakértők, tudománnyal foglalkozók és a tudománytól intakt amatőrök szerkesztik egy megfelelő ellenőrző és visszajelző rendszeren belül. Egyik erőssége a rendszerbe foglalt hipertextualitás, a végtelenül bejárható tudástér kiépítése. A munkatársak anonimitása, a szerkesztők háttérmunkája nem akadálya annak, hogy akár bázis-tudástárként, akár enciklopédiaként működjék. Rendszeréről, kialakulásáról, szerkesztéséről és lapjainak funkcióiról a következő részben írunk.

A cikksorozat első részét itt, a másodikat pedig itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Csepeli György: Ember 2.0. A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth Kiadó – Felsőfokú Tanulmányok Intézete, 2020

Ropolyi László: Az internet természete. Typotex Kiadó, Budapest, 2006

[2] Barabási Albert László: Behálózva. A hálózatok új tudománya. Libri, Budapest, 2016

[3] Hans-Dieter Kübler: Mythos Wissensgesellschaft. Gesellschaftlicher Wandel zwischen Information, Medien und Wissen. Eine Einführung. VS Verlag für Sozialwissenschaften. Wiesbaden, 2009

[4] A fogalom kifejtése: Gyekiczky Tamás: Jogrendszerek a Digitális Társadalomban. Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2020

[5] Manuel Castells: A hálózati társadalom kialakulása. Az információ kora. Gazdaság, társadalom és kultúra. I. kötet. Gondolat – Infonia, Budapest, 2005

[6] A fogalomról vö. Castells id. mű. 507. old

[7] David Harvey: The Condition of Postmodernity. Blackwell, Oxford, 1990

[8] Egyes források szerint már a Biblia is hipertextuális szerkesztésű, teológiailag évek alatt gyúrták egybe a különböző idősíkú szövegeket. A Biblia azonban egy tudáspanelen belül működik így, az internet a tudáspanelek között és bennük egyaránt. Larry W. Hurtado: The Earliest Christian Artifacts. Manuscripts and Christian Origins. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapid, Michigen, Cambridge, UK. 2006

[9] A filozófiai probléma lényege a következő: amennyiben szigorúan az egyedi esetek megfigyeléséből és a megfigyelés tapasztalataiból akarunk általános, univerzális következtetéseket levonni, mi az ideális esetszám a megalapozott következtetés levonásához. Továbbgondolva: a nem megvizsgált esetekről tapasztalat hiányában nem tudunk nyilatkozni, így annak a kijelentésnek az érvényessége, miszerint „minden hattyú fehér”, megdől, amennyiben egy fekete hattyút látunk. Következő kérdés, ha fekete hattyút találtunk, de az absztrakciós kijelentés a „minden hattyú fehér”, akkor ez a madár hattyú-e? Az indukciós elméleteket felsorolni még röviden sem lehet, fontos azonban látni, a gépi tanulás vagy a tanulásra épülő mesterséges intelligencia esetében ez egy alapvető kérdés. Az önvezérelt autók esetében élet és halál kérdése a korábban még nem tapasztalt jelenség (közlekedési információ) felismerése és értelmezése, a felmerülő konkrétumnak egy adott absztrakciós fogalom alá sorolása. Bővebben: Csapó Benő: Az induktív gondolkodás fejlődése. Magyar Pedagógia 94. évf. 1-2. sz. 53.-80. (1994.) ill. Pásztor Attila: Az induktív gondolkodás technológia alapú mérése és fejlesztése. PhD-értekezés. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/3191/1/PasztorA_2016_disszertacio.pdf. 2020. 11. 08. letöltés.

---